Egyes német szövetségi államok menekülteket akarnak felvenni Görögországból. A belügyminiszter igyekszik ebben megfékezni őket. A tartományi kormányok botrányról beszélnek. A Deutsche Welle cikkét szemlézzük.

A görög szigeteken fekvő táborok többsége sokszorosan túlterhelt. A görög kormány év eleje óta már mintegy 14. ezer embert szállított a szárazföldre, de mindig érkeznek helyettük újak. A helyzetet súlyosbítja, hogy a pandémia kezdete óta már a török kormány sem tartja magát ahhoz a 2016-os EU-val kötött megállapodáshoz, amely értelmében minden embert vissza kéne fogadnia, aki Görögországban nem kapott menekültstátuszt.

Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália CDU-s miniszterelnöke nemrég több görög táborba is ellátogatott. Látogatását időközben biztonsági okokból le kellett állítani, mert az emberek azt hitték, hogy ő a német kormányfő, és azt remélték tőle, hogy „felszabadítja” a táborokat – tehát hogy őket mint a lakókat Németországba szállítják.

„Európának vállalnia kell ezt a feladatot” – mondja Laschet. De nem akar a közös európai válaszra várni. Észak-Rajna-Vesztfália felajánlotta, hogy több száz, különösen kiszolgáltatott személyt fogad be görög táborokból. Ezt mégis egy szövetségileg összehangolt program részeként tervezi, ráadásul a többi EU-tagállammal együtt. Joachim Stamp, a tartomány FDP-s integrációs minisztere szerint egy különálló tartományi programnak ugyanis jelentős jogi és szervezési akadályai vannak.

Berlinnek és Türingiának mégis majdnem sikerült egy teljesen önálló programot elindítaniuk. Bár csak néhány száz emberről volt szó, emiatt heves vitába kerültek Horst Seehofer CSU-s szövetségi belügyminiszterrel. Lehet, hogy a pártpolitika is közrejátszik az összetűzés súlyosságában: Berlint és Türingiát is elszánt baloldali koalíciók irányítják, akik egyébként is keményen szembemennek a Seehofer által képviselt iránnyal, aki a migrációt egyszer „minden probléma anyjának” nevezte.

A belügyminiszter leállította Berlin és Türingia tervét arra hivatkozva, hogy a döntés a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik, és egy európai választ sürgetett az ügyben. „A világ egyik országa sem képes a migrációt egyedül legyőzni” – mondta Seehofer. „Ennél fontosabb, hogy végre látható előrelépést tegyünk az európai menekültügyi politikában. Egy jó úton haladunk, és nem vagyok hajlandó ezt kockára tenni.” A belügyminiszter nem támogatja a „nemzeti különutakat”.

Ezzel a német belső vitával azonban még a „nemzeti különutak” előfeltételei is hiányoznak. Seehofer egy a berlini szenátusnak írt levelében két okot említ, amelyek miatt ellenzi a tartományok önálló menekültbefogadási programjait.

Egyrészt egységesíteni akarja a befogadás jogalapját Németország egész területén. A múltban mind szövetségi, mind tartományi programok léteztek, részben eltérő jogalappal ugyanazon embercsoportok számára, ami 2015-ben, a válság tetőpontján komoly problémákat okozott például a tartózkodási engedélyek eltérő hossza vagy az egészségügyhöz való hozzáférés különbözőségei miatt.

Seehofer szerint hasonló problémák fenyegetnek újra: egy szövetségi program keretein belül például már visznek Görögországból Németországba elsősorban beteg gyermekeket és szűk családjaikat; a belügyminiszter el akarja kerülni a párhuzamos intézkedéseket.

Másrészt attól tart Seehofer, hogy az európai menekültügyi politika megbomlik, ha a német szövetségi államok is figyelmen kívül hagyják az európai menekültügyi szabályokat, és még Németország sem képvisel egységes vonalat a kérdésben. Ez számára most azért különösen érzékeny, mert a német EU-elnökség többek között az EU-s menekültpolitika reformját és egységesítését is célul tűzte ki magának.

Az ellenállás azonban óriási. A német vezetésnek pedig már nemcsak a többi tagállam ellenállásával, hanem a belső ellenszéllel is meg kell küzdenie.

Szemlézte: Kiss Dávid