Kína újkeletű humanitárius akciói mögött kevésbé emberbaráti indokok is állnak – figyelmeztetett David Patrikarakos, a Spectator kolumnistája.

„Hogyan lehet keményen fellépni egy bankárral szemben?” – kérdezte egy alkalommal Hillary Clinton még 2010-ben Kevin Ruddtól, Ausztrália akkori miniszterelnökétől. A diplomatikus nyelvezet mögött persze sokkal súlyosabb kérdés lapult, Clinton valójában arra volt kíváncsi, hogy mit is kéne kezdjen a világ az egyre agresszívebb Kínával.

Azóta eltelt tíz év, és Peking lassan megállíthatatlan. Már több, mint egy billió dollárnyi (igen, az egy egyes, amit 12 nullás követ) amerikai államkötvényt birtokol, a Huaweien keresztül megvette a kizárólagos jogokat Nagy-Britannia teljes 5G-hálózatára, az elmúlt években pedig gyakorlatilag felvásárolta Afrikát minden emberi és természeti erőforrásaival együtt, teljesen figyelmen kívül hagyva az emberi jogok sárba tiprásáért kapott folyamatos nemzetközi vádakat.

Most, az élelmiszeripar hiányos egészségügyi szabályozása és a vizsgálatokat végző szervek hanyagsága miatt, segített rászabadítani a Covid-19-et a bolygóra. A világ a négy fal közé szorult, a gazdaság a szakadék felé rohan és ezrek halnak meg naponta, mind egy olyan vírus miatt, ami egy kínai piacról indult, vagyis „az ételhigiénia hírhedt temetőinek egyikéből” – írta a szerző. Ahogy Peking észrevette, hogy kitört a járvány, a pártelit a tőle megszokott megoldást választotta: elhallgattatta, bebörtönözte és megfenyegette azokat, akik el akarták mondani a világnak, hogy mi is vár rá.

És ez csak a kezdet volt. Ahogy teltek a hetek és Peking kezdte visszanyerni uralmát a vírus felett (olyan szigorú karanténnal, ami persze csak autoriter országokban működhet), a narratíva hirtelen megváltozott. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy ha külföldi propagandáról, elterelésről és államilag fizetett hazugság-kampányról van szó, akkor a KKP világelső.

Peking propagandája nem csak szavakból, hanem tettekből is áll. Hogy elterelje a figyelmet saját felelősségéről, most arcmaszkok és tesztek millióit küldi szét a bajba jutott nyugati országokba, „önkéntes” kórházi személyzettel együtt. Mindenhol ott van és nagylelkűen felajánlja a segítségét. Ez a „maszk-diplomácia” azonban minden, csak nem valódi. Ez már abból is látszik, hogy az ünnepelt kínai segédeszközök sokszor több gondot okoznak, mint amennyit használnak. Az európai országok egymás után jelentik be, hogy kínai tesztek százezreit kell kidobniuk, mert gyakorlatilag alkalmatlanok a vírus kimutatására.

A kínai segélycsomagok mellé természetesen érkezik az a kimondatlan, de annál világosabb üzenet is, hogy lám, lám, ti nem segítetek egymásnak, ezért nekünk kell. Nem meglepő, hogy ez igencsak sérti a nagyobb európai országok büszkeségét. „Franciaország egymillió maszkot küldött Olaszországba. Pont annyit, amennyit Kína. Elég az EU számonkéréséből” – mondta Macron pár napja. Az önzőséggel vádolt Németország szintén beszállt az adakozásba, sőt a lélegeztető gépek szállítása mellett a túlterhelt kórházak betegeiből is átvállalt egy párat. Kína tehát sikeresen elindította a legújabb globális politikai versenyt, a #Corona háborút.

Aztán ott vannak a szemenszedett hazugságok, amiket Peking véleményformálói megállás nélkül terjesztenek a neten, a politikusok pedig a nagykövetségeken. A kínai külügy hivatalos narratíváját, miszerint a vírust az amerikaiak fejlesztették ki és engedték szabadjára, valós és kitalált Twitter-felhasználók is előszeretettel spamelik bármilyen kapcsolódó beszélgetésbe.

Igaz, a Nyugatnak is része volt a mostan helyzet kialakulásában. Épp ideje volt már egy világjárványnak, hogy felkészülhessünk a következőkre. Eddig is voltak figyelmeztető hangok (mint a WHO, ami 2019-ben 50-80 millióra becsülte a következő pandémia áldozatait), de nem tettünk semmit. Még akkor sem, amikor a veszély már az ajtónkon kopogtatott, hiszen gyorsabban és okosabban is reagálhattunk volna.

Mégsem szabad elfelejtenünk, hogy elsősorban Kína miatt tartunk itt. Azok, akik dühösek a KKP-ra, teljes joggal tehetik azt. A brit miniszterelnökség bejelentette, hogy mégis „átgondolja” a Huawei-jel kötött 5G szerződést, egyelőre viszont befagyasztja a London és Peking közti diplomáciai kapcsolatokat, mindaddig, míg nem látja a kellő reformok elindítását.

A világ most dühös Kínára, de vajon mennyi ideig marad az? Elfelejtjük az egészet, ha véget ér a járvány, vagy a sarkunkra állunk és változást követelünk? Ha valamikor, akkor most van itt az ideje, hogy valós reformok jöjjenek Kínában, és ez minden nyugati ország felelőssége is.

Szemet hunytunk Kína gazdasági zsarolásai fölött. Szemet hunytunk a koncentrációs táborokba hurcolt egymillió ujgur fölött. Szemet hunytunk Tienanmen és Hong Kong fölött, sőt gyakorlatilag megbocsátottuk Kína minden bűnét. Eddig. Most nem felejthetjük el, hogy milyen szerepe volt Kínának a Covid-19 világjárványban. Ha megtesszük, az annak a visszavonhatatlan jele lesz, hogy a Nyugat már sohasem lesz képes szembe szállni Kína basáskodásával. És ha ez megtörténik, akkor elmondhatjuk, hogy beköszöntött a kínai évszázad.

Szemlézte: Orbán Tamás