Angela Merkel távozásával új lehetőségek nyílnak meg az Uniós tagállamok és azok vezetői előtt. A Politico európai kiadása szerint a Berlin-Párizs tengelyben a német fővárost hamarosan felválthatja Róma. Minderről Giorgio Leali értekezik a lap hasábjain.

A lap kiemeli, hogy mindkét állam vezetője hasonló szakmai háttérrel rendelkezik. Mind Macron, mind Draghi pénzügyi szakemberek, akik korábban valamelyik nagyobb európai banknál dolgoztak. Filozófiájukban és elképzeléseikben is vannak hasonlóságok: mindketten egy erős EU-t akarnak, amely gyorsan és határozottan reagálna az esetleges válságokra, valamint mindketten egy határozott piacpárti, centrista politikát képviselnek.

Az olasz-francia kapcsolatok jelenleg kiválóak, de ez nem mindig volt így.

Alig 2 évvel ezelőtt Párizs visszahívta római nagykövetét, miután vitába keveredett keleti szomszédjával a közös határokon átkelő gazdasági bevándorlók miatt.

Mindezt tetézte az, hogy az olasz kormány baloldali miniszterei nyíltan támogatták a Macron elleni sárgamellényes tüntetőket, valamint az, hogy Líbiában a két EU-s tagállam más-más harcoló csoportokat támogat(ott).

A kapcsolatok Draghi tavalyi beiktatása óta normalizálódtak, sőt sokak szerint a második világháború óta nem voltak ennyire gyümölcsözőek. Sokat elmond például, hogy Sergio Mattarella olasz elnök első, covid utáni hivatalos útja Párizsba vezetett. A francia vezetés a kapcsolatok javítása érdekeben visszavonta a hidegháborús szélsőbaloldali olasz terroristák francia menedékjogát. Gazdasági téren is megfigyelhető az egyre élénkebb együttműködés: nemrég a Fiat és a PSA Csoport (ide tartozik például a Citroen vagy a Peugeot) cégek egyesültek.

A két ország jelenleg egy, az 1963-as német-francia Elysée-szerződéshez hasonló dokumentum kidolgozásán munkálkodik, amiről részletek azonban még nem ismertek. Egyes politikusok szerint nem is a konkrét határozatok számítanak, hanem az, hogy egyáltalán egy ilyen szerződés létre tud jönni. A szerző szerint azonban a legfontosabb együttműködési területeket nem a bilaterális kapcsolatokban kell keresni a két ország között, hanem az általuk folytatott EU-s politikában. Mindkét ország egyetért ugyanis azzal, hogy reformra van szükség a közös költségvetésben és fiskális politikában.

Mind Draghi, mind Macron úgy látja, hogy az EU túlságosan is lekorlátozza a tagországok költekezéseit, s ezért valamelyest lazítanának a pénzügyi szabályokon.

Ez a gazdaságpolitika azonban ellentmond a szigorú német elképzeléseknek, így ezen a fronton Berlin ellenállására kell majd számítani. Németország ereje azonban meggyengült az utóbbi időben: leköszön ugyanis Angela Merkel. A német kancellár kormányzásának hibáival egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk,
de egy biztos: bárki is legyen az utódja, nagy valószínűséggel azonos pragmatizmussal fogja képviselni a német ipari érdekeket.

A cikkből kiderül, hogy a jelenlegi olasz-francia együttműködés kulcsa a két vezető hasonló szemléletmódja és hitvallása.

A helyzet azonban könnyen megváltozhat az szóban forgó országok politikai színterein. Olaszországban ugyanis jelenleg két jobboldali párt, a Salvini vezette Liga és a Meloni által irányított Olasz Testvérek a legnépszerűbbek. Ha esetleg összeomlana a jelenlegi Draghi-kormány, és új előrehozott választásokat írnának ki (ami nem életidegen az olaszoknál, sőt!), akkor a fentebbi két párt akár – kiegészülve például a Berlusconi vezette Forza Italia-val - kormányzótöbbséget is tudna szerezni.

Az olasz jobboldal vezetői: Giorgia Meloni (b), Silvio Berlusconi (k), és Matteo Salvini (j).

Mindeközben Franciaországban Macron helyzete sem biztos. Legfőbb kihívói mind a jobb oldalról kerülnek ki, akik közül a legesélyesebb Marine Le Pen. Előfordulhat tehát, az, hogy az EU két nagy tagállamában erősen eurorealista és bevándorlásellenes kormányok alakuljanak. Egy ilyen felállásban tovább erősödhetne a Róma-Párizs tengely, hisz ismét lennének közös kapcsolódásai pontok (a bevándorlás például). E forgatókönyvvel a magyar kormánypártok is kiegyeznének, hiszen számos szakpolitikai kérdésben is kitágulna a politikai mozgásterük.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell