A minapi brit helyhatósági választások a konzervatívok győzelmét és a Munkáspárt újabb gyengülését hozták. A patinás baloldali párt már hetedik évét tölti ellenzékben, ám ennek ellenére sem képes megszorongatni a torykat. Hogy miért nem, arra a The Telegraph riportja keresi a választ.

Újabb csúfos vereség volt a május 4–én tartott helyhatósági választás a Munkáspárt számára, ami helyi szinten 320 helyet veszített, míg a kormánypárt konzervatívok jelentősen erősödtek. Az eredmény így nem sok jót vetít előre számukra az egy hónap múlva tartandó parlamenti választások előtt. Sokan a megosztó pártvezetőt, Jeremy Corbynt látják a megújulás gátjaként.

Corbyn ugyanis nem vállalta a felelősséget a helyhatósági választásokon elszenvedett vereség után, melynek következtében sokan saját párttársai közül is ellene fordultak. Ők úgy látják, a pártvezető gyáván és önző módon viselkedve a helyi aktivistákra igyekszik áttolni a gyenge eredményt. Corbyn szerint azonban aggodalomra semmi ok, hiszen hiába az elvesztett helyek, a párt elkezdte ledolgozni hátrányát a Konzervatívokhoz képest.

Szerinte bár az eredmények nehezen magyarázhatók, volt egy pár reményteli munkáspárti győzelem is. Ezzel együtt azt ígérte, hogy a június 8-i választásokig hátralévő egy hónapban folyamatosan azon fognak dolgozni, hogy meggyőzzék az embereket. A gyengülő párt képét mutató közvélemény-kutatások ellenére pedig Corbyn győzelmet vizionál: „Öt hetünk van megnyerni a parlamenti választásokat, hogy ne a kevesek, hanem a többség számára alapjaiban átalakítsuk Nagy-Britanniát.”

Kritikusai szerint ugyanakkor erre semmi esély nincsen. Egy munkáspárti jelölt úgy nyilatkozott, hogy „teljesen világos, hogy Corbyn alatt nem nyerhet a Munkáspárt parlamenti választást…hiszen minden alkalommal, amikor ő megjelenik a TV–ben, a párt csak szavazatokat veszít”. Egy másik jelölt szerint a baloldali formáció komoly identitásválságba került – sokan kiábrándultak a pártból, mivel az képtelen volt kiállni az általa képviselt értékekért. Stephen Kinnock, munkáspárti képviselő, egyben a párt korábbi vezetőjének fia pedig úgy fogalmazott, hogy hét ellenzékben töltött év után a jelenlegi teljesítmény egyszerűen nem elég. „Azt hiszem, nem rejthetjük véka alá, hogy Jeremy vezetősége meglehetősen gyakori téma” – kritizálta Kinnock finoman a pártvezetőt.

Van, ahol egészen furcsa kampánystratégiát választottak a munkáspártiak: egyszerűen ignorálták Corbynt, és ez kifizetődőnek bizonyult. Wales az egyetlen országrész, ahol a vörösöknek május 4–én sikerült megtartani elsőségüket, ám a kampányban Corbynt figyelmen kívül hagyva inkább a sokkal népszerűbb Wales-i munkáspárti vezetőről, Carwyn Jonesról beszélgettek az emberekkel – így helyi párttagok szerint jelentősen könnyebbé vált a választókkal való kommunikáció.

Ez sem menti azonban a csütörtöki eredményt, ahol amíg a konzervatívok 558-cal növelték képviselőik számát, addig a Munkáspárt 320 helyet elvesztett. Különösen rossz a helyzet annak tükrében, hogy olyan szimbolikus jelentőségű, sokszor több évtizede munkáspárti bástyának számító körzeteket veszítettek el, mint Skócia és Wales egyes részei, vagy akár Bristol környéke és Délnyugat–Anglia.

Komoly válságban van tehát a brit baloldal, ami nem kecsegtet sok jóval számukra a június 8-i előrehozott választások előtt. A megosztó Corbyn, az értékeit hátrahagyó párt, az emiatt elégedetlen választók és párttagok, illetve a toryk erősödése mind hozzájárulnak az amúgy is történelmi válságot átélő Munkáspárt további gyengélkedéséhez.

Szemlézte: Illés Gergő