Jóllehet október 9-én lemondott az osztrák kancellári posztról, Sebastian Kurz pozíciói jelentős részben megmaradtak, s akár visszatérésre is készülhet - állítja a Politico.

Miközben sokan az osztrák jobboldal súlyos bukásaként és közép-európai trendfordulóként mutatták be Sebastian Kurz osztrák kancellár október 9-i lemondását, a jövő nem ilyen egyszerű - figyelmeztet a befolyásos és Kurzzal szembeni túlzott szimpátiával nem vádolható híroldal, a Politico. Kurznak kétségtelenül nem volt választása politikai értelemben, miután a Zöldek kihátráltak mögüle – de lemondásával éppen a kormánykoalíció felbomlását akadályozta meg.

Az új kancellár, a korábbi külügyminiszter Alexander Schallenberg az egyik legfontosabb szövetségese a pártban az osztrák kancellárnak.

Erre utal az is, hogy a korrupciós botrány bonyolódása közben több pártbeli szövetségesével nyílt levelet tett közzé, amelyben figyelmeztetett, hogy az ÖVP csak akkor hajlandó részt venni a kormánykoalícióban, ha továbbra is Kurz marad a kancellári székben. Miközben ezen ígéretét láthatóan megszegte, mindenképpen Kurz ajánlására lépett a lemondott vezető helyébe – mindez akár úgyis értelmezhető, hogy korábbi főnöke kedvéért vállalja a posztot, ezáltal biztosítva, hogy politikai összeférhetetlenség nélkül érvényesülhessenek annak elképzelései az osztrák politikában.

Alexander Schallenberg, forrás: shutterstock.com

Természetesen, mint a Politico is jelzi, megvan annak a lehetősége, hogy bizonyos mértékig függetleníteni fogja magát a korábbi kancellártól, de erre utaló jelek egyelőre nincsenek. A Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Herbert Kickl azzal is vádolta Kurzot, hogy egy „gyakornokát” teszi saját helyére. A lemondás egyébként, mint politikai manőver, megihlette a karikaturistákat is.

Kurz-Rochade#KurzRücktritt
(cartoon marian kamensky) pic.twitter.com/A2gmnszmC0

— Ernst v. All �� (@ErnstvAll) October 10, 2021

Kurz visszalépését tehát úgy tűnik, nem politikai értelemben vett „halálként”, klasszikus bukásként kell értelmeznünk, hanem taktikai lépésként, amellyel túlélését biztosítja.

Ha nem mond le önként, azzal elsősorban politikai ellenfeleinek tesz szívességet: egy bizalmatlansági szavazáson a frissen ellene fordult koalíciós partnerei miatt minden jel szerint alulmaradt volna, s akkor teljesen új, akár az ÖVP-től teljesen független kormány alakulhatott volna, amely Kurz örökségét teljesen lerombolhatná. A Zöldpárt a jelek szerint nem is örült kifejezetten a konkrét politikai fejleményeknek, mint azt más híroldalak meg is erősítették.

Összességében úgy tűnik, politikailag túlértékelt jelenség Sebastian Kurz lemondása. Miközben egy agilis és meghatározó politikus háttérbe vonulásáról van szó,

nem feltétlenül kell trendfordulót kiáltani egyes személyek helyzetének megváltozásakor

főleg, ha összevetjük mindezt a politikai erőviszonyok mozgásával. Az egymásutániság még nem jelent oksági összefüggést, szokás mondani; és valóban: miközben Kurz lemondásával Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bukása után újabb fontos jobboldali politikus távozik a nemzetközi politikából, esetünkben ez nem jelenti teljes irányvonalának kiszorulását. Sőt, mi több, az ebből levont politikai tanulságok hozzá is járulhatnak az elmúlt években az egész osztrák államszervezetben nagy befolyáshoz jutott ÖVP konszolidálódásához és valós cselekvési kereteinek megtalálásához, ezáltal az osztrák konzervatív oldalt erősítve hosszabb távon.

Szemlézte: Farkas Dániel