Izrael újabb és újabb szövetségesekre talál, ahogy az arab országok sorra átértékelik a világnézetüket – írja Ed Husain, a Spectator kolumnistája.

Netanjahu 2018-as ománi látogatása még sokaknál kiverte a biztosítékot szerte a muszlim világban. Ki hallott még olyat, hogy egy izraeli miniszterelnököt ilyen melegen fogadjon egy büszke arab ország? Az Al Jazeera meg is kérdezte Yusuf bin Abdullah ománi külügyminisztert, hogy mégis hogyan engedhették meg ezt a látogatást. A miniszter azóta elhíresült válasza így szólt: „Miért ne? Talán meg van nekünk tiltva? Izrael egy a közel-keleti államok közül. Együtt kell a jövő útjára lépnünk.” Ez a fajta új szemlélet lassan megfertőzi a régió országainak legtöbbjét. A muszlim gondolkodás kezd átalakulni, és az ősi ellenségeskedés pedig idővel kihal. A ’60-as évek olykor megdöbbentő antiszemitizmusának egyesítenie kellett az arab országokat a közös ellenség, Izrael eltörlése érdekében. Mára szertefoszlott ez a nemesnek nem nevezhető cél, így a gyűlöletre sem kaphatóak annyira az emberek.

A 2011-es arab tavasz óta az iszlamista pártok támogatottsága átlagban 30%-kal esett. Az iraki szavazók 75%-a tartja ezeket a pártokat teljesen megbízhatatlannak, és megjelent az a fiatal demográfiai csoport is, amely egyáltalán nem tartja magát vallásosnak. Ez a generáció nem akar több konfliktust, csak jól működő gazdasági kapcsolatokat, beleértve Izraelt is.

Az Egyesült Arab Emirátusban például most jár le a „Tolerancia Éve”. Februárban 170 ezer katolikusnak tartott misét Ferenc pápa, így ő lett az első vatikáni egyházfő, aki meglátogatta az Arab Félszigetet. A pápai látogatás tiszteletére az Abu-Dhabi-i kormány bejelentette az „Ábrahámi Család Házának” építését, egy olyan komplexumét, amely egy zsinagógával, egy templommal és egy mecsettel állít emléket a három kultúra közös gyökereinek és jövőbeli barátságának.

Bahrein is jelentős lépéseket tett a judaizmussal való megbékélés felé. 2016-ban Hamad király hanukát ünnepelt az udvarában, méghozzá New York-i ortodox zsidók társaságában. A döbbenetes gesztust keményen elítélték az iszlamista csoportosulások, de a közösségi médiumokon alig lehetett negatív kommenttel találkozni. Cserébe pedig Izrael fogadta Bahrein békedelegációit.

Nemzetközi szinten is enyhülnek a régmúlt feszültségei. A Mekkában ülésező Muszlim Világliga, amely fél évszázadon keresztül a keményvonalas vahhabizmust hirdette, pár éve elkezdett zsidó szervezetekkel találkozni. Szaúdi bloggerek, youtube-erek és egyéb internetes hírességek egymás után dicsérik Izraelt a különböző platformokon, sőt bármennyire is szürreális, mindezt arab nyelven.

Alapvetően három oka van annak, hogy az emberek szívesen látnák az arab-izraeli kapcsolatok normalizálódását. Az első az Arab Tavasz, amely megmutatta a Muszlim Testvériség és más iszlamista csoportok fanatizmusát. Az iszlamizmusra, főleg az ISIS felemelkedése óta, már nem egy elfogadott, konzervatív politikai irányzatként, hanem fenyegető ideológiaként tekintenek szerte az arab világban.

A második okot a regionális hegemóniára törő Iránban kell keresni. A szunnita országok lakói úgy érzik, hogy össze kell fogniuk egymással Irán ellen, mert félő, hogy a jövőben exportálni kívánná forradalmi, síita ideológiáját, ami elmoshatja az ő amúgy is törékeny szekuláris berendezkedésüket. Irak Szaddám óta nem számít nagy játékosnak, Szíria pedig még mindig romokban hever. Izrael tehát az egyetlen olyan hatalom a régióban, amely képes lenne megállítani egy iráni agressziót.

Végül a legérdekesebb ok az, hogy a mérsékelt országok sokkal megbízhatóbb kereskedelmi és biztonságpolitikai partnert látnak Izraelben, mint a Nyugatban. Obama cserben hagyta az arabokat az iráni fenyegetésekkel szemben, sőt fegyverrel és tanácsadókkal segítette a szíriai felkelőket. Az Iráni Nukleáris Megállapodás volt az utolsó szög a koporsóban, attól kezdve az arabok már nem bíznak Amerikában, és tudják, hogy Iránnal szemben csak Izraelre számíthatnak igazán.

A történelem és a Korán rengeteg ősi narratívát kínál, amire fel lehet építeni az arab-zsidó barátság alapjait. Az ellenségeskedés csupán pillanatnyi porszem a történelem fősodrában, és úgy tűnik, 70 év elég volt ahhoz, hogy az arabok kiheverjék Izrael megalapításának traumáját, és képesek legyenek továbblépni. Amíg Irán veszélyes, a Nyugat pedig kiszámíthatatlan, addig biztosak lehetünk benne, hogy a zsidók és az arabok békülési folyamata jó úton halad.

Szemlézte: Orbán Tamás