Fenntartható a globális élményturizmus?

2020. január 06. - Danube Institute

feher_sziget.jpg

Az új-zélandi White Island vulkánkitörése heves vitákat indított abban a kérdésben, hogy meddig használhatjuk ki a természetet egy kis olcsó izgalomért – írja a New York Times.

Phil van Dusschoten annak idején egy könnyű élet reményében vonult vissza rendőri hivatásából 24 éve. Azt remélte, hogy innentől élete végéig csak azzal kell foglalkoznia, hogy turistákat vezessen körbe a Plenty-öbölben, és hogy elvigye őket úszni egyet a vulkanikus White Island közelébe.

Ez az élet azonban váratlanul megszakadt a minapi vulkánkitörés óta, ami mérgező gázokkal és olvadt magmával töltötte meg maga körül az eget és a földet. Nyolcan azonnal meghaltak a kitörésnél, nyolc további ember pedig azóta hunyt el a sérüléseik következményeként. Az ország számára pedig elérkezett az idő, hogy újraértékelje gazdaságát. „Az emberek azért is jönnek Új-Zélandra, mert próbára akarják tenni a tűrőképességüket. Meg akarják tudni, mennyire képesek kimozdulni a komfortzónájukból. Reméljük, ez továbbra is így marad” – mondta van Dusschoten.

A tragédia heves vitákat indított az új-zélandiak körében a turizmusról, valamint arról, hogy vajon túlságosan elővigyázatlanok-e, amikor a természet nyújtotta izgalmakról van szó. Sokan azon tűnődnek, milyen mértékben fogják az események az ország turizmusát befolyásolni. Elvégre az ország turisztikai kampánya is a „100% tiszta Új-Zéland” szlogenre épül, különböző extrém sportokat reklámozva, de mindemellett a jogi rendszer is elég rugalmas ahhoz, hogy ne lehessen perelni még akkor se, ha valami rosszul alakulna.

A turizmus korlátozásának kérdése az utóbbi időben sok országban felmerült. Ilyen például Nepál, egy kiemelkedően halálos Mount Everest-i mászási idény után, Ukrajna a csernobili erőmű miatt, vagy Japán Fukushima ügyében.

És Új-Zélandon is sok forog kockán. a turizmus az ország egyik elsődleges bevételi forrása, gazdasági tevékenységének csaknem 6%-át teszi ki. Az ország munkaerejének 14%-át is ez a szektor foglalkoztatja, a múlt évi adatok alapján 393 279 embert.

A vulkánkitörés közelében élőket pedig sokkolták, félelemmel és dühvel töltötték el az események. A különböző rádióadókba betelefonálók megosztották legrázósabb, legkalandosabb élményeiket, és elégedetlenségüket fejezték ki a szigorítások lehetőségével kapcsolatban, azt állítva, hogy ilyen szabályozások anyáskodó államot csinálnának Új-Zélandból. A lakosok attól is félnek, hogy talán végleg búcsút inthetnek a turistaforgalomnak.

Egyéb lakosok pedig a túraszervezőket vádolták meg azzal, hogy a profitot a biztonság elé helyezik, valamint arra utaltak, hogy figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket a megnövekedett szeizmikus aktivitásról.

Whakatane városnak nincs jogi fennhatósága White Island felett, ugyanis az magánkézben van, és csak Új-Zéland Belügyminisztériumának van jogi fennhatósága felette. Ennek ellenére a két hely sorsa egybefonódott. Judy Turner polgármester a szigetet a város horgonyának nevezte, és azt állította, hogy az helyezi a város gazdaságát szilárd alapokra, és komoly következményei lennének a lakók számára, ha azt lezárnák a látogatók előtt. Ráadásul nem is a külföldi turisták számának csökkenése lenne a legtragikusabb, ugyanis a látogatók 80%-a belföldi turista.

Az öböl környékén található egyébként az ottani maori bennszülöttek egyik szent gyülekezési helye is. A Ngati Awa törzs az események tekintetében idegeneknek is megengedte, hogy szent helyére lépjen, amennyiben valamelyik családtagjuk a környéken volt a kitöréskor.

Pouroto Ngaropo, a törzs egyik vezetője azt állítja, hogy a kitörés a sziget válasza volt a pénzért való kizsákmányolásra. „Elege volt a turizmusból. Milliókat kaszálnak minden évben, ez az igazi probléma. Az emberek nem figyelnek már többé a szépség igazi lényegére. Csak a sekélyes élményszerűségre koncentrálnak. Ha nem halljuk meg a természet szavát, és ez újra és újra megtörténik, akkor mi legyen? Akármi is legyen, én legalább átadtam az üzenetemet, és ha mások továbbra is ugyanazt az utat járják majd, mások pedig továbbra is meghalnak majd emiatt, akkor én megmondtam. Sőt, nem is én, a sziget” – nyilatkozta.

A törzs lelki tilalmat hirdetett a szigeten és környékén zajló gazdasági tevékenységre, többek közt a halászatra és a hajózásra legalább addig, amíg sikerült gondoskodni a halottakról. A sziget három tulajdonosa, akik egyben fivérek is, az 1936-os vásárló George Raymond Buttle leszármazottai egy kiadott nyilatkozatban arra kérték az embereket, hogy tiszteljék a spirituális tilalmat.

Jacinda Ardern miniszterelnök, akire a következő évben választások várnak, többnyire semmitmondóan nyilatkozott abban a kérdésben, hogy szükség van-e a turizmus szigorítására. „Halljuk, és egyetértünk abban, hogy a feltett kérdéseket meg kell válaszolni” – nyilatkozta. Ugyanakkor hozzátette, hogy a vulkánt már csaknem harminc éve bármilyen szerencsétlenség nélkül látogatták a turisták.

Új-Zéland jogi rendszere egyenesen támogatja a kockázatvállalást. Lényegében a személyes sérülésekből adódó pereket egy állami kompenzációs csatornába tereli, ezzel tehermentesítve a vállalatokat a komoly bírságok és büntetések fizetése alól.

Van Dusschoten azt mondta, hogy az emberek pont ezt a fajta izgalmat akarják, és hogy még a tragédiák fényében is hívások és kérelmek százait kellett elutasítania. Kiemelte, hogy az események teljesen megjósolhatatlanok voltak, és évtizedek óta ez volt az első igazán jelentős természeti katasztrófa.

Véleménye szerint a veszély része Új-Zéland vonzerejének. „Mindez persze kockázatos meg minden, de ez kell a turistáknak, különösen a fiataloknak” – tette még hozzá.

Szemlézte: Faragó Bence