Republikánusok és demokraták, konzervatívok és liberálisok ragadtak tollat Donald Trump győzelmének első évfordulóján, hogy saját nézőpontjukból elemezzék a történteket. Jonathan Tobin, a National Review szerzőjének és Max Boot, a Foreign Policy munkatársának cikkei.
„Egy évvel vagyunk beljebb az elnökségi ciklusban” – írja Tobin Apokalipszisre várva című cikkében – „de a demokrácia végét jósolgató vélemények ugyanolyan nevetségesek”. Boot ezzel szemben még mindig letaglózó élményként írja le Trump megválasztásának estéjét, de kijelenti, hogy „Amerika túl fogja élni Trumpot, bár soha nem lesz már ugyanaz”.
Tobin és Boot, bár más értékrendet képviselnek, egyetértenek az elnökség eddigi főbb fejleményeiben. Trumpból nem lett diktátor, nem rombolta le a szólásszabadságot, nem börtönözte be politikai ellenfeleit vagy állította vissza a kínzást a gyakorlatba. „Természetesen semmi ilyesmi nem történt” – írja Tobin. „Jó, hogy nem vitte véghez a kampányretorika bizonyos elemeit” – véli Boot. Trump nem vont ki haderőt Japánból, Dél-Koreából vagy Németországból, nem oldotta fel a szankciókat Oroszország ellen sem. Nem kezdett bele egy kereskedelmi háborúba Kínával, vagy próbálkozott meg vele komolyan, hogy Mexikóval fizettesse ki a határfalat. Ezzel együtt kilépett a párizsi klímaegyezményből és a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP) is.
„Érdemes elemezni egy kicsit a liberális oldalról érkező jóslatokat” – írja Tobin. „Trump lehet nem beszél és viselkedik úgy, mint az eddigi elnökök, ami gyakran nyugtalanító. De elődeihez hasonlóan az Alapító Atyák által kijelölt ösvényen jár”. Tobin szerint mi sem mutatja jobban Trump betagozódását az establishmentbe, mint az, hogy egyetlen nagyobb tervezetet sem sikerült keresztülnyomnia a Kongresszuson, még azt sem, amiben a republikánus tábor elvileg hét éve egyetért: az Obamacare eltörlését. A rendeleti kormányzás eszközét kénytelen alkalmazni, csakúgy mint elődje. Boot ezzel szemben már Trump inkompetenciáját jelöli meg okként: „még ha valóra is akarná váltani az agenda bizonyos pontjait, nem tudja hogyan kezdjen hozzá”.
Tobin szerint az ellenzéki média kolumnistái gyakran vádolják azzal Trumpot, hogy a Twitter-függőségének következményei lesznek a demokráciára és a szabad sajtóra nézve. Ennek ellenére a New York Times és a többi liberális média zavartalanul folytathatja napi működését. „Furcsa lenne egy olyan zsarnokságot elképzelni, amiben napi 24 órán keresztül szapulják a diktátort” – véli Tobin. Az ellenzéki oldal showjaiban és szórakoztató műsoraiban a Trump név a legelcsépeltebb tapsvadász kifejezéssé vált. Boot egy másik aspektusból nézi a dolgot. „Reménykedtem benne, hogy Trump elnökibbé válik egy év alatt” – írja.
Szerinte Trump a választások során egy mélységesen megosztott Amerikát vett át, de nem járult hozzá az etnikai és politikai megosztottság csökkentéséhez, épp ellenkezőleg, csak elmélyítette azokat. Tobin egyetért abban, hogy az Államok 45. elnöke tett néhány „felháborító kijelentést”, például a charlottesville-i antiszemita és rasszista felvonulókra vonatkozólag kijelentette, hogy „van köztük néhány nagyon jó ember”. A javarészt rá szavazó fehér, munkásosztálybeli réteg megerősítésével párhuzamosan elnökségének első napjaitól fogva muszlimellenes kijelentésekre ragadtatja magát, és bevándorlásellenes korlátozást is hozott. A szélsőséges terroristákat gyakran állatoknak nevezi, „de ha egy fehér lövöldöző követ el merényletet Las Vegasban vagy Texasban, akkor nincs más teendő az ’együttérzésen és imákon’ kívül” – elemez Boot.
Számbavéve az energiapolitikai és családpolitikai nézőpontjait, „Donald Trump legnagyobb hibája, hogy konzervatívként akar kormányozni” – summázza az első évet Tobin, aki a Trump által képviselt értékekben látja a legfőbb támadási felületet. Ugyanakkor érdekesnek tartja azt is, hogy amikor Obama nyúlt a rendeleti kormányzás eszközéhez, a demokrata oldal nem sikított azonnal diktatúrát. A konzervatív képet némileg árnyalva, a Foreign Policy szerzője megemlíti, hogy amíg Weinstein és Spacey sorra elbuknak a #metoo-botrányban, a Trumpot ért hasonló vádakra nem reagálnak, pedig volt belőlük szép számmal. „Ahelyett, hogy újra naggyá tenné Amerikát, lerántja azt a saját szintjére” – vélekedik. Szerinte a kampányt is meghatározó xenofóbia, a társadalmi osztályok közötti élesedő különbségek és a rasszizmus nem szűntek meg az egy év alatt, hanem mindennapi valósággá váltak.
Szemlézte: Szegőfi Ákos
