Egyszer Venezuela helyett Oroszország, most éppen fordítva, közben pedig a kanadai vezetők értetlenül csóválják a fejüket – miért ellenséges kleptokráciák között hintázik az Egyesült Államok ahelyett, hogy a legközelebbi szövetségeséhez fordulna olajért? 

Mint ismeretes, a Biden-adminisztráció a napokban döntött arról, hogy betiltja az orosz olaj és gáz importját. A lépés természetesen intenzív sajtófigyelmet kapott, noha a hatása aligha lesz vízválasztó: az Egyesült Államok csupán a teljes olajfogyasztásának 1%-át, az összimportjának pedig 3%-át biztosítja orosz forrásból, míg az eurázsiai ország exportjának 5%-át érinti az amerikai kereslet. A fejlemények mindenesetre érdekes bel- és geopolitikai kérdéseket vetnek fel, hiszen egyértelmű, hogy a már korábban is erősödő, most pedig még égetőbbé váló problémák (növekvő árak, ellátási nehézségek) alternatív megoldásokat követelnek.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta egyre többen pedzegetik, hogy a palaforradalom nyomán sokkal előnyösebb energiapiaci helyzetbe kerülő

Egyesült Államokon belül fokozni kellene a kitermelés mértékét,

valamint enyhíteni lehetne a sok esetben (például az országon belüli kikötők közötti szállítást illetően) túlságosan merev szabályozásokon.

A Biden-adminisztrációnak azonban külföldre is kell kacsingatnia. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a New York Times beszámolója, mely szerint a Fehér Ház és a külügyminisztérium magas beosztású tisztviselői március 5-én Venezuelába utaztak tárgyalni Nicolas Maduro kormányával. A szebb napokat megélt latin-amerikai ország autokrata vezetésével Donald Trump volt amerikai elnök 2019-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, majd szankcionálta az egyébként is romokban heverő gazdaság központi elemének számító olajexportot. Az így kieső szállítmányokat éppen orosz forrásokból pótolták, most pedig gyakorlatilag ezt a cserét fordítanák a visszájára – elvégre, habár a

Maduro-rezsim azóta sem ad több okot a bizakodásra, mégsem ők bombázzák Ukrajnát.

Az említett cikkben egyébként megjegyzik, hogy a Caracas felé való nyitás élvez némi támogatottságot; sokan ugyanis nemcsak az orosz termékek pótlásának potenciálját látják benne, hanem egy lehetőséget, hogy az USA éket üssön a 2019 óta még szorosabbá váló orosz-venezuelai kapcsolatok közé, és ezáltal valamelyest semlegesítse Putyin egyik fő szövetségesét a nyugati féltekén.

Vannak azonban, akik nincsenek elragadtatva ettől az iránytól. Mint arról korábban mi is írtunk, Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépésekor leállította a Keystone XL olajvezeték építését, amely a közvetlen szárazföldi szomszéd és szövetséges

Kanadából napi maximum 1 millió hordó olajat juttathatott volna az Egyesült Államok területére; többet, mint amennyit a tavalyi év során Oroszországtól importáltak egy napra levetítve.

Éledeznek is a hangok északon: az olajlelőhelyekben leggazdagabb Alberta energiaügyi minisztere biztosította az USA-t, hogy a jelenlegi infrastruktúrával is képesek valamivel több olajat szállítani, majd leszögezte: ők jelentik a megoldást, nem pedig Venezuela és társai. A tartomány miniszterelnöke sokkal keményebb hangot ütött meg – derül ki a National Review összegzéséből. Jason Kenney emlékeztetett, hogy Biden vétója nélkül a Keystone XL idénre teljesen el is készült volna, amelyen keresztül – mint fogalmaz – „napi 840.000 hordónyi demokratikus olaj érkezne az Egyesült Államok területére a napi 600.000 hordónyi, ukrán vérrel áztatott orosz olajjal szemben”.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!