Történelmi fagy és hóvihar sújtotta Texast, az energiaellátás pedig összeroppant a nem mindennapi körülmények terhe alatt. Mégis hogyan történhetett ez az ország energiaközpontjában?

Az Egyesült Államok déli területeit szokatlan hóvihar és -10 °C alatti hőmérséklettel érkező hidegfront érte el nemrég. A mostoha körülmények nem kímélték az infrastruktúrát; sajtóbeszámolók szerint több millió texasi lakos maradt áram nélkül, valamint a gázellátás is akadozott. A problémát elsősorban az okozta, hogy

a kereslet-kínálat ollója szétnyílt, hiszen a dermesztő hidegben megnőtt az általános áram- és gázigény, míg az ellátási kapacitás egyre csökkent a fagy miatt.

Az érintett városokban gyakorlatilag leállt az élet, a váratlan esemény pedig emberéleteket is követelt. A helyzetet csütörtökre sikerült stabilizálni. A szélsőséges időjárás viszont nemcsak a „Magányos Csillag” államában ütötte fel a fejét. Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy akkor mégis miért a legtöbb energiát előállító állam került ilyen helyzetbe.

Először is érdemes leszögezni, hogy Texas az országban egyedülálló módon saját áramhálózatot üzemeltet, a szolgáltatásért a Texasi Elektromos Megbízhatósági Tanács felel.

Az állam a trendeknek megfelelően igyekezett az elmúlt években nagyobb hangsúlyt fektetni a megújuló energiaforrásokra, s kihasználni a régió kedvező széljárását. A szénalapú termelés ezzel szemben csökkent,

míg a földgáz használata egyfajta középútként vált fontossá, hiszen égetése nem olyan káros, mint a többi fosszilis tüzelőanyagé, viszont rövidtávon megbízhatóbb a szélnél.

saját szerkesztés

Az erőművek összes típusát befolyásolta a zord időjárás. A szélerőművek turbinái és a gázvezetékek befagytak, majd egy sor áramtermelő egységet kellett leállítani. Az Egyesült Államok Energiainformációs Ügynökségének adataiból az derül ki, hogy az érintett időszakban a szélenergia szerepe csökkent, míg a fosszilisé nőtt a visszaeső maximum kapacitás ellenére.

A környezetvédelem ügyében meglévő szekértáborok egyes véleményformálói igyekeztek a másik fél által preferált energiaforrásokat hibáztatni, és erre a statisztika alapján jóval több okuk volt a megújulókkal szemben óvatosabb konzervatívoknak. Egyes hangok azonban túlzásba estek, s már-már ellenségként hivatkoztak a szélfarmokra.

Márpedig a megújuló energiaforrások térnyerése alapvetően örömteli, ugyanakkor a technológia jelenlegi fejlettségét figyelembe véve törekedni kell a diverzifikációra, azaz fenn kell tartani a hagyományos erőműveket, hogy ehhez hasonló vészhelyzet esetén lehessen rájuk támaszkodni. Egyfajta hibrid rendszert kell a lehető leghatékonyabban kialakítani.

Sokan javasolják a nukleáris potenciál fokozottabb kiaknázását is, ami tulajdonképpen csak közvetve jár, ráadásul elenyésző károsanyag-kibocsátással, viszont sokakban aggodalmat kelt a negatív történelmi tapasztalatok miatt.

A texasi precedens ezek alapján arra engedhet következtetni, hogy egyik áramtermelői módszer sem teljesen megbízható. Ezt a feltételezést Kevin D. Williamson okfejtése cáfolja meg a National Review egyik rovatában. Mint közli, az állam már korábban is küzdött ellátási nehézségekkel az időjárás miatt, ezek azonban jóval kisebb mértékűek és ritkák voltak.

Ha ugyanis az üzemeltető téliesíti az infrastruktúra elemeit, akkor minden bizonnyal emberi veszteség nélkül átvészelik a zord időjárást.

Utólag persze könnyű rámutatni a hibára. A szerző szerint ez a helyzet egy, az élet több területén is megmutatkozó dilemmát vet fel. Példaként a biztosításkötést említi: ha az embert elkerüli a balszerencse, kidobott pénzként tekinthet rá, kár esetén ellenben bánhatja, ha nem kötött. Ugyanígy egy, hónapokkal ezelőtt megvalósított nagy összegű beruházás akár legitimációs problémákat is felvethetett volna, hiszen bizonyára sokan nem nézték volna jó szemmel, ahogy a kormány egy feleslegesnek vélt projektre szórja a pénzt. A szükségállapotból kilábalva viszont már az sem meglepő, ha az illetékes szerveket kemény kritika éri felkészületlenségük miatt.

Ebből kiindulva a demokratikus berendezkedés egyik legmegoldhatatlanabb kihívása, hogy az emberek saját pillanatnyi helyzetük szerint alakítják álláspontjukat” – vonja le a konklúziót Williamson.

Szemlézte: Irlanda Balázs