2021. január 28. 17:00 - Danube Institute

Saját programja és ideológiája alapján teremtene egységet Joe Biden

A frissen hivatalba lépő amerikai elnök megválasztása óta többször hangoztatta azt a törekvést, mely szerint egyesíti a megosztott amerikai társadalmat. Pár nap elteltével úgy tűnik, hogy valójában csupán a progresszív ideák mögé kíván besorakoztatni mindenkit.

01_27_biden_cikkhez.jpg

Joe Biden egyik ígéretét mindenképp betartotta: rögtön az első munkanapján bele is vetette magát a munkába, ennek eredményeként pedig néhány nap leforgása alatt elnöki rendeletek tucatjait írta alá – kezdi írását Rogel Kimball az amerikai Spectator hasábjain. A Biden által szignózott dokumentumok javarészt Trump korábbi intézkedéseit bírálták felül, illetve érvénytelenítették. Így a demokrata politikus visszaléptette országát a párizsi klímaegyezménybe, enyhített a bevándorlási szabályokon, és a határfal építését is leállította.

Az egyik legnagyobb visszhangot mégis a Keystone XL kanadai-amerikai kőolaj- és gázvezeték építésének leállítása váltotta ki.


A döntés értelmében „emberek ezrei maradnak munka nélkül, valamint az energetikai szektor jövője is bizonytalanná válik”


– jelzi a szerző. Hozzáteszi, hogy az elmúlt években az olajellátást illetően az Egyesült Államok egyre függetlenebb lett, sőt, exportképessé vált. Ez egyrészt jelentős gazdasági növekedést eredményezett, másrészt pedig csökkentette az ország kiszolgáltatottságát az – ahogyan a szerző fogalmaz – Iránhoz hasonló „petro-kleptokráciákkal” és olajban gazdag arab államokkal szemben. Kimball úgy véli, hogy a fosszilis energiahordozók felváltása megújuló forrásokkal alapvetően üdvözítő törekvés, ám jelen esetben még nem áll rendelkezésre az a zöld alternatíva, melyet a Biden-adminisztráció megálmodott. Az elnök rendeletét ezért - a klímakérdéshez egyébként hasonlóan viszonyuló - Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is csalódottan fogadta.


Biden továbbá habozás nélkül felszámolta az 1776 Bizottságot, melyet még Donald Trump állított fel azzal a szándékkal, hogy megtervezze a hazafias oktatást. A kizárólag javaslattevő testület az új elnök beiktatása előtt pár nappal hozta napvilágra jelentését, amelyet a mainstream média rasszistának bélyegzett, azt is nehezményezve, hogy a megjelenését az úgynevezett MLK Day-re, vagyis a Martin Luther King születésnapjához igazított nemzeti ünnepre ütemezték (ez egyébként minden évben január harmadik hétfője, amely a legközelebb esik Martin Luther King születésének évfordulójához).


A bizottság által közzétett dokumentum egyébként épp King világról alkotott nézetét osztja, amely szerint az embereket nem a bőrszínük, hanem a jellemvonásaik alapján kell megítélni. Ezzel szemben a másik oldal, a bírálók egy olyan világot képzelnek el, amelyben a csoportidentitás – legyen az szexuális, vagy etnikai – adja az alapját a szociális kiváltságoknak.


A szerző ezek után felteszi a kérdést, hogy mindezek tükrében, mégis hogyan kell értelmeznünk Joe Biden egység- és toleranciakoncepcióját? Válasza szerint úgy tűnik, hogy az idealista szavakkal az új adminisztráció az amerikai egyetemeken már megszokott gyakorlatot követi majd. Vagyis a megértésre kizárólag a balliberális hangok lesznek méltóak, az egységet pedig a Demokrata Párt programtervének kritikát nem tűrő érvényesülése fogja szolgáltatni.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása