Az ausztrál szavazók egyre inkább kezdenek kiábrándulni az ország politikáját régóta meghatározó Munkáspárt és a liberális–konzervatív erőket tömörítő koalíció kettős uralmából. Kérdés, hogy milyen messze van a kétpártrendszer vége, és tudnak–e alkalmazkodni az új körülményekhez a hagyományos pártok. Damien Murphy erre keresi a választ a Sydney Morning Herald cikkében.
A hagyományos politikai erőkkel szembeni undor és kiábrándultság rég nem látott szintet ért el Ausztráliában – egyre több választó adja le a voksát alternatív pártokra, úgy érezve, hogy a Munkáspárt és a Koalíció nem foglalkozik a valós problémákkal. Elemzők szerint a szigetország ezzel a politikai instabilitás fele sodródik, de hirtelen átrendeződéstől egyelőre nem kell tartani.
A legújabb közvéleménykutatások adatai szerint 1943 óta először éri el a nem kormányzó pártokra leadott szavazatok aránya az összes voks 25%–át. Ez egy kritikus pontot jelent: a modern ausztrál demokrácia történetében valahányszor a választók több mint egynegyede elfordult a kétpártrendszertől, a cikk szerint azt jelentős politikai átrendeződés követte. Kevin Rudd volt munkáspárti miniszterelnök két korábbi munkatársa pedig már egyenesen politikai fordulópontról beszél:
Lachlan Harris és Andrew Charlton szerint az ausztrál politikai rendszerben fellépő zavar három fő pontra osztható: először is, a jelentős pártok frakcióira nagy nyomás helyeződik, ezután azok együttműködést keresnek a kisebbekkel, végül pedig vagy sikerül megújulniuk, vagy elbuknak.
A két szakértő szerint az első pont a Munkáspárt Turnbull miniszterelnök kormányára való nyomásgyakorlásával már meg is valósult. Sőt, a március 11–ei nyugat–ausztráliai választásokkal a második szakasz is kezdetét vette: a Liberális Párt ugyanis szövetséget kötött a jobboldali–nacionalista One Nationnel, jóllehet ez nem volt elegendő a Munkáspárt elleni győzelemhez.
„A folyamat pontos végkimenetelét természetesen lehetetlen megjósolni, mivel a helyzet folyamatosan változni fog: egyes pártok berobbanhatnak a köztudatba, majd összeroskadhatnak a várakozások súlya alatt. De az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy 100 év után folyamatban van a politika szerkezeti változása” – érvel Harris és Charlton.
A melbourne–i Monash Egyetem politikatudósa, Zareh Ghazarian ugyanakkor másképpen vélekedik. Hiába tűnnek elő a semmiből új pártok, ez egyelőre nem veszélyezteti a kétpártrendszer létét: „A kormányban nem lesznek kispártok. A jelentős pártok ugyanúgy uralni fogják az alsóházat, de a Szenátusban ezzel szemben a kisebbek is előretörhetnek.”
Látható tehát, hogy a Munkáspárt és a Koalíció pártjai számára elengedhetetlen a megújulás. Emellett érvel Daniel Wild, az Institute of Public Affairs tudományos munkatársa is. Szerinte ugyanis a felemelkedő kispártok képesek képviseletet nyújtani azon területeken, melyek a választókat leginkább aggasztják: ilyen például a szólásszabadság, a nemzeti függetlenség vagy a bűnözés elleni harc helyzete. Ezekkel pedig, mint az adatok mutatják, az ausztrálok szerint a két nagy párt nem foglalkozik eleget.
„Több oligarchia is kialakult a nyugati világban, mivel a hagyományos politikai osztályokat nem lehetett választások útján elmozdítani. Ezen osztályokba beletartoznak a főbb politikai pártok, a közmédia, a tudományos élet nagy része, a bürokrácia és számos nagyvállalat is. Sokan úgy érzik, hogy nincs többé beleszólásuk a politikába, míg a bürokraták inkább jelentéktelen kicsinységekkel foglalkoznak, ahelyett, hogy az olyan mindennapi problémákat próbálnák megoldani, mint a forgalmi dugók és a bűnözés” – vélekedik Wild.
Szemlézte: Illés Gergő
