A főleg turizmusból élő Kanári-szigeteknek nem csak a koronavírus járvány okozott komoly gondokat 2020-ban. A pandémia mellett egy újabb migrációs válság is fenyegeti a spanyol szigetcsoportot.

A tavalyi év folyamán több, mint 23.000 migráns érkezett a kis szigetre, közülük csak novemberben 8000 – írja a World Politics Review cikke. A legdélebben fekvő spanyol régióban komoly gondot okoz ezen személyek elszállásolása és ellátása is, mivel nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra.

Egyes szakértők szerint Marokkó direkt engedi át területén a főleg afrikai migránsokat, hogy ezzel nyomást gyakoroljon a spanyol szocialista-szélsőbaloldali kormányra.

Az afrikai ország azt szeretné elérni ezzel, hogy kedvezőbb feltételeket alakítson ki saját maga számára a spanyol partokhoz közeli, tenger alatti tellurium lelőhelyek bányászatával kapcsolatban. E nyersanyag kulcsfontosságú lehet a jövőben, hiszen rendkívül ritka és elengedhetetlen a többi között a napelemek gyártásában is.

Mások úgy látják, hogy azért lett a Kanári-szigetek az afrikai embercsempészet és illegális migráció gócpontja, mert az olasz és görög kormányok az utóbbi hónapokban sikeresen ellenőrzik a tengeri határaikat és a líbiai partiőrség is egyre több csónakot fordít vissza az ország partjainál.

A cikk szerzője által megszólaltatott NGO-k szerint a spanyol kormány egyáltalán nem tudja koordinálni a migrációs válságot. Példaként hozzák, hogy jelenleg a belügyminisztérium foglalkozik a kérdéssel, nem pedig a speciálisan pont erre a célra létrehozott migrációs és befogádásügyi tárca.

Ez főleg arra enged következtetni, hogy Madrid szerint az illegális bevándorlás inkább biztonságpolitikai kérdés, mint sem humanitárius.

Ez a hozzáállás sokakat meglephet, hiszen a szocialista kormány beiktatás utáni legelső lépése az volt, hogy hagyta kikötni az Aquarius nevű, migránsokat szállító hajót; több, mint 600 fővel a fedélzeten. Megjegyzendő, hogy közülük csupán 6 százalék kapott menekültügyi státuszt.

Vagyis 564 gazdasági bevándorlót sikeresen fuvarozott el egy NGO Líbiából Európába.

A szocialista kormány azt is ígérte a választási kampányában, hogy lebontják a spanyol afrikai enklávék (Ceuta és Mellila) határkerítéseit. Erre azonban a mai napig nem került sor, és valószínűleg nem is fog megtörténni.

A kettőséget egyesek azzal indokolják, hogy a szocialista kormány csak a rövidtávú céljai elérésére használja a bevándorlás barát retorikát.

Példaként ismét az Aquaris esetét hozza a szerző. Madrid anno azért engedte kikötni a hajót, hogy jó pontokat szerezzen többek között a német kancellárnál. Ezt a politikai tőkét pedig nagy valószínűséggel az új Uniós költségvetés tárgyalásánál fel is használták. Ezek alapján a spanyol kormány egy kettős bevándorlási politikát folytat, amely csak politikai haszonszerzésre jó. Ezt példázza a kanári-szigeteki helyzet is: Madrid engedi kikötni az illegális bevándorlók hajóit, ellátja őket a szigeteken de nem engedi őket tovább a kontinens felé. Ez a stratégia nem egyedi, hiszen Görögország és Olaszország is hasonló lépéseket tett a Földközi-tengeren. A szerző szerint mindez eleme egy nagyobb európai koordinációnak. Ezen együttműködésnek az is a része, hogy a migránsokat kibocsátó országokra tolják át az illegális bevándorlás megakadályozásának a felelősségét. Ezzel viszont kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek az Uniós államok, mert a külső országok politikai fegyverként használják a migránsokat, ahogy azt láthatjuk most Marokkó, vagy korábban Törökország esetén.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell