Amíg nyilvánvaló a nukleáris fegyverek városokban és sűrűn lakott területeken okozott pusztítása, az úgynevezett taktikai nukleáris fegyverek bevetéséről, mint amilyen az elektromágneses impulzus (EMP) viszonylag kevés szó esik. Dave Majundar, a The National Interest szerzőjének elemzése.

A magasan az atmoszférában felrobbantott taktikai nukleáris töltet egy olyan, elektromágneses impulzusnak nevezett hullámot indít útjára, ami elképesztő károkat tud okozni az elektronikus rendszerekben. Egy ilyen támadás során gyakorlatilag minden érintett lenne a fűtéstől kezdve az internetszolgáltatáson keresztül az atomreaktorok biztonsági rendszeréig. A hivatalnokok és a katonai személyzet általában elég szűkszavúak ebben a kérdésben, főként a titkosítás miatt, de annyi biztos, hogy csupán néhány amerikai és szövetséges rendszer van biztosítva EMP ellen.

„Van, amelyik meg van erősítve, és van, amelyik nem” – nyilatkozta David Deptula, a légierő egykori tábornoka. „Az EMP-elleni biztosítás rendkívül drága, és a Hidegháború óta eltelt mintegy huszonöt évben a költségek minimalizálása volt a prioritás.”

Bryan Clark, a Stratégiai és Költségvetési Értékelő munkatársa már jóval direktebben nyilatkozott a National Interestnek: „A legtöbb rendszerünk nem védett. Ugyanakkor az sem biztos, hogy egy ilyen akcióval Észak-Korea nem tenné tönkre ugyanúgy saját rendszereinek működését is.”

Clark kollégája, Mark Gunzinger veterán B-52 pilóta szerint az amerikai Védelmi Minisztériumban egyre inkább előtérbe kerül az EMP és az ahhoz hasonló hibrid hadviselés elleni védelem. „Elképzelhető, hogy az EMP Észak-Koreára is hatással lenne” – erősítette meg, „de az amerikai erőknek valószínűleg akkor is jóval nagyobb kárt okozna. Az amerikai hadsereget, ami hálózatokon és fejlett összeköttetéseken alapszik, egyszerűen megnyomorítana egy ilyen támadás”.

Bár az EMP veszélye valósnak tűnik, és egymás után jelennek meg az elemzések például arról, hogy pontosan milyen hatásai is lehetnének egy támadásnak az amerikai élelmiszerellátásra, nem árt végiggondolni, mit is hoz magával a fegyver bevetése. „Képzeljük el” – biztat Joshua Pollack elemző-újságíró, „hogy valaki rendelkezik egy szuperfejlett EMP-vel, ami szétégeti az észak-amerikai elektromos hálózatot! El tudják képzelni, hogy egy támadás esetén a vezetés csak megvonja a vállát, mondván: ’semmit nem tehetünk ellene’?”

Ha az EMP-bizottság legvadabb álmai is válnak valóra, és Észak-Korea valamilyen megelőző vagy válaszcsapásra szánja el magát, nem valószínű, hogy ennyire visszafognák magukat. Joseph Cirincione fegyverszakértő hasonló állásponton van: „Az én képzeletemet felülmúlja, hogy miért áldozná be a rezsim egy értékes atomtöltetét csak azért, hogy az EMP hipotetikus pusztítását teszteljék, miközben elpusztíthatnának egy teljes várost is?”

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy bármilyen nukleáris támadás azonnali, pusztító válaszcsapást von maga után. Az amerikai hadsereg nem fog késlekedni a válaszcsapással csak azért, mert a robbanás magasan fejük fölött történt. A válaszcsapások rendszere pedig egészen biztosan EMP-védett, hiszen arra tervezték, hogy atomháborús helyzetben is működőképes legyen.

Szemlézte: Szegőfi Ákos