„A Spectator magazin hosszú és büszke múlttal rendelkezik a tényeken alapuló optimizmus terén, amit néha egy-egy év végi cikkel szemléltet, amelyek megmutatják az olvasóknak, hogy az volt a valaha volt legjobb év, még akkor is, ha a hírek alapján nem úgy érződött” – kezdi írását Johan Norberg a Spectator honlapján.
Az író elismeri, hogy 2020 nem a legjobb jelölt a „világtörténelem legjobb éve” címre, sőt a Time Magazine címlapja alapján „a legrosszabb év”, és ezzel talán sokan együtt is tudnak érteni. „2020-ra úgy fogunk emlékezni, mint a betegség és a halál évére, valamint emlékezni fogunk a korlátozó intézkedésekre, melyek elválasztottak minket a barátoktól és a rokonoktól, továbbá falat húztak a vállalkozások az ügyfelek közé, és gyakorta a gazdasági depresszió mellett klinikai depressziót is okoztak”.
A cikk szerzője szerint azonban a történelmi események tükrében nem lenne igaz, ha szó szerint értenénk „a legrosszabb év” kifejezést. A 20. század eleje óta például két világháborút élt át az emberiség, egy nagy gazdasági világválságot, a holokausztot és a Mao-féle Nagy Ugrást is. Ha csak a járványokra szorítkozunk, akkor az 1957–58-as ázsiai influenza és az 1968-as hongkongi influenza hasonló számú embert ölt meg, mint a COVID-19 járvány, miközben a világ lakossága a mainál jóval kisebb volt. Ha a COVID-19 ugyanolyan halálos lenne, mint az influenza volt egy évszázaddal ezelőtt, akkor nem 1,7 millió halálesetet számlálhatnánk világszerte, hanem inkább 200 és 400 millió között lenne az áldozatok száma, és az elhunytak inkább 15 és 35 év közötti korosztályokból kerülnének ki. Természetesen ezen adatok nem szolgálnak nyugalommal, amikor az emberiségnek egy új halálos vírussal kell szembenéznie, és soha nem látott lezárásokat tapasztalnak, csődöt mondanak vállalkozások és milliók válnak munkanélkülivé.
Johan Norberg felveti a kérdést, hogy vajon „igazságos-e 2020-ról úgy beszélni, mint az utóbbi idők legrosszabb évéről”, miközben az emberi találékonyság és a vállalkozói rugalmasság ilyen nehéz körülmények között is megállta a helyét.
A szerző előrejelzések és lehetséges forgatókönyvek alapján kísérel meg választ adni a kérdésre. A globális gazdaság nagy valószínűséggel 4,2 százalékkal csökkent 2020-ban, így az egy főre jutó GDP valamivel alacsonyabb, mint 2017-ben volt, de magasabb, mint amit 2016-ban számlálhattunk. Az emberiség valaha elért legmagasabb egy főre jutó GDP-hez így körülbelül 2022-ig kell várni.
Egy ilyen mértékű recesszió hatással van az emberek megélhetésére is. A Világban alapforgatókönyve szerint a világjárvány miatt 88 millió ember került újra mélyszegénységbe. Ezen számítások szerint a globális szegénységi ráta most 9,1 százalék, amennyi 2017-ben is volt, és ha újra gazdasági növekedés lesz tapasztalható, körülbelül 2023-ra újra elérhetjük a történelem legalacsonyabb szegénységi rátáját. Ahogy az emberek elvesztik a munkahelyüket és elesnek bevételeiktől, egyre többen éheznek. Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet előrejelzései szerint a krónikusan alultápláltak száma világszerte 8,9-ről 9,9 százalékra nőtt, ami bár tragikus, de 2000-hez viszonyítva még mindig egynegyednyi csökkenést jelentene.
A gyermekeket csak ritkán érinti az új koronavírus, inkább annak következményei vannak kihatással rájuk, mint például a háztartások jövedelemvesztése, a leterhelt egészségügyi ellátás, és a kötelező védőoltások lefedettségének hiányossága. Az év elején a Lancet tudományos folyóirat közzétette becsléseit, ami szerint az egészségügyi ellátórendszer zavarai miatt a járvány hat hónap alatt további 447 200, 5 éven aluli halálát okozhatja. Ez a kép végül derűsebb lett, miután az alacsony és közepes jövedelmű országok a tervezetthez képest jobban helytálltak. Még ha igaznak is bizonyult volna a Lancetben megjelent becslés, 2020-ban összeségében 1,3 millióval kevesebb gyermek halt volna meg, mint 2010-ben, és hétmillióval kevesebb, mint 1990-ben, az emberiség gyarapodásának ellenére.
A jövőbe vetett hitet ezen kedvező változások mellett a COVID-19-re adott gyors tudományos és technológiai válaszok tovább erősítik. A szerző szerint nem az az optimizmus, hogy azt hisszük, a problémák és a katasztrófák nem következnek be, hanem inkább az a meggyőződés, hogy a tudás gyarapodása és a technológiai képességek növekedése egyre lenyűgözőbb eszközöket ad számunkra a problémák és a katasztrófák kezeléséhez, amelyekkel szembe kell nézzünk, és erre láthatunk példát 2020-ban.
Az emberiségnek korábban közel 3000 évbe telt, hogy vakcinát fejlesszen ki a himlő ellen, miközben napjainkban a Moderna rövid idő alatt ki tudta fejleszteni az oltást a COVID-19 ellen. Ha például 2005-ben szembesültünk volna ezzel az új típusú koronavírussal, még nem lett volna technológiánk az efféle mRNS-vakcinák megalkotásához. Ha 1975-ben jelent volna meg ez a járvány, még a vírus genomját sem lettek volna képesek elemezni a tudósok. Amennyiben 1950-ben jött volna a COVID-19, egyetlen lélegeztetőgép sem lett volna a bolygón, és ha még az internet előtt szembesültünk volna vele, a gazdaságunk teljesen összeomlott volna, akárcsak a társadalmi kapcsolataink.
Johan Norberg szerint bár lehet, hogy 2020 nem lesz a valaha volt legjobb év, de minden bizonnyal „sokkal rosszabb lett volna találkozni ezzel a betegséggel bármely más korszakban, és az elmúlt évtizedek fejlődése olyan gyors volt, valamint az emberi kreativitás kényszer alatt olyan lenyűgöző, hogy még a tapasztalt óriási kudarcok és veszteségek is csak néhány évvel vetik vissza az emberiséget. A történelemben csak három év volt jobb az egy főre jutó GDP, a szegénységi ráta és a gyermekhalandóság szempontjából: 2017, 2018 és 2019. A világjárvány és a globális korlátozások ellenére a mélyszegénység kétharmadával csökkent, az éhezők aránya jelenleg negyedével, a gyermekhalandóság pedig 40 százalékkal kevesebb mint 2000-ben volt. A 2020-as év korántsem volt a legrosszabb esztendő, inkább a történelem negyedik legjobb éveként emlékezzünk rá.”
Szemlézte: Spiesz Bianka
