A hidegháború semleges országainak kvázi vezetője, India egyre inkább a nyugati szövetségi rendszer felé nyit. A többi között erről értekezik C.Raja Mohan cikke a Foreign Policy hasábjain.
Az ázsiai ország Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait mindig is nagyban meghatározták a két hatalom kormányának prioritásai és geopolitikai elképzelései. Új-Delhi a bipoláris világrendben az el nem kötelezett országok élére állt, és így próbált meg egyensúlyozni a szuperhatalmak között. Az 1950-es években azonban az akkori miniszterelnök Dzsaváharlál Nehru fokozatosan nyitott Washington felé, miután Kínában a kommunisták vették át a hatalmat, ezáltal megakadályozva a két ország szövetségét. A kormányfő halála után ugyanakkor az utódai nem kívánták folytatni e nyitást, sőt!
A ’70-es években India szavazott a legtöbbször az Egyesült Államok ellen az ENSZ berkein belül. Többször, mint a Szovjetunió.
A kommunista diktatúra bukásával úgy tűnt, hogy ismét megélénkülhet a két ország kapcsolata. Ezt azonban keresztülhúzta Washington ténykedése a kétes hovatartozású Kasmír régióban. Ennek következtében az ázsiai ország ismét Moszkva és Peking felé fordult, megalapítva a BRICS-et.
Aztán a 2000-es évek elején az ifjabb Bush vezette adminisztráció célul tűzte ki a kapcsolatok javítását.
A republikánus kormányzat felismerte, hogy India kritikusan fontos szerepet tölthet be Kína megfékezésében.
Washington azonban nem tudta elérni kitűzött céljait, mert az ázsiai ország belpolitikája ismét közbeszólt. A Manmohan Singh irányította kabinet ugyanis újra a semlegesség felé húzott, így az amerikai közeledést nem koronázta siker.
A 2014 óta hatalmon lévő Narenda Modi kormánya aztán az egyre erősebb kínai befolyásszerzés miatt szakított e megközelítéssel és fokozatosan építette ki a kapcsolatait a nyugati hatalmakkal. Azóta az ország katonai hadgyakorlatot hajtott végre Peking két legnagyobb térségbeli riválisával, Japánnal és Ausztráliával is. Az indiai külpolitika Európa felé is egyre erősödik. Nyugati orientációját támasztja alá az a tény is, hogy egyre szorosabban együttműködik az Öt Szem (Five Eyes) nevű hírszerzési információk megosztásával foglalkozó csoport országaival (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland).
A cikk szerzője szerint ugyanakkor Modi azonban belpolitikai szempontból veszélyes játékot játszik. Meglátása szerint ugyanis az országban uralkodó közhangulat továbbra is a semlegességet támogatná leginkább.
Ezzel így vannak pártjának képviselői és tagjai is. Elképzelhető tehát, hogy egy esetleges belpolitikai válság, vagy annak veszélye miatt az ország szakít végül ismét szakít nyugati orientációjával. Ez azonban csak Peking érdekeit szolgálná. Egy esetleges semleges India egyedül nem lenne képes ellenpólust képezni az egyre növekvő kínai befolyással szemben.
Az indiai politikai elitnek tehát be kell látnia, hogy igenis szükségük van a nyugati szövetségi rendszerre Kína feltartóztatásához.
További aggodalomra adhat okot, hogy Peking egyre nagyobb befolyással bír a szomszédos és örök rivális Pakisztánban. Az Egy Övezet Egy Út egyik legfontosabb állomása ugyanis az említett iszlám ország. Az óriási mennyiségű kínai befektetés és hitel egyre jobban kiszolgáltatja Iszlamábadot Pekingknek, ami nem sok jóval kecsegtet Új-Delhi számára. Ha India el akarja kerülni azt, hogy a kínai polip csápjai geopolitikailag körbezárják, akkor igenis együtt kell működnie a nyugati hatalmakkal ennek megakadályozásában.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
