Egy különc szekta működésére derült fény Ausztráliában

2019. február 18. - Danube Institute

benhayon.jpg

Egy eddig kevéssé ismert vallási szektáról van szó, amelyet egy Új-Dél-Wales államból származó egykori teniszedző, Serge Benhayon alapított 1999-ben.

A Universal Medicine (Univerzális Gyógyászat) névre hallgató mozgalom – amelynek vezetője többek között családoktól csalt el nagyobb összegeket és tízéves kislányokat környékezett meg – egyre terjed a világban, áldozatokat hagyva maga után. A news.com.au tudósítása.

A Channel 7 ausztrál tévécsatorna Sunday Night című műsorában számolt be a szekta elkötelezett követőiről, valamint a már kiábrándult áldozatokról. A fókuszban Serge Benhayon áll, aki földi Istennek adja ki magát, miután eladósodott teniszedzőből pár év alatt ingatlanmogullá és saját maga által kikiáltott Messiássá vált.

Mozgalmát egy sugallat hatására alapította meg, amely állítása szerint a WC-n ülve érte őt. Ezen kívül Leonardo da Vinci reinkarnációjának tartja magát, és magára csak a „Felemelkedett Mesterként” utal. Állítása szerint „nem tartja zárt ajtók mögött az embereket”, azonban rendkívüli elkötelezettséget kíván meg az általa tanított „örök bölcsességért” cserébe, számos szigorú előírást szabva meg követőinek, például az étkezéssel kapcsolatban.

Benhayon nemrég Angliában is létrehozott egy központot mozgalmának, ahol több száz új követőre tett szert. Orvosi végzettségének hiánya ellenére Benhayon számos bizarr kezelési módszert talált fel, például az ezoterikus mellmasszázst, amely állítása szerint alkalmas a mellrák megelőzésére és gyógyítására. Néhány páciens több százezer dollárt fizetett be a (sikertelen) kezelésekért.

A mozgalom megalapítása óta Benhayon számos jogi ügybe keveredett praktikái miatt, Új-Dél-Wales állam Legfelsőbb Bírósága is vizsgálta az ellene felhozott vádakat.

Szemlézte: Balogh Zita