A kétszülős családok visszaszorulása meggyengíti az amerikai társadalmat, mert kiszolgáltatottá teszi olyan társadalmi betegségeknek, mint a szegénység, a csökkenő gazdasági mobilitás, a munkaerőpiacról kieső férfiak vagy az iskolai teljesítmény csökkenése. Kay S. Hymowitz a Manhattan Institute oldalán megjelenő cikkében a válságba jutott házasság helyzetének kérdéseire keresi a válaszokat.

Hymowitz úgy látja, a politikai szférában már sokan egyértelműnek tartják, hogy szembe kell szállni a házasság erodálódásának folyamatával, ezért – vállalva a népszerűtlenség kockázatát is – egy olyan társadalmi kampányt lát szükségesnek, amely tudatosíthatja, hogy mennyire fontos a stabil, hosszú távú házasság a gyermekek és a közösségek életében.

Mit tehetnek tehát a szakpolitikusok, hogy elősegítsék a fiatalok között a gyermekvállalás előtt elköteleződést?

A fő problémának azt látja, hogy az amerikai fiatalok többsége – közelítve a gyermekvállalás éveihez – természetesnek tartja, hogy különvált a gyermekvállalás a házasság kereteitől: számukra ez nem több a modern életmód egy jellemzőjénél.

A szerző által szinglianya-forradalomnak nevezett jelenség óta felnőtt generációk nem tartják aggasztónak, hogy apa nélkül nőnek fel. Számukra nincs szükség egy anya és egy apa együttműködésére a „boldog gyermekkorhoz” – pedig ez a helyzet gyakran érzelmileg kevésbé stabil otthoni környezettel jár.

Nem csoda tehát, hogy az ezredforduló tájékán felnőtté vált fiatalok (avagy az ún. „millennials”) kevesebb mint fele látja fontos érvként a gyermekek vállalását a házasság mellett, sőt, 44%-uk szerint a házasság mára egy elavult intézménnyé vált. Épp ezért lehet nagy veszélye egy ilyen PR-kampánynak, ha a társadalom egy szokásos, unalmas vasárnapi prédikációként fogadná, mintsem egy gyakorlatias szakpolitikai kezdeményezésként.

Hymowitz szerint azonban lennének jó irányok ennek a népszerűsítése előtt, amelyekkel elkerülhető ez a veszély.

Ilyennek írja le például a „Tinédzserkori és a Nem Tervezett Terhesség Elleni Nemzeti Kampányt”, amelyet 1996-ban indított el egy független nonprofit szervezet, és sikerült civil, vallási, állami és helyi szervezek sokaságát egyesíteni a tizenévesek gyermekvállalásának megelőzése érdekében.

Ennél hagyományosabb eszköz lenne szerinte egy olyan állami és szövetségi szintű politika, amely különösen a közép- és alacsony jövedelmű fiatalok pénzügyi körülményeinek megerősítését célozza, elősegítve, hogy tartósabb családi kötelezettséget vállaljanak.

Szintén kulcsfontosságúnak tartja egy rájuk szabott adópolitika kialakítását, amelyhez az elmúlt 15 évben nem nyúltak hozzá, pedig mára már ellenszelet jelent a fiatal házasoknak.

És úgy látja, hozzájárulna a házasságok számának növekedéséhez az alacsonyabb végzettségű, házas korú férfiak bevételeinek növelése is, például duális képzés révén segítve elő a piacképesebb végzettségüket, akik így nagyobb anyagi biztonságot nyújthatnának a (leendő) családi fészeknek.

Ugyanakkor Hymowitz szerint nem csak a házasság alapjait nyújtó értékek felől közelíthetünk a téma felé, hanem onnan is, hogy az apa nélkül, alacsony jövedelmű anya mellett felnövő gyermekek nagyobb érzelmi kiszolgáltatottságban nőnek fel. Végezetül azzal zárja: mindezek mellett azt is fontos látni, hogy a civil társadalom konszenzusa és támogató hozzáállása nélkül egy esetleges kormányprogram egyedül nem juthat messzire.

Szemlézte: Ottlik Domonkos