A nagyvállalati „rabszolgatartók” a nyugati civilizáció fokozatos erodálásának folyamata közben rájöttek, hogy a munkásosztály nem fellázadni fog, hanem belenyugszik fogyasztói szerepébe, és segíteni fogja az új kapitalista világrend fennmaradását – fogalmaz Gene Callahan, az American Conservative-ban megjelent cikkében.

Az első világháborút követően a marxista gondolkodók arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugati kultúra alapköveinek felszedése nélkül nem várható a közeljövőben egy szocialista forradalom, ezért belekezdtek az intézményeinek a felszámolásába.

A folyamat során a család, a helyi közösségek, a templom, az iskola és az egyetem kerültek a szocialisták célkeresztjébe. Fokozatosan sikerrel is jártak ebben a folyamatban, azonban felvetül a kérdés; miért nem győzedelmeskedett mégsem a szocializmus, egy valódi forradalmi hullám végigsöprését generálva?

A válasz a nagyvállalatok erre a folyamatra adott reakciójában található. Azon vállalatok esetében, amelyek Kínában gyárttatják le termékeiket − kizsákmányolva a helybéli munkavállalókat −, vagy a szaúdi királyi családdal ápolnak baráti kapcsolatot − ahol homoszexualitás vádjával hajtanak végre államilag elrendelt halálbüntetéseket −, azok inkább meg se kíséreljenek az emberi jogok bajnokaiként tetszelegni.

Tehát hogy is jutottunk el odáig, hogy ezek a cégcsoportok mégis felkaroltak marxista eszméket? Callahan szerint egy szűk döntéshozói elit a transznacionális vállalatok élén egyszerűen ráeszmélt a folyamat során, hogy a saját hasznára fordíthatja a kapitalizmussal szembeni elégedetlenséget, amennyiben magukat az individualizmus és a lázadás úttörőiként adják el.

Az egésznek a nyitja pedig az emberi természetben keresendő. Felismerték, hogy az emberek erősen szabályozott kultúrájuktól való megfosztása után nem automatikusan forradalmi marxistákká, hanem könnyen betanított fogyasztókká válhatnak.

A marxisták ezzel nem számoltak, nem ismerték fel, vagy nem tehettek a folyamat ellen többé semmit. A nagycsaládi kötelékektől, az iránymutatással szolgáló egyháztól és a helyi közösségek összetartó erejétől megfosztva az emberek nem forradalmi csoportok formálásába kezdtek, inkább belesüppedtek a fogyasztói társadalom által kínált kényelmes, nyugodalmas, semmitmondó hétköznapokba, ahol a legkülönbözőbb típusú bódító hatású szereket magukba döntve a legegyszerűbb, népbutító szórakoztató-műsorokat bámulják a tévében.

Az egyházi ünnepeket önmagukból kiforgató kapitalista újraértelmezések még azt a látszatot is keltik, hogy tovább élnek a hagyományok és a szokások. Hiszen a fogyasztói társadalom legnagyobb ünnepnapjai, a szilveszteri mértéktelen italozás, a Black Friday napján történő eszement karácsonyi harácsolás, vagy a méltán leghíresebb amerikai ünnepnap, a Super Bowl is mind évszázadok óta meghatározó, szerves részét képezik a nyugati kultúrának.

Gene Callahan szerint ezek a jeles alakok − akik arra tették fel az életüket, hogy felszabadítsák a munkásosztályt és tudományos munkájukkal hozzájáruljanak a korrupt rendszer megdöntéséhez − nem élharcosai a meghirdetett háborújuknak, hanem a nagyvállalati elit egyszerű gyalogjaiként szolgáló bábok.

Szemlézte: Molnár Gergő