Danube Institute Blog

A Brexit történelmi léptékéről

2016. július 14. - Danube Institute

brexit_7.jpg

Nagy-Britanniában a politikai szükségszerűség alapvető konfliktusban van az ország gazdasági jólétével. Történelmi események bizonyítják, hogy a szigetország politikai vezető elitje mindig engedni volt kénytelen a gazdasági érdektörekvéseknek a válsághelyzetek idején. Nem lehet ez most másképpen a júniusi népszavazást követően sem, hiszen ennek jelei már az elmúlt hetekben élesen megmutatkoztak, írja Alex Harrowell a Politico Europe-nak írt elemzésében.

Nem először fordul elő az Egyesült Királyságban, hogy a politika és a gazdaság ütközőpályára kerültek. „Amióta a brit választópolgárok az Európai Unióból való kilépésre szavaztak, a font jelentősen leértékelődött, az ország tőzsdéje a világ legnagyobb eladási hullámán ment keresztül, Skócia kilépéssel fenyeget, a miniszterelnök lemondott, és a brit politikai élet egy szappanoperához hasonlít”, értékeli röviden a júniusban tartott nagy-britanniai referendum óta eltelt időszakot Harrowell.

A cikk szerzője úgy vélekedik, „óráról órára világosabbá válik, hogy a probléma egy egyszerű képletben kristályosodik ki”: amennyiben Nagy-Britannia az európai integráció polgárainak szabad mozgását korlátozni szeretné, ezzel egyidejűleg fel kell áldoznia a szabad kereskedelmet. Ez utóbbi az öreg kontinens hatalmas közös piacához való hozzáférést nehezítené meg. Harrowell a szabad mozgás és kereskedelem közötti kapcsolatot a szolgáltatások terén hangsúlyozza: „a vállalatoknak képeseknek kell abban az országban működniük és alkalmazniuk a munkásokat, ahol eladnak”.

Az elemzés a fenti kapcsolat nem diplomáciai vagy politikai jellegére mutat rá, hanem azt egy „strukturális igazságként” értelmezi. „Így amíg a népszavazás utáni viták főként az eredmény el (nem) fogadásáról és a szabad mozgás korlátozásáról szóltak”, addig fontos észben tartani, hogy mindennek az ára a szabad kereskedelem lehet.

A második világháború óta durván minden tíz évben a brit politika konfliktusba került az ország gazdaságával. A szerző kiemeli, hogy minden alkalommal a gazdasági megfontolások kerültek végül fölénybe. 1945-ben a brit kormányzat megpróbálta megtartani a háborús ellenőrzést a valutaárfolyam felett, azonban az USA politikai nyomásának engedve a gazdasági érdekek érvényesültek. 1976-ban a Nemzetközi Valutaalaptól fogadott el segélyt az ország és csökkentette a közkiadásokat ahelyett, hogy leértékelte volna valutáját. Harrowell szerint a politikai és gazdasági érdekek közti konfliktus „soha nem volt annyira nyilvánvaló és drámai, mint az 1956-os szuezi válság idején”. Ekkor a font hirtelen leértékelése miatt kialakult aggodalmak következtében a brit kormánynak le kellett mondania az egyiptomi beavatkozásról, valamint Anthony Eden akkori kormányfőnek is távoznia kellett.

A cikk rávilágít a brit fizetőeszköz minden esetben játszott központi szerepére. Egy olyan országként, amely többnyire kereskedelmi deficittel rendelkezik és egy hatalmas pénzügyi központnak ad otthont, az Egyesült Királyság történelmileg érzékeny a valutájára nehezedő nyomásra. Az 1992-ben bevezetett szabad lebegtetéses árfolyamrendszer problémája ismét vitákat eredményezhet a referendum utáni „piaci földrengés” következményeként.

Úgy tűnik, a gazdaság ismét győzedelmeskedik a politikai megfontolások felett. A szerző szerint az exportáló ágazatok, úgymint a gép- és járműipar, rendkívül fontosak a brit gazdaság számára. Oka van annak, amiért az egész brit politikai élet egyetért abban, hogy a közös piachoz való hozzáférés bír a legnagyobb jelentőséggel.

A népszavazáson szavazók által hozott döntés aligha számít. A cikk szerint „amikor a brit politikusok a gazdasággal állnak szemben, ritkán kerülnek ki győztesen”. Ha Eden kormányfő referendumot írt volna ki a szuezi válságról 60 évvel ezelőtt, elég kicsi az esély, hogy jobban teljesített volna.

Az elemzés rámutat, hogy egy népszavazás politikai célt szolgálhat. A 2015-ben Görögországban tartott szavazás eredményeként Alexis Ciprasz miniszterelnök kizárólagos jogot szerzett az Unióval és a Valutalappal történő tárgyalások lefolytatására. Azonban Nagy-Britanniában azok, akiket a leginkább azonosítanak az Unióból való kilépést pártolókkal (Boris Johnson, volt londoni főpolgármester és Nigel Farage, a UKIP volt pártelnöke), mindannyian eltűntek a politikai porondról, nem hagyva senkit maguk után, aki folytathatná a küzdelmet.

A szerző gondolatait úgy zárja, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépésének „alapvető kihívása valószínűleg az lesz, hogy a kilépésre szavazók elkerülhetetlen elégedetlenségét kezelni tudják”.

Szemlézte: Árpási Botond

süti beállítások módosítása