2025. január 28. 07:00 - Danube Institute

Miben változhat Trump politikája?

Van egy kérdés, amelyre az elnök biztosan nagyobb hangsúlyt helyez most, mint 8 évvel korábban. 

Az egyik fordulat Észak-amerikai országokat tekintve állhat be. Az 1992 december 17-én aláírt Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) váltotta fel az USMCA, amelynek keretében Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada egy olyan vámmentes piacot hozott létre, amelynek a területén 510 millió ember él, és amely a világgazdaság közel harmadát teszi ki – ezzel ez a világ egyik legnagyobb kereskedelmi blokkja.
Ugyanakkor a kampányban és azóta is Donald Trump többször kiemelte, hogy vámot vet ki az északi és déli szomszédjára.

Trump választási ígérete az, hogy Amerikát mindenek elé helyezi. Ennek a gazdasági dimenziója pedig egyértelműen a Kínával és a két szomszédjával szembeni fellépéssel valósul meg.

Az elnök azt is kilátásba helyezte, hogy az országban működő kartelleket külföldi terrorszervezetnek nyilvánítja és utasítja a Pentagont, hogy ennek megfelelően lépjen fel azoknak a vezetése és infrastruktúrája ellen. A probléma megoldására egy 1798 óta hatályban lévő jogszabályt alkalmaznának, amely alapján kiutasítanák a kábítószer kereskedőket és a bandatagokat a Amerikából.

A mexikói drogkartellek évente nagyjából 500 milliárd dollárt keresnek

Mindezek mellett azt sem felejthetjük el, hogy ezek a szervezetek kimondottan erőszakosak és nagyon jól felszereltek. Emiatt az ellenük való fellépéshez jól felszerelt és megfelelően kiképzett katonákra van szükség. De miért fordít erre a kérdésre most nagyobb figyelmet Trump, mint első ciklusa idején?

Ennek egyik oka az, hogy elárasztotta az országot a fentanil (ez egy szintetikus kábítószer, amely 50-szer erősebb, mint a heroin). Ezt Kínában állítják elő, és a mexikói kartell juttatja az országba – nyilvánvalóan – illegálisan.

Emellett senkinek sem kell bemutatni, hogy Donald Trump és Kína milyen viszonyban áll egymással. Így nem meglepő, hogy a kínai kapcsolat miatt még erőteljesebben lép fel most ebben a témában, mint tette azt az első ciklusában.

Az illegális határátlépésre irányuló próbálkozások számának növekedése, az országba áramló egyre nagyobb mennyiségű és értékű drogok is azt mutatják, hogy a jelenlegi hozzáállás hosszútávon egyáltalán nem tartható fenn. Emiatt is merülhetett fel Donald Trumpban az, hogy egy olyan új módszert kell erre a problémára találni, amely jobban kivitelezhető és hosszútávon is fenntartható marad.

Szemlézte: Fehér Szabolcs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása