2015. augusztus 17. 12:05 - Danube Institute

Olaszország esete a menekültek inváziójával

migrans_olaszorszag.jpg

Európa országai közül jelenleg Olaszország partjait éri a legnagyobb bevándorlási hullám, a kormány pedig a migránsok befogadása mellett döntött. Ez viszont súlyos terhet ró az országra, amit az olasz nép nagy része nem néz jó szemmel.  Erről és hasonlóan nagyszabású intézkedésekről, valamint a bevándorlókat megillető jogokról ír részletesen Nicholas Farrell a Spectator oldalán.

Egy év leforgása alatt Olaszország a Mare Nostrum nevű költséges akció keretében több mint 190 ezer embert menekített meg a Földközi-tengerről. Ezalatt az idő alatt a kormány enyhített az illegális bevándorlókat érintő szabályozáson, amelynek egyik vonatkozása például, hogy az egyszer partot érő bevándorlókat nem lehet letartóztatni. A bevándorlók azonosítására és elirányítására továbbá az ország több pontján befogadó központokat hoztak létre, ahol menedékjogot lehet igényelni. Itt többek között ingyenes szállást, mobiltelefont, napi három eurót és gyakorlati órákat biztosítanak az érkezőknek.

Ahhoz, hogy menedékkérelmet tudjanak benyújtani a bevándorlók, személyazonosságukat és az ujjlenyomatukat is rögzítik, ám az országba érkezőknek csupán harmada folyamodott ehhez. Ez 64.900 bevándorlót jelent − ebből az olasz jogi rendszer körülményességéből adódva még csak a fele kapta meg az ideiglenes tartózkodási engedélyt, de az elbírálás alatt lévő kérelemmel rendelkezők is az országban maradhatnak. A bevándorlóknak csupán egy töredékét deportálták az országból, de az ő létszámuk is csökkenni fog, amint a parlament elfogadja azt a törvényt, amely szerint tilos olyan országba visszaküldeni menekültet, ahol az alapvető emberi jogok bármilyen formában sérülnek.

Ez mind szép és jó lenne − írja Farrel −, amennyiben a harmadik országokból érkezők nagyobb részben valóban olyan helyekről menekülne (mint például Szíria vagy Irak), ahol háború dúl. 2014-ben ugyanis a befogadottak túlnyomó többsége a szubszaharai térség országaiból (Nigéria, Mali, Gambia) érkezett. „Kétségkívül borzasztóan nehéz az élet ezekben az országokban, és számos részen itt is háború dúl, de ezek sem elvileg, sem gyakorlatban nem jelentenek azonnali jogosultságot a menekültstátuszra” − mondja a szerző.

Emellett a Földközi-tengert csónakban átszelőknek nagy része fiatal férfi, és az embercsempészek akár kétezer eurót is elkérnek egy-egy útért, ami Maliban két évnyi fizetésnek felel meg. Farrell azzal kapcsolatban is kifejezi aggodalmát, hogy az országba javarészt muszlimok érkeznek, akiknek a jelentések szerint kis hányada valamely terrorszervezethez tartozik. A migránsok többsége azonban nem tervez itt maradni, ami az olasz munkaerőpiacra nézve nem túl kedvező.

Farrell, azon túl, hogy részletesen leírja, mennyi változást hoztak az elmúlt évek a bevándorlók ügyében, élesen is bírálja Renzit és kormányát. A kormányfő ugyanis a környező országokat is bevonta a bevándorlókérdésbe, a tengerész alakulatok a migránsokat már nem csak Olaszország, hanem Görögország partjaihoz is viszik.

A kormány megpróbálta egyenletesen eloszlatni a migránsok számát tartományonként, de az északi városok tiltakozva fogadták és megtagadták a kérést. A franciák lezárták Olaszországgal közös határszakaszukat a Cote d'Azur mentén, és az osztrákok is hasonlóan cselekedtek az Alpokban lévő Brenner-hágón. Nicholas Farrell szerint Renzi igyekezett úgy tenni, mintha a migrációs krízis nem létezne, de napjainkban már nem teheti ezt meg. A franciákat és a briteket hibáztatta, amiért Líbiából bukott államot csináltak, de hibáztatja az Európai Unió többi tagállamát is, amiért nem képesek összefogni és közös felelősséget vállalni az egyre égetőbb kérdését.

Az olaszok a Romboló gúnynevet adták Matteo Renzinek, aki kormányzása kezdetén arra tett ígéretet, hogy gyökeres változásokat hoz Olaszország életébe. Ez a név a jelenleg helyzetben pedig még találóbb lehet, mint azt bárki is gondolta volna.

Pallagi Petra

süti beállítások módosítása