2021. november 11. 16:00 - Danube Institute

A politikai aktivizmus átveszi a hatalmat a tudomány felett?

Sam Freel újságíró és pszichológia doktorandusz a Quillette nevű online magazinban vetette fel: az akadémiai szféra túlzottan átpolitizált. A cikkében körbejárta a jelenséget, kifejtette, miért nincs helye a túlzott aktivizmusnak a tudományos életben.

aktivizmus_nyito.jpg

A szerző felidézte, hogy amikor az első szemeszterét végezte a doktori képzésen, éppen két hónapja választották meg Donald Trumpot, nem sokkal később pedig berobbant a koronavírus válság és 2020 nyarán rendőri túlkapás miatt meghalt George Floyd. Ezek az események cselekvésre ösztönözték az oktatókat és a hallgatókat: az egyetem berkein belül e-maileket küldtek szét, amelyekben megerősítették a „közösségi értékeket”, bizottsági üléseket tartottak. Olyan kényszerű elvárás, nyomás nehezedett a kutatókra - befolyásolva munkájukat -, amely most is jelen van.

A társadalom élharcos alakítójának érzi magát az akadémiai közösség Amerikában, meggyőződése szerint komoly felelősség terheli a nemzet jövőjének építésében és a rossz elleni küzdelemben. Sam Freel az „akadémiai aktivizmus kultúráját” (ahogy ő nevezi) fikciónak tartja, mivel nagyon kevés befolyása van a társadalomra.

Egyre inkább jelen van ugyanakkor a tudományos életben, hogy nemcsak a világ megértése a cél, hanem annak megváltoztatása is.

A szerző a „kulturális aktivizmus” két területét különbözteti meg. Az első a tudományos munkákkal kapcsolatos hiedelmekben és előítéletekben nyilvánul meg: vagyis világos az üzenet akadémiai körökben, hogy a társadalom fejlesztését célzó kutatások nélkül nem tartják „értékesnek” a tudományos munkát. Egy korábbi cikkünk is tanúskodik arról, hogy mi történik abban az esetben a professzorokkal, ha eltér a véleményük az ideológiai kánontól.

A második terület a Quillette szerzője szerint az aktivizmus, az intézményen belüli politikai gyakorlatok, bizottsági ülések és különböző mozgalmi kezdeményezések. Mindez egyfajta hitrendszer, kánon a közösségen belül: aki és ami ezen kívül esik, az megvetendő, a részt vevőknek pedig a végsőkig küzdeni kell a társadalom lelkének megmentéséért.

A szerző identitásválságot konstatál az egyetemi és akadémiai körökben, ezt abban látja, hogy minden áron egy általuk kialakított erkölcsi mércét akarnak felállítani, amelytől senki és semmi nem térhet el.

Sam Freel úgy véli, az amerikai tudósok szerepe nem a politizálásban kell, hogy megnyilvánuljon, hanem a diskurzusban. Nehezen elképzelhető, hogy az akadémikusok olyan befolyással legyenek a politikai elitre, hogy az általuk elképzelt nemzeti erkölcsöt implementálják a társadalomba.

Ehelyett olyan tudományos modellt kellene kidolgozni, amely nem a társadalom megváltoztatását, hanem a társadalom megértését teszi elsődleges céllá. Most ugyanis már olyan vádak érik az amerikai tudományos világot, hogy felhagyott az objektivitással és a gondolkodás szabadságát feláldozza a politikai ideológiák oltárán. A szerző szerint is valóságos jelenség a kutatói szférában, ha valamilyen tény vagy adat ütközik a jelenlegi baloldali gondolatokkal, azt nem tartják hitelesnek, elutasítják. A Pluribus Twitter oldal például ilyen esetekre hívja fel a figyelmet cikkek és riportok alapján. 

Összességében elmondhatjuk, hogy egyre nyugtalanítóbb a kérdés: ez a fajta politikai és ideológiai aktivizmus meddig gyűrűzik tovább a tudományos világban és a jövőben számíthatunk-e arra, hogy világunk lényegi alapvetéseit is megtagadja?

Szemlézte: Tombor Levente

süti beállítások módosítása