2016. október 02. 16:02 - Danube Institute

Keményebben fellépne az USA Szíria ügyében

sziria.jpg

Az USA keményebb szankciók bevezetésén gondolkozik Oroszország és Szíria ellen. Ennek oka, hogy a szíriai tűzszünet vége óta óriási erőkkel folytatták az oroszok támogatását élvező szír kormányerők Aleppó bombázását. Habár felmerült a kisebb katonai beavatkozás ötlete is, a katonai incidensek elkerülése érdekében a Fehér Ház elsődlegesen a gazdasági szankciók bevezetését fontolgatja – számol be a CNN.

Az USA keményebb választ ígér Oroszországnak, mivel Moszkva segédkezett az Aszad-rezsimnek a felkelők által irányított Aleppó bombázásában. Becslések szerint egy tízezer fős, szíriai vezetésű szárazföldi hadtest tartja nyomás alatt a város keleti részét. A csapatok azért gyűltek össze, hogy végső csapást mérjenek a városra. Soha nem látott mértékű tűzerőt vetnek be az ostromlott területeken amerikai források szerint. A városban közel 300 ezer civil ragadt bent.

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalások útján próbálták rendezni a szíriai helyzetet. A két nagyhatalom ellentétes oldalon áll a sokszereplős szíriai konfliktusban. Habár az ISIS terrorszervezet közös ellenség, az amerikaiak a szír felkelőket, míg az oroszok a kormányerőket támogatják. Habár orosz-amerikai egyezséggel sikerült elérni egy törékeny tűzszünetet, ami azonban egy hét után véget ért.

Az öt éves polgárháború legvéresebb eseményeként említik Aleppó mostani ostromát, amihez humanitárius katasztrófa és háborús bűnök kötődnek.

John Kerry az oroszokkal való tárgyalások felfüggesztését helyezte kilátásba. A diplomáciai kudarcok után az USA most a gazdasági és katonai szankciók skáláján mozgó megoldások között válogat. Hivatalos személyek szerint fontolgatják, hogy engedik a szövetséges Öböl-országoknak az USA támogatta felkelők kifinomultabb fegyverekkel való felszerelését. Ugyanakkor félnek attól, hogyha a légelhárító fegyvereket adnak a felkelőknek, azok könnyen terroristák kezébe kerülhetnek, akik utasszállító gépek ellen használnák ezeket.

Szíriai katonai gépek és légi bázisok kiiktatását magába foglaló, korlátozott katonai beavatkozások is szóba jöttek. A Fehér Ház viszont elzárkózik ezektől, mivel nem szeretnének az oroszokkal semmilyen légi incidensbe kerülni, ahogyan Iránt sem akarják bevonzani a konfliktusba. Belső katonai informátorok szerint habár Obama elnök nem rendelkezett intervenció tervezéséről, az USA jól informált a szír és orosz csapatok helyzetéről és mozgásairól.

A Fehér Ház sajtófőnöke, Josh Earnest arról nyilatkozott, hogy a segélyek eljuttatásainak „kreatív módjait” keresik. Ez azonban szintén amerikai pilóták számára szintén orosz vagy szír légi támadások kockázatát rejti. Az USA elsődlegesen az „ukrajnai forgatókönyvhöz” akar visszanyúlni, ami főként gazdasági szankciókat vonna magával. Ahhoz hogy a szankciók elérjék a céljukat, arra van szükség hogy az európai szövetségesek is hasonló intézkedéseket hozzanak – mondta Earnest.

Szemlézte: Szászi Áron

komment
süti beállítások módosítása