2024 novemberében várhatóan rendhagyó elnökjelöltek néznek szembe egymással, immár sokadjára. Egyikük kormányzása alatt az amerikai gazdaság történelmi mértékben is negatív trendeket mutat, másikuk viszont az amerikai politikai kultúrát repítette ugyancsak történelmi mélységekig. Hogyan jutott Amerika idáig? Jelen cikk a trumpizmus felemelkedésével, eszmetörténeti hátterével foglalkozik.
Hölgyeim és Uraim, ismerjék meg a republikánus elnökjelölti cím várományosát! Ő persze Donald J. Trump, volt republikánus államfő, akinek elnöki sikerei mellett is fontos megemlíteni az amerikai politikai kultúrára gyakorolt hatását.
Trump már első elnöki kampányát is azzal futatta fel, hogy az amerikai közbeszédet soha nem látott mélységekig züllesztette. Később, a 2020-as választások idején riválisának győzelmét nemes egyszerűséggel elvitatta, rajongóit pedig addig hergelte, hogy azok 2021. január 6-án megrohamozták a Kapitóliumot. (Ezekkel a cselekedetekkel egyébként az amerikai alkotmányos tradíció íratlan normáit is felbolygatta). Nemrég megesett letartóztatása alkalmával pedig olyan fényképet helyezett ki közösségi platformjaira, amely a trumpzimus teljes érzelmi világát is megjeleníti.
https://t.co/MlIKklPSJT pic.twitter.com/Mcbf2xozsY
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) August 25, 2023
Sokak számára, akik az elmúlt évtizedekben figyelemmel követték az amerikai politikát, annak stílusát, eleganciáját és tartalmi gazdagságát, joggal adódhat a kérdés: hogyan jutott Amerika idáig? Eme bejegyzés a trumpizmus eredettörténetével foglalkozik. A mozgalom felemelkedését egészen az
1960-as évekig vezeti vissza, amikor is a napjaink eszmei-mozgalmi térképét megalkotó, nagy politikai változások megkezdődtek. Érvelésünk szerint az ekkor beindított láncreakció volt az, ami a trumpizmus ideológiai keretrendszerét megteremtette.
Az 1960-as években az amerikai liberalizmus aranykorát élte. A Demokrata Párt ekkorra járt annak az átmenetnek a végén, amely a Régi Dél pártjából a progresszivizmus, a társadalmi modernizáció és a középsztály pártjává emelte. 1932-ben Roosevelt kihirdette a New Dealt, ami létrehozta a következő fél évszázad közgazdaságtani konszenzusát. A második világháború végével Amerika a kor két szuperhatalmának egyikévé és a szabad világ vezetőjévé vált.
Az általunk vizsgált időszakban, a hatvanas években Lyndon B. Johnson van hatalmon. Ő az, akinek kormányzásában az amerikai progresszivizmus kiteljesedhetett.
1964-ben a Polgárjogi Törvény véget vetett az amerikai feketék de facto szegregációjának, a Nagy Társadalom (Great Society) program pedig a bürokratikus tervezés módszertanát építette ki a társadalom egyre növekvő részében.
Mindemellett meg kell jegyeznünk, hogy az amerikai külpolitikát a vietnámi invázió során sorozatos kudarcok érték, a háború farvizén felnövekvő ellenkulturális mozgalom pedig nemcsak a hagyományos normákat, hanem Amerika a kommunizmussal szembeni erkölcsi nagyságát is kétségbe vonta.
Az amerikai politika domináns ideológiája, a liberalizmus ezen három jelenség mentén kezdett változni. Három nagy eszmei mozgalom indult ki a liberalizmusból: a neokonzervativizmus, a neoliberalizmus és a posztmodern társadalom igazságoság projekt, amit a mai közéleti nyelven szokás röviden woke-nak nevezni.
A neokonzervativizmus nevével ellentétben valójában liberális mozgalomként indult: a liberális, demokrata értelmiség azon részéből építette fel magát, amely nem volt hajlandó Vietnámot a szabad világ erkölcsi bizonyítékaként értelmezni. A neokonzervatívok számára Amerika egyet jelentett a szabad világ minden reményével. Ellenségei voltak az enyhülés politikájának, tehát továbbra is folytatni kívánták azt a kommunizmussal szembeni harcos mentalitást, ami Vietnám előtt a Demokrata Párt külpolitikáját jellemezte. Ezen kívül természetesen az ellenkulturális mozgalom ellen is tüntettek.
A neoliberalizmus ugyancsak a szabadelvűség megújítására törekedett: nagy, szellemi hősei, Friedrich Hayek és Milton Friedman liberálisnak, és nem neoliberálisnak hívták magukat. A neoliberalizmus az euroatlanti világot átfogó szellemi mozgalomként terjedt el, Amerikában különösen a 60-as évektől kezdve: hiszen ekkor terebélyesedett el számukra tűrhetetlen mértékben az amerikai progresszivizmus, a tervezés, a bürokrácia és az államelvűség gazdasági projektje.
A neoliberálisok szabadpiaci reformokat javasoltak, a nyolcvanas évektől, a Reagan és Thatcher kormányzásával beinduló közgazdaságtani fordulat szellemi megalapozóiává váltak.
Végezetül a hatvanas évektől kezdve terjedt el a társadalmi igazságosság új, posztmodern projektje is. Magjának a Johnson által megszavaztatott Polgárjogi Törvény tekinthető: ezzel történt meg ugyanis az, hogy a liberalizmus az individuum szintjén véghezvitte történelmi felszabadító projektjét. Az individuum felszabadításával a korábban oszthatatlannak hitt emberi létezés triviális alkotóelemeit kellett felderíteni:
röviden így jutott el az amerikai liberalizmus a faji-, nemi- és egyéb identitásalapú diszkrimináció elleni küzdelemig.
Mindebben az Európában kibontakozó és Amerikába átterjedő szellemi irányzat, a posztmodernizmus is segítségére volt: a posztmodernizmus zöme számára a társadalmi intézmények önmagukban az elnyomást közvetítik, emiatt azok lebontását sürgetik.
Az amerikai szabadelvűség ezen három irányzata az, ami napjainkra, különböző árnyaltokban és kombinációkban, megtölti az amerikai színteret. A Demokrata Párt magja a Clinton-féle neoliberálisok és a társadalmi igazságosságért küzdő mozgalom szövetségére épül; a Republikánus Párt a neoliberálisok és a Bush-féle, Amerika globális szuperhatalmi státuszát a világ minden táján kikényszeríteni igyekvő neokonzervatívok szövetségére.
Ez a felállás különösen 2016-ig volt igaz, amikor a turmpizmus betört a Republikánus Pártba és az amerikai politikába. Mély, diskurzív szinten tulajdonképpen az imént felsorolt három szellemi mozgalommal szembeni ellenállás a legfőbb alkotóeleme.
Trump-nak ugyanúgy ellenségei az amerikai ipart a fejlődő világba kiszervező neoliberálisok, mint az Irakot lerohanó neokonzervatívok vagy az Amerika nagyságát és az Alapítás alkotmányos hőseposzát ösztönösen tagadó woke mozgalom. A trumpizmus felemelkedésének tehát az az ideológiai- és közéleti keretrendszer volt az alapja, amit ez a három eszmei mozgalom létrehozott.
Természetesen a trumpizmus a nyilvánosságban betöltött erejének és Trump mai újrázásának elvitathatatlan elemét alkotja Joe Biden regnálása is, különösen annak gazdasági vonatkozása. Biden kormányzása alatt ugyanis az amerikai medián reálkereset vagy vakvágányon volt, vagy stagnált. Nem is beszélve arról, hogy ezzel párhuzamosan a vállalkozók piaci lehetőségeit, mozgásterét felmérő gazdasági szabadság index pedig meredeken zuhant. A woke vonat persze továbbra is vígan zakatol.
Forrás: Fred Economic Data
A trumpizmus Amerika elmúlt hatvan évének bizarr kotyvaléka. Felemelkedéséért és az amerikai kultúra lezüllesztéésért a szabadelvűség legújabb kori alakulása is felelős. Ezért aztán adódik a kérdés: vajon meg lehet-e újítani az amerikai liberalizmust úgy, hogy újfent valamiféle közösségi élményt nyújtson a polgárháborúba süllyedő országnak? Elérhető-e, hogy a szabadelvűség egyszer ismét olyan világképet formázzon, amelyben bal- és jobboldal megtalálhatja a közös nevezőt?
Írta: Béndek Ábris
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
