Danube Institute Blog

Lefasisztázták Új-Zélandot a karantén miatt

2020. november 02. - Danube Institute

zeland.jpg

Suzanne Evans brit szélsőjobboldali politikus az 1930-as évek náci Németországával állította párhuzamba a csendes-óceáni államot az Ardern-kormány szigorú, véleménye szerint rettenetes szabályozásai miatt – számol be a Newshub hírportál.

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt alelnöke a Twitteren azt írta: Jacinda Ardern miniszterelnök fasiszta kormányzást gyakorol Új-Zélandon. Elsőként egy olyan bejegyzést osztott meg, mely „karanténtáborokként” hivatkozik a fertőzöttek vagy fertőzés gyanújában álló egyének számára kijelölt szállodákra, s azt állítja, hogy a lakosokat akár erőszakkal is elmozdíthatják otthonukból, amennyiben vélhetően veszélyt jelentenek a saját háztartásukon belüli emberekre. „Vád vagy bűncselekmény elkövetése nélkül tartják fogva az embereket, amíg bele nem egyeznek a tesztbe, aminek persze negatívnak kell lennie” – írja az eredeti poszt. Erre reflektálva Evans az Amnesty International nevű civil szervezetet szólította fel cselekvésre.

Az új-zélandi kormány által kidolgozott rendszer az országba visszatérőket valóban egy 14 napos szállodai karanténra kötelezi – jegyzi meg a cikkíró. A létesítményekben az embereket tartózkodásuk 3. és 12. napján is letesztelik, a távozáshoz pedig természetesen negatív eredményt kell produkálni. Mióta Aucklandben kialakult egy gócpont még augusztusban, minden fertőzöttel e rendszer alapján jártak el, kivéve, ha valaki képes volt az előírásoknak megfelelő saját alternatívával előállni – részletezi a híroldal. Dr. Ashley Bloomfield egészségügyi főigazgató szerint a lépés jól mutatja, hogy mennyire elkötelezett a vezetés a vírus terjedésének megfékezésében. Kiemelte, hogy a szállást nyújtó intézmények jól felszereltek és a betegek minden igényét kielégítik, beleértve egy egészségügyi személyzet folyamatos jelenlétét.

Míg Bloomfield kiáll amellett, hogy a protokoll a polgárok védelmét szolgálja, addig Evans hitleri rezsimmel riogat. „Mint mondtam, sohasem tudtam megérteni az 1930-as évek náci Németországát, de most fájdalmasan egyértelműnek tűnik, hogyan is valósult meg” – fogalmaz. Később nyilvánosságra hozott egy üzenetet is, melyben egy helyi lakos a rendszer hátrányairól panaszkodott, megkérdőjelezve a miniszterelnök jóakaratát is. „Egyszerűen embertelen, amit Ardern művel. Két barátom is karanténban volt, amikor az édesanyjuk meghalt, és a temetésen sem lehettek ott” – írja az elégedetlenkedő.

Míg a helyiek közül néhányan osztották Evans aggodalmát, az emberek döntő többsége inkább azt emelte ki, hogy országuk rendkívül jó statisztikai adatokkal büszkélkedhet a vírus kezelését illetően. Sokan megjegyezték továbbá, hogy ennek eredményeként a szigetország állampolgárai valójában több szabadságot élveznek, mint a világ nagy része. „Épp egy új-zélandi bárban vagyok, ahol korlátok nélkül érezhetem jól magam másokkal. Boldogok vagyunk és elégedettek a szabadságunkkal, s nem örülnénk, ha olyan rendszabályok érvényesülnének nálunk is, mint Európában vagy az Egyesült Államokban” – reagált egy illető. „Amiről Evans asszony beszél, azt karanténnak hívják, talán már hallhatott róla. Az emberek évezredek óta alkalmazzák a betegségek terjedésének megakadályozása érdekében” – erősített rá egy honfitársa.

Szemlézte: Irlanda Balázs

süti beállítások módosítása