2022. augusztus 17. 16:00 - Danube Institute

New York, 1991: Pogrom egy progresszív, demokrata városban

1991. augusztus 19-én a brooklyni fekete közösség heves zavargásokba kezdett, miután egy fekete kisfiút szerencsétlen módon elgázolt egy zsidó rabbi kísérőautója. Az erőszak célpontja a helyi zsidóság volt. De miért lehetett egy autóbaleset a rasszizmus jelképe, és hogy alakulhatott ki pogrom New Yorkban a város addigi történetének – a kampány szerint – legprogresszívebb vezetése alatt, és mit árul ez el a mai amerikai politikáról?

shutterstock_512856823.jpg

Utcakép Crown Heights-ből

Korábban ebben és ebben a cikkben is tárgyaltuk a blog hasábjain Los Angeles faji és társadalmi feszültségeit, most pedig áttérünk az Egyesült Államok keleti partjára, hogy egy újabb konfliktust vizsgáljunk meg. Érdemes néhány évtizeddel ezelőtti eseményekkel foglalkoznunk, hiszen az 1990-es évek a mai politika, kultúra és gondolkodás minket közvetlenül megelőző szelete, azonban éppen akkora a történeti távolság, hogy közvetlen emlékeinkben már halvány, a „történelem” távlatához képest pedig túl közel van.

Az Egyesült Államok keleti partján a városi környezet és társadalom jóval különbözik Kalifornia betondzsungelétől. A városok itt jóval régebbiek, a modern kor kaotikusan felgyorsult világába egy teljesen más struktúrarendszerrel érkeztek meg. Így New York is egy etnikailag sokszínű város, és így a társadalmi csoportok lakóhelyeik szerint sokkal inkább elkülönülnek, sokkal egyértelműbbek az etnikai-kulturális határok. Elég csak átbandukolni Manhattan délnyugati részén, hogy az ember egy óra leforgása alatt megjárja Chinatown-t és Little Italy-t, és

nem is kell előre érteni a városi társadalmat, hogy az ember egyértelműen lássa, hogy melyik sarkon lép át az új etnikai területre.

Ilyen nagy múltú etnikai-kulturális tömb többek között a Chábád mozgalom hászid zsidó közössége Brooklyn Crown Heights negyedében, amely többnyire – de persze nem kizárólag – kelet-európai származású zsidókat tömörít. A közösség a volt Orosz Birodalomban alakult ki még a 18. század végén, a mai belarusz területeken. A bolsevik elnyomás miatt 1927-ben Lengyelországba, majd a nemzetiszocialista holokauszt réme miatt 1940-ben Brooklynba települt.

Ismét visszatérünk itt egyik korábban is emlegetett fordulópontunkhoz, az 1965-ös bevándorlási törvényhez, amely eltörölte az etnikai kvótákat a bevándorlókra nézve, bizonyos jogi keretek között bárkinek lehetővé téve a bevándorlást. Míg Los Angelesben ez elsősorban a koreaiak beáramlását lendítette fel, New Yorkban ez kiegészült a karibi térség színesbőrű lakóival is.

Crown Heights környéke is ilyen karibi, elsősorban fekete többségű környék lett az 1970-es évek elejére, amelyben a Chábád izraelita polgárai gyakorlatilag szigetet alkottak.

Az erős bevándorlás kora pénzügyi nehézségekkel is párhuzamos volt a városban. Ez elsősorban a keleti part nehéziparának hanyatlásával függött össze, mint a bevándorlók okozta terhekkel, de ettől függetlenül komoly volt. 1975-ben a város csődbe is ment, és szövetségi segélyért folyamodott.

Ebben a helyzetben kiélezetté vált a vita arról, hogy ki kapjon többet a város szociális forrásaiból. Az 1960-as évek óta erős fekete polgárjogi mozgalmak persze igyekeztek a súlyos anyagi helyzetben levő fekete közösségnek segíteni, de sok nehézségbe ütköztek. Crown Heightsen mindez párosult azzal, hogy a helyi zsidó közösség is igyekezett kihasználni a városi lehetőségeket. A helyi fekete vezetők frusztráltan tapasztalták, hogy döntő demográfiai előnyüket nem tudják az önkormányzati választásokon érvényesíteni, mert a Chábád közösség fegyelmezett tagjai sokkal nagyobb arányban szavaznak, mint az általában hátrányos helyzetű, alacsonyan iskolázott színesbőrűek.

Mindeközben városi szinten is kiélesedtek a feszültségek.

Az 1977-ben megválasztott polgármestert, Ed Koch-ot számos fekete vezető egyfajta „zsidó politika” végrehajtásával vádolta, miután a polgármester jelentősen megvágta a jóléti kiadásokat – amely egy csődből éppen kikászálódó városban érthető volt, de sokan bűnbakot kerestek és rosszindulatú, antiszemita elképzelések áldozatául estek. Nem minden fekete politikai vezető nevezhető persze antiszemitának, sőt; de a radikális vezetők határozottan képviselték, míg a mérsékeltebbek is minimum eltűrték ezt a fajta retorikát.

Mindeközben a város súlyos közbiztonsági helyzetében a Chábád elkezdte kiépíteni a párhuzamos szolgáltatásokat Crown Heightsen. Miután egy köztiszteletben álló rebbe (rabbi) meghalt szívrohamban, mert a mentőszolgálat vállalhatatlanul részeg munkatársai órákkal késve értek ki a segélykérésre, a közösség saját mentőautót vásárolt, amelyet kifejezetten a közösség tagjainak a mentésére használtak. Ez sok feketét ingerelt, különösen, hogy a városi politikáról szőtt elképzeléseik miatt úgy gondolták, hogy a mentőautó a város ajándéka a közösségnek, így őket rekesztik ki a közpénzekből, s a „gazdag zsidók” jól járnak.

Még súlyosabb eset volt a Chábád polgárőrség kiépülése. Nem állt egyedül ezzel Crown Heights, számos önkéntes polgárőri szervezet állt fel New Yorkban az 1970-es évek második felének hatalmas bűnözési hullámában.

Az elharapózó utcai rablások, fosztogatások miatt a Chábád közösség tagjai rendszeresen járőröztek a lakókörnyezetükben, s minden tagjukat figyelemre és erélyes önvédelemre buzdították. Így történt, hogy 1978 nyarán egy fekete kamasz megtámadott egy idősebb zsidó férfit, néhány ütést mérve rá. A közelben tartózkodó jesivák – fiatal, vallási iskolában tanuló fiú diákok – a fekete fiút, Victor Rhodest eszméletlenre verték, életveszélyes sérüléseket okozva neki. Herbert Daughtry tiszteletes, fekete vezető ezután „hászid terroristákról beszélt” s megígérte, hogy a következő esetben „széttépik ezt a csapatot” (mármint a Chábád csoport hászid lakóit).

A Black United Front csoport több autója bömbölő hangosbemondókkal járta a negyedet, a zsidók kifüstölésével fenyegetve.

A városvezetésről szóló negatív elképzelések és a helyben kialakult feszültség már-már háborús feszültséget alakítottak ki Crown Heightsen a feketék és zsidó lakosok között.

1988-ban a fekete közösség által gyűlölt Ed Koch helyett David Dinkins került a város élére, aki progresszív reformokat, több társadalmi igazságosságot és jóléti intézkedéseket ígért. Egyúttal ő volt New York első fekete polgármestere. Koch távozásával azt gondolhatnánk, hogy végre csökkent az általában vett „zsidóság” felé érzett fekete radikális düh. Azonban 1991 nyarának eseményei másképp alakultak, mint az következő cikkünkből kiderül majd, megmutatva, hogy melyek is egy progresszív, a baloldali radikálisok megbékéltetésére törekvő politikai projekt gyengeségei.

Írta: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása