2015. december 04. 08:01 - Danube Institute

Nem a Nyugat felelős a dzsihádért

dzsihad.jpg

A nyugati baloldaliak újra a Nyugat tevékenységét okolják a terrortámadásokért. Ann Sterzinger szerint azonban el kell felejteni a bűntudatot, ugyanis nem a nyugat hibái provokálták ki 9/11-et és a párizsi támadásokat. A dzsihádizmus a saját vallási logikája szerint működik, és ehhez a nyugati embereknek nem sok közük van. A szerző cikke a RightOn oldalán jelent meg.

Dzsihádista támadások rázták meg Nigériát. A merényleteket a helyi iszlamista szervezet, a Boko Haram követte el, amely korábban már hűségesküt fogadott az ISIS-nek. Ann Sterzinger szerint Nigéria nem követett el semmi olyat, amellyel kiprovokálta volna a bombatámadásokat, mégis lecsaptak a dzsihádisták.

A World Trade Center elleni támadások után sok olyan hangot lehetett hallani, hogy az amerikai emberek megérdemelték azt a Nyugat külpolitikája és történelme miatt, írja Sterzinger. Egyesek szerint még akkor is kijárt a büntetés, ha csak egy egyszerű takarító voltál az épületben. Szerinte ezek a vélemények újra feltűntek a párizsi terrortámadások után, miszerint a franciák megérdemelték elődeik bűnei miatt. De mi a helyzet Nigériával?

Sterzinger szerint ez az ország sosem gyarmatosított földrészeket, nem bombázta le Irakot, nem uralja az ENSZ-t, és nem ők találták fel a whopper szendvicset sem. Csakis a dzsihád logikája miatt támadták meg Nigériát. Nem lehet arra számítani, hogy a dzsihád keresztény morális logikát kövessen, írja. Viccesnek és betegesnek tartja Sterzinger, hogy azok a balosok, akik Nyugat-központúságról panaszkodnak, most az ISIS minden tettét a Nyugat bűneire vezetik vissza. Szerinte a dzsihád nem rólunk szól.

A szerző úgy látja, hogy természetesen nem volt jó ötlet bármikor is beavatkoznia Amerikának a Közel-Keleten. Már csak azért sem, mert a kígyófészekbe nyúlásnak mindig megvannak a következményei. Ettől függetlenül a kollektív nyugati bűnösség elvét butaságnak tartja. Az ISIS bombázása azonban szerinte már nem butaság. Lehet, hogy a dzsihádisták provokálnak a támadásokkal, de ha békén hagyják őket, az sem oldja meg a helyzetet. Az USA nem egy ártatlan országot bombáz. Sőt, az ISIS nem egy ország, hanem egy gépezet, amely uralja vagy legalábbis uralni próbálja a térséget.

Az ISIS nem azért támadja a Nyugatot, mert a nyugatiak rossz emberek lennének, hanem a saját elvei és programja miatt. Annyiban számítunk, hogy nem vagyunk muszlimok, írja Sterzinger. Szerinte a nyugati balosoknak észre kell venniük végre: a dzsihádisták nem azért támadnak, hogy kielégítsék a baloldal bűntudatát, hanem mert vallási fundamentalisták. Szerinte a vallásos rész is megkérdőjelezhető, ugyanis az egyik párizsi támadó felesége arról számolt be: férjét annyira lefoglalta a füvezés, hogy nem volt ideje mecsetbe járni.

Sterzinger leszögezi, hogy a Nyugat elég sok ostoba és pusztító dolgot követett el a Közel-Keleten, amelyeket nem lehet letagadni. Sőt ő maga katolikusként is elismeri, hogy ezekért a Nyugat kritikát érdemel, de a merényletek nem erről szólnak. Ugyanis szerinte különbség van a jogos düh és aközött, hogy valaki vallási indíttatásból világhódításra készül. Szerinte, ha csak nem lett egy gonosz gyarmatosító hatalom Nigéria, a Boko Haram és az ISIS a második kategóriába esik. Utóbbiak ellen pedig kötelező fellépnünk. Sterzinger a megfelelő módját nem ismeri, de biztos abban, hogy nem a kibékülés a megoldás.

Pál Benedek

komment
süti beállítások módosítása