Mimi Groves, egy 19 éves amerikai lány felvételt nyert álmai egyetemére. Ekkor még aligha sejtette, hogy egy volt középiskolai osztálytársának módszeres bosszúja és a New York Times közreműködése a cancel culture országos „hírnevet” szerző áldozatainak sorába taszítja. A megdöbbentő történetről Isaac Schorr fejti ki véleményét a National Review magazinban.
Groves még 15 évesen küldött egy néhány másodperces videót az egyik barátjának, melyben a következőt mondja: „tudok vezetni”, a végén pedig elhangzik az N-betűs szó. Már utolsó középiskolai évükben jártak, amikor egy Jimmy Galligan nevű, anyai ágról afroamerikai osztálytársához eljutott a felvétel. Galligan büszkén állítja, hogy a videó nyilvánosságra hozásával addig várt, amíg egykori osztálytársát fel nem vették a Tennessee-Knoxville Egyetemre.
Az ügy körül kialakuló botrány eredményeként az egyetem ultimátumot adott Groves-nak a kiiratkozásra, a zaklatások pedig folyamatossá váltak. Értesülések szerint a lány jelenleg egy helyi főiskolára jár.Mint ahogy a szerző is elismeri, a szitokszó használata elfogadhatatlan, így Groves egyértelműen hibát vétett. Ugyanakkor semmilyen jel nem utal arra, hogy a feketék iránti gyűlölet vezérelte volna a kamaszlányt, sokkal inkább helytállóbb az a feltételezés, hogy megnyilvánulásával csupán „lazának” akart tűnni. Schorr szerint többen is felelősek a botrányért. Leszögezi, hogy Galligan tette sokkal megbotránkoztatóbb, mint Groves gyerekkori elszólása. Ezt azzal támasztja alá, hogy a lány egyszeri baklövésével szemben a fiatalember cselekedete hosszan kitervelt volt, amivel célzottan kívánt örök sebet ejteni egy osztálytársán.
„Jóllehet a valódi bűnöst nem a két tinédzserben kell keresni, hanem az érintett intézményekben: a Tennessee-Knoxville Egyetemben és a New York Times-ban” – hívja fel a figyelmet a szerző. Mint kijelenti, az egyetem hozzáállása egész egyszerűen gyáva volt. A botrány kitörése után a közösségi média különböző felületein sokan követelték Groves felvételének azonnali megtagadását. A nagy lármát csapó, de nem a többség véleményét képviselő emberek nyomásának pedig minden további nélkül engedtek az egyetem vezetői.
„Tulajdonképpen a számukra legkényelmesebb megoldást választották az igazságos eljárás helyett” – nehezményezi a véleményformáló. Egyszerűbbnek bizonyult magára hagyni frissen felvett diákjukat, mint ellenállni a heves, ámde hamar elhaló támadásoknak. A döntést ráadásul komolytalan indokokkal próbálták alátámasztani. Legalábbis nem gondolhatták komolyan, hogy a lány felvételével az egyetem fekete hallgatóira veszély leselkedne, s valójában az sem érdekelhette őket, hogy Groves mennyire érezné magát komfortosan a kampuszon a történtek tükrében. Minél kevesebb erőfeszítéssel meg akarták úszni a helyzetet ahelyett, hogy észszerű érvekkel védték volna diákjukat. Vajon hányan nyernénk egyetemi felvételt, ha egy ilyen mérce alapján vonnának felelősségre középiskolai tetteinkért? – teszi fel a kérdést a szerző.
Dan Levin, a New York Times szerkesztője szintén méltatlanul állt az ügyhöz. Galligan viselkedését először azzal próbálta igazolni, hogy az ifjú döntése visszhangot generál Groves szülővárosában, abban a Leesburgben, amely nevét Robert E. Lee konföderációs tábornok egyik felmenőjéről kapta. Emellett a helyi iskolarendszer a deszegregáció ellen is több mint egy évtizedig küzdött. A Times szerzője e kitéréssel burkoltan céloz arra, hogy a város történelme önmagában indokolttá teszi a Mimi Groves-t érő bánásmódot. Azt is hozzáteszi, hogy a múltban rengeteg fekete diák volt rasszista csúfolás áldozata, s ezt nem akadályozta meg senki. A National Review szerkesztője beismeri, hogy ezek a történetek valóban vérlázítók, ám közel sem összehasonlíthatók Groves tettével. „Az esetek közti éles különbségek elmosása egy újabb gyenge kísérlet Levin részéről” – vélekedik Schorr.
A Times egy személyes történetet is közölt Galligantől, mely csak tovább borzolja a kedélyeket. A fiatal férfi arról mesél, hogy családi összejöveteleken gyakran elhangzik az N-betűs szó az anyai ágú, afroamerikai rokonok részéről. Történt egyszer azonban, hogy fehér édesapja egy ilyen összejövetelen kimondta a számára tiltott szót. Galligan büszkén hangoztatja, hogy testvérével ekkor csendben félrehívták, s elmagyarázták neki, hogy még viccelődés közben sem elfogadható részéről a szó használata. „Tehát Galligan az édesapját nyugodt hangnemben, mindenféle felhajtás nélkül szembesítette hibájával, míg ugyanezért kiskorú osztálytársát országos gyalázat tárgyává tette, s megakadályozta, hogy az álomiskolájában tanulhasson tovább” – vonja le a következtetést a szerző. Jimmy Galligan végül a következő szavakkal összegezte elégedetten tettét: „Arra fogom magam emlékeztetni, hogy elindítottam valamit. Tanítottam valakinek egy leckét.”
Szemlézte: Irlanda Balázs
