Friedrich Hayek osztrák közgazdász elméletén keresztül vezeti le a venezuelai válság okait és körülményeit Roberto González és Liza Gellerman közös cikke a National Review-ban.
Venezuela a szerzők szerint valódi katasztrófa az emberiség történelmében. A bizonyítékok most már egyértelműen alátámasztják, milyen súlyos válságban van az ország, és vajmi kevés remény van a javulásra a közeljövőben.
Sokan persze reménykedtek – a korábbi negatív történelmi példákkal ellentétesen –, hogy a szocializmus ígérete nem fogja csorbítja az alapvető szabadságjogokat és nem fog elszegényedéshez vezetni. Olyan XX. századi gondolkodókat figyelembe véve, akik maguk is hasonló élményeket éltek át, jobban meg tudjuk vizsgálni a jelenlegi venezuelai helyzetet. Hogyan lehetséges, hogy a leckét, amit az egyik generáció már megtanult, a következő elfelejti?
Friedrich Hayek az Út a szolgasághoz című 1944-es munkája figyelmeztet: a zsarnokság elkerülhetetlen, ha a kormányzat központosított gazdaságpolitika által teljes kontrollt gyakorol a gazdaság felett. Egy fél évszázaddal később, Hugo Chávez forradalmával kezdve, a cégek, és sokszor teljes iparágak kisajátításával Venezuela megkezdte a maga útját a szolgaság felé. Néhány szerencsés cégnek sikerült kimenekülnie az országból, a többi viszont a katonaság vezetésével a kormány kezére került. A korábbi cégvezetőket a kormány demonizálta, elmarasztalta őket, miért „nem hazafiasak”, hogy az amerikai érdekek kapzsi közvetítői, és a venezuelai szegénységet az ő hibájuknak állította be.
A chavizmus olyan bizalmatlan légkört teremtett az országban, ahol a külföldi befektetések nem szívesen áramlanak be. Még nagyobb probléma lett, hogy a hoppon maradt cégek nem fordulhattak kártérítésért, ugyanis 1999 óta a venezuelai bíróságok szisztematikusan kormányhű bírákkal lettek feltöltve. Az ország minden fejlődési index szerint mélyrepülésben van. Ma a venezuelaiak 90%-a (!) él a szegénységi küszöb alatt, az infláció pedig meghaladja az egymillió százalékot. Rekordszámú gyermek hal meg alultápláltság miatt, a kórházakban pedig már a legalapvetőbb felszerelések is hiánycikknek számítanak. A gyakori áramkimaradások esetenként az ország 70%-át hagyják áram nélkül. Ahogy Hayek mondta, a dédelgetett ideálok kergetése nagyon eltérő eredményt hozhat attól, amit eredetileg elvártunk tőlük.
A szándék és az eredmények közötti hatalmas szakadékra a legjobb példa az árak mesterséges meghatározása. 2014-ben a Méltányos Ár törvény maximalizálta a termékek és szolgáltatások árait, valamint meghatározta, hogy a készletfelhalmozásért, túlárazásért, vagy élelmiszercsempészetért akár 14 év börtön is kiszabható. Az árplafon végül hosszú sorokhoz, üres polcokhoz, és végeredményben éhező polgárokhoz vezetett, mivel a mesterségesen alacsony árak hamar túlfogyasztáshoz vezettek. Másrészt a boltosok is rosszul jártak, mivel hatalmas haszontól estek el, és végeredményben nem is lettek ösztönözve, hogy hosszú távon üzleti tevékenységet folytassanak. Ez a feketepiac felvirágzásához vezetett, ami pedig újra felverte az árakat. Csak 2017-ben az átlagos venezuelai 12 kilót fogyott.
Chávez halálával sem következett be változás a rendszerben. Nicolás Maduro, akit Chávez maga választott ki az ország további vezetésére, ha lehet, még lejjebb rángatta az országot.
Hayek szerint a diktátor életében eljön az a pont, amikor választania kell az morál és a bukás között, ami alatt a hatalom elvesztését jelenti, még ha a megtartása emberek életébe kerül is. Maduro az utóbbit választotta, és a szélsőséges, erőszakos colectivókra helyezte hatalma alapját. Persze, nyilvánvaló volt, hogy Maduro sem szent. Hiába éhezik az országa, ő addig luxuséttermekben vacsorázik és nyaralni viszi a családját. De a bizalmi köre is dörzsölt figurákkal van tele: jobbkeze, Diosdado Cabello a Cártel de los Soles drogcsempész szervezet feje volt, Néstor Reverol jelenlegi bel- és igazságügy miniszterrel karöltve. Maduro unokaöccsei drogcsempészetért jelenleg börtökbünetésüket töltik az Egyesült Államokban. Korábbi alelnöke, Tareck El Aissami pedig de facto a Hezbollah nagyköveteként szolgált, és FARC gerillákat hívott az országba kiképzésre. Ezek csak néhányan azok közül, akik káoszba, éhezésbe, betegségbe és extrém szegénységbe taszították az országot.
Maduro minden hatalomban töltött napja az autoritarianizmus ékes példája. Előbb vagy utóbb a venezuelaiaknak is sikerül majd megszabadulni az országot vezető tolvajoktól, de a világnak korábban kellett volna tanulnia a már elkövetett hibáiból. Most viszont a nemzetközi közösségen a sor, hogy eldöntse, üres fenyegetésekkel bombázza az országot, vagy ténylegesen cselekszik is valahogy. „Csak ha megértjük, hogyan és miért bénítják meg a szabad társadalom hajtóerejét a gazdasági kontrollok, akkor reménykedhetünk abban, hogy a társadalmi kísérlet nem jut olyan eredményre, amit együnk sem tart kívánatosnak” – írta Hayek.
Szemlézte: Gyarmati Emese
