A legutóbbi megtorló légicsapások ugyan jól prezentálták az amerikai hatalmat, de egyben veszélyes precedenst is teremtettek a jövőre nézve – írja a National Review oldalán megjelent cikkében Matthew Fay.
Április 14-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közös légicsapást hajtott végre szíriai célpontokon, beváltva ezzel a Donald Trump amerikai elnök által tett korábbi fenyegetést. A katonai akció a szír rezsim vegyifegyver-kutató létesítményeit és egyéb katonai célpontokat ért, megtorlásként a szír ellenzék elleni legutóbbi gáztámadásért. Az akció után pár órával Donald Trump a következőket írta Twitteren: „küldetés teljesítve”. A szerző szerint ez a szófordulat kísértetiesen hasonlít George W. Bush korábbi elnök szavaira, amiket a 2003-as iraki invázió után használt.
Az elnök szavait a saját kontextusában kell értelmezni a szerző szerint. A legutóbbi „sikeres” katonai akció nem akadályozza meg a szír civilek elleni további atrocitásokat vagy ijeszti el az Aszad-rezsimet a vegyi fegyverek további alkalmazásától. A légicsapás inkább csak az amerikai katonai erő demonstrációja volt, ami Trump számára maga volt a cél.
A szerző szerint semmiféle katonai akció sem segíthet a szír lakosság helyzetén. Egy korlátozott akció nem képes megváltoztatni a háború állását, míg egy kiterjedt katonai beavatkozás a konfliktus eszkalálódását veszélyezteti, ami csak további pusztítással járna. Jelentések szerint Trump elnök és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó egy szélesebb körű katonai akció mellett állt ki, míg James Mattis védelmi miniszter élesen ellenezte azt. A szerző szerint sokak szimpatizálhatnak az elnök álláspontjával, mivel egy komolyabb akció súlyos károkat okozhatna az Aszad-rezsimnek. Egy ilyen beavatkozás azonban konfliktust eredményezne a nukleáris fegyverekkel rendelkező Oroszországgal és hosszú távon kötelezné el az USA-t Szíriában. Pedig pont néhány hete jelentette be szándékát Trump, hogy minél hamarabb ki akarja hozni az amerikai erőket Szíriából.
Trump döntésének hátterében több dolog is állhat a szerző szerint. Az ellene folyó kiéleződő nyomozásról akarhatja elvonni a figyelmet és bebizonyítani, hogy vállalja akár a közvetlen konfliktust is Oroszországgal. Emellett Trump számára a hadsereg eddig is az ország és saját erejének szimbóluma volt. A szerző szerint minden alkalmat megragad, hogy hangoztassa a Kongresszus által jóváhagyott költségvetést, melyben több forrást utalnak a hadseregnek. Emiatt akar az elnök annyira egy katonai parádét és ezért tekint szinte sajátjaként az ország fegyveres erőire.
A közvélemény még valószínűbbé teszi egy következő katonai erőfitogtatás valószínűségét Fay szerint. Az amerikai választók ritkán foglalkoznak külpolitikai döntésekkel, így Trump szavazatok elvesztése nélkül vállalhat kockázatos akciókat. A rakétákra és légierőre való támaszkodás pedig relatíve költség nélkülivé teszi az említett akciókat. Továbbá az is Trump kezére játszik, hogy a tábornokok jelentős része is csöndben támogatja a Szíriában való folyamatos katonai jelenlétet. Sokak azon az állásponton vannak, hogy „mindegy mit csinálunk, de csináljunk valamit”. A légicsapások tökéletes megoldást jelentenek az amerikaiak szemében, amikor a tétek kicsik és technológiával válaszolhatnak komplex politikai problémákra, valódi veszteségek nélkül – írja a szerző.
A szerző megemlíti, hogy Trump elődjei is hasonlóan reagáltak hasonló helyzetekre, de véleménye szerint Trump többször is bizonyította meggondolatlanságát és erőfitogtatásra való hajlamát. Aszad valószínűleg továbbra is folytatja az atrocitásokat a népe ellen. A politikai elitet pedig kevés erkölcsi vagy jogi gát akadályozza abban, hogy értelmetlen háborút vívjon Szíriában. A kérdés a jövőben az lesz, hogy Mattis védelmi miniszterként képes lesz-e megakadályozni a helyzet eszkalálódását, azaz a háborút Oroszországgal. Ugyanis a szerző szerint további beavatkozásokkal ezt kockáztatják, annak ellenére, hogy most nem következett be.
Szemlézte: Berkes Rudolf
