Danube Institute Blog

A szakmaiatlanság netovábbja: Kamala Harris „megemlékezése” a Háborús Hősök Emléknapjáról

2021. június 02. - Danube Institute

Az Amerikai Egyesült Államok alelnöke eddig sem örvendett töretlen népszerűségnek. A támogatottsága csupán 41 százalék körül mozgott, azonban egyetlen meggondolatlan tweettel az amerikai polgárok még nagyobb százalékában sikerült ellenszenvet kiváltania, így azon jövőkép, amelyben Amerikát egy női elnök irányítja, egyre inkább szertefoszlik.

kamala_nyito.png

A hétvégén emlékeztek meg a Háborús Hősökről Amerikában. Kivéve Kamala Harrist, aki egy saját magáról készült képpel ünnepelte a hosszú hétvégét. A Daily Wire cikkében összegyűjtötte a szakmai közösség reakcióját az alelnök illetlen viselkedésére.

Harrisnek nem ez volt az első esete, amikor nem mutatott tiszteletet az országát szolgáló katonák iránt. Elődjei, Mike Pence és Joe Biden mindig tisztelegtek a díszőrségnek, amikor felszálltak vagy épp landoltak a repülőgépükkel, ám a mostani alelnök ezt nem teszi meg. A korábbi rendőrfőkapitány, Bernard Kerik szerint ebből is

látszik, hogy nem kedveli és nem is becsüli meg az egyenruhásokat, sem a bűnüldözést, sem magát a katonaságot.

kamala_kerik.png

Szemezgessünk pár választ a mostani tweetjére érkezett válaszok közül. A Fox News műsorvezetője, Laura Ingraham felhívta követői figyelmét, hogy emlékeznek-e arra, amikor Joe Biden és Harris még teljes körű méltóságot ígért minden embernek, ha őket választják…

harris_fox.pngVeteránok is felszólaltak, köztük a Newsmax hírportál közreműködője és az amerikai tengerészgyalogság nyugalmazott lövészőrmestere, Jessie Jane Duff. Hihetetlennek minősítette, amit Harris művel, és felháborítónak nevezte, hogy egyáltalán nincs tekintettel azokra a férfiakra és nőkra, akik életüket áldozzák nemzetükért.

kamara_duff.png

A Newsmaxtól más újságíró is felszólalt. John Cardillo gúnyosan megjegyezte, hogy „ez az ő #MemorialDay2021 tweetje, miközben 20 éve vagyunk háborúban, és

egy szót sem említett mindazokról a hősökről, akiket elvesztettünk. Inkább a hosszú hétvégéről tweetelt egy saját magáról készült fotóval. Ez elítélendő.

kamara_cardillo.png

Mások, köztük Stephen L. Miller újságíró is, szarkasztikusan megköszönte az alelnök asszony szolgálatát és a feltöltött fényképét.

kamala_miller.png

Példátlan, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, a NATO legnagyobb költségvetésű alapító tagországában a Háborús Hősök Emléknapjáról egy alelnök ilyen méltatlan módon emlékezzen meg. Kamala Harris magatartása tökéletesen példázza a demokraták morális értékekről alkotott véleményét.

Szemlézte: Spiesz Bianka

süti beállítások módosítása