2006-ban Irak nyugati részén elveszni látszott a harc a muszlim radikálisok ellen, de váratlan szövetségesek jöttek az amerikaiak segítségére: az al-Kaida uralmába belefáradt muszlim sejkek.

Irak 2003-as megszállása során az Egyesült Államok számtalan hibát követett el. Akár azt is ezek közé lehet sorolni, hogy egyáltalán elindította az inváziót. Ha ettől el is tekintünk, Washington mindent elrontott, amit el lehetett rontani. Nemcsak Szaddám Husszeint, a diktátort mozdította el, hanem az iraki társadalom minden fogódzóját. Kihirdette, hogy a korábbi állampártnak számító Ba’ath minden tisztviselőjét elmozdítja a közszolgálatból, feloszlatja a korábbi hadsereget és rendőrséget, s teljes politikai felelősségrevonást hajt végre. Mindennek tetejébe egy ideig nem is engedett irakiakat az ország élére, hanem Paul Bremer amerikai elnöki megbízottat nevezte ki Irak irányítójának, aki a gyakorlatban 2004. júniusáig, egy bő évig irányította az országot.

Mindez Irak minden elképzelhető csoportját az amerikaiak ellen ingerelte.

Az al-Kaida (Washington állításaival ellentétben) korábban nem képezett komoly erőt az országban, de most mindenki szívesen fogadta őket, hiszen a gyűlölt megszállók ellen harcoltak. Így történt ez al-Anbar tartományban is, Bagdadtól nyugatra.

Anbar tartomány határai Irak térképén

Az itt élő szunnita muszlim törzsek egyik elsődleges sérelme az volt, hogy az amerikaiak 2003 júliusában, az ideiglenes kormány kialakításakor síita és kurd elemeket is bevontak az ország irányításába. A síita nagyhatalom, Irán befolyásától félő törzsek ezután egyértelműen a szunnita terrorszervezethez, az al-Kaidához fordultak és al-Anbár tartomány az egyik legveszélyesebb hellyé vált az amerikai megszálló erők számára. Az ott elhelyezkedő Fallúdzsa városért két alkalommal is (2004 április, 2005 november) nagyon komoly harcokat kellett vívniuk.

2006 őszére azonban valami megváltozott. Az al-Kaida túlnyerte magát, és már önálló erőként kezdett el működni. Rendszeresek voltak a törzsek vezetősége ellen elkövetett erőszakos cselekmények, a kivégzések és a radikális vallási szabályok betartatása.

A törzsek ráadásul rájöttek, hogy az Amerika ellenségének számító Irán támogatja is az al-Kaidát. Az amerikaiak közben pedig rájöttek arra, hogy hogyan lehet finomítani a módszereiket. A rekonstrukciós projektekre kiírt pályázatokat például már nem versenyalapon osztották szét, hanem azoknak a törzsfőknek, amelyeknek a legnagyobb kliensi hálózatuk volt. Ők aztán szétosztották az amerikai pénzt, s mindenki tudta, hogy a megszállóktól jót is lehet kapni.

Mindezek után hirdették meg helyi törzsi vezetők 2006 szeptemberében az Anbári Ébredést. Tulajdonképpen egy al-Kaida ellenes hadjárat volt ez, az amerikaiakkal közösen. Hatalmas eredményeket értek el, gyakorlatilag két hónap alatt megtisztítva a terroristáktól a régiót. Az elsődleges előnyük a helyismeretben rejlett, vagy pontosabban fogalmazva: emberismeretben. Miközben az amerikaiak számára nem volt világos, hogy melyik arab iraki, vagy melyik külföldi, a helyiek pontosan meg tudták különböztetni a saját csoportjaikhoz tartozó irakiakat, az al-Kaidának dolgozó irakiakat, s a külföldről jött dzsihádistákat.

Az al-Kaida 2007 nyarán a mozgalom több vezetőjét meggyilkolta pokolgépes merényletek során, mégis, a törzsek terroristaellenes felkelése meghozta a hatását. 2008 után évekig ez volt Irak legbiztonságosabb tartománya

– egészen addig, amikor egy újabb felkeléshullám során al-Anbár lett az Iszlám Állam fő belépési pontja az országba, de ez már egy 2013-as történet.

A felkelés és a régió sorsa jól példázza a terrorellenes háború kaotikus viszonyait: intézményesített korrupció, komplex hatalmi harcok, és vallási ellentétek között kellett a Közel-Keleten a nyugati erőknek tevékenykednie. Miközben jelenleg nyugodtabbnak tűnik a helyzet, a régió továbbra is egy puskaporos hordó.

Források:

The iraqi and AQI roles in the sunni awekening

The anbar awekening: an alliance of incentives

Írta: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon