2021. április 26. 16:00 - Danube Institute

Az örökös rasszista narratíva

Egy rendőr lelőtt kedden egy tizenéves színesbőrű lányt, miközben az késsel támadt rá másik két emberre. Az eset az Egyesült Államokban, az ohiói Columbus városában történt. A testkamerával készült felvétel csak órákkal később került nyilvánosságra.

blue-light-4165414_1920.jpg

A közzétett testkamerás videofelvételen látható, hogy több ember tartózkodott az épület előtt és egy fiatal lány késsel hadonászva nekirontott két embernek, majd ezt követően a helyszínre érkező rendőr lelőtte.

„Ma’Khia Bryant jó és kedves gyerek volt. Még csak 15 éves. Nem érdemelte meg, hogy meghaljon, mint egy kutya az utcán.” - mondta Hazel Bryant, a lány nagynénje. Intézetünk vendégkutatója, Rod Dreher ugyanakkor egy másik szempontra is felhívja a figyelmet. A The American Conservative főszerkesztője lapja hasábjain azt írja: Ez a jó és kedves gyerek meg akart késelni egy másik lányt!

A mainstream média szinte kivétel nélkül azzal a címmel közölte a történteket, hogy egy rendőr lelőtt egy 15 éves lányt Columbusban. Azt, hogy ezzel egy másik lány életét mentette meg, egyik főáramú hírportál sem emelte ki.

A történtek kapcsán többen is megszólaltak. Rayshawn Whiting, néhány házzal arrébb tartózkodott amikor hallotta a lövéseket. A közösségi médiából értesült a történtekről, majd ezt követően az utcára vonult, ahol már egy nagyjából kétszáz fős tiltakozó tömeg gyűlt össze.


„Nekem is vannak lányaim. Már belefáradtam ebbe. Úgy érzem magam, mint egy jegesmedve az olvadó jégtáblán. Nincs már hova mennünk. Ha megvédjük magunkat, börtönbe zárnak, ha nem, akkor megölnek minket.” – nyilatkozta Whiting a The New York Timesnak.

Chris Roberts éppen a kertben volt két lányával, amikor hallották a fegyver hangját. Roberts azonnal tárcsázta a 911-et. „Hogyan magyarázzam el a lányaimnak, hogy merjenek segítséget kérni, amikor a segítség helyett te kerülsz a fegyver másik oldalára?” - kérdezi Roberts.

Valaki más lányát ugyanakkor éppen meg akarták késelni, és az ő életét a fehér rendőr megmentette. Ez természetesen már szembe megy a „rasszista narratívával” - írja Rod Dreher.

A Fehér Ház sajtófőnöke egyenesen a szisztematikus rasszizmus bizonyítékának nevezte a rendőri eljárást. A testkamera felvételein ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy Ma’Khia Bryant meg akart késelni egy másik lányt, aki a rendőri beavatkozásnak köszönhetően életben maradt.

Ez a fiatal lány meg akart ölni két másik embert, csak azért, mert számon lett kérve, hogy nem tart rendet a szobájában. És most ez a lány halott, ami természetesen a rendőr hibája.

Nem tudni, hogy a bőrszínnek mi köze van ahhoz, hogy Ma’Khia késsel rontott két emberre, de Rod Dreher biztos benne, hogy a média és az aktivisták majd megmondják.

A Black Lives Matter már a rendszerszintű rasszimust teszi felelőssé (mint, ahogyan Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője is...)

Milyen országgá vált Amerika? – teszi fel a kérdést Dreher. Az igazság többé már nem számít, még akkor sem, ha kamerafelvételek bizonyítják. A baloldal annyira elkötelezett a saját, ellenséges nézőpontja mellett, hogy egyértelműen tagadja az igazságot.

Szemlézte: Papp Lídia

komment
süti beállítások módosítása