2021. április 30. 07:00 - Danube Institute

Az argentin abortuszpárti mozgalom vezetője belehalt saját terhességmegszakításába

Alig négy hónapja, 2020 decemberében Argentínában is legalizálták az abortuszt. Ezért többek közt az abortuszpárti csoport fiatal vezetője, María del Valle González is harcolt.

 argentinabortusz_nyito.png

Április 7-én a 23 éves aktivista - immár törvényesen - maga is elment egy klinikára, hogy véget vessen terhességének. A kórházban felírtak neki egy abortusztablettát, a Misoprostolt, amelytől két nap után olyan rosszul lett, hogy kórházba került, majd végül két nap szenvedés után a tabletta nem csak a magzattal, hanem vele is végzett – számolt be a szívszorító történetről a Live Action.

Egy argentin sebész, Dr. Luis Durand a következőket nyilatkozta az esetről: „Néhányan tévesen azt állítják, hogy a fiatal nő halála az abortuszban segítő orvos hibája volt és nem a tablettáé.

Azonban valójában az abortuszt nem lehet orvosi beavatkozásnak nevezni. A beavatkozás, mely néhány hónapja még bűncselekménynek számított, mindig gyilkossággal, és nem életmentéssel végződik.

Az említett abortusztablettát, a Misoprolt egy úgynevezett Mifepristone nevű szer után adhatják. Az első elvonja a magzattól a tápanyagokat, majd ezután a másik bevételével beindulnak az összehúzódások, melynek következtében a még fejlődő babát kiűzik az anyaméhből. Ugyanakkor Dr. Durand elmondása alapján előfordulhat, hogy nem tudják a megölt magzatot teljesen kiműteni a nőből, és ilyenkor halálos fertőzés alakul ki. A sebész hozzátette: ezért nincs olyan, hogy egy abortusz teljesen biztonságos. Egyrészt a magzat számára mindig kegyetlen halállal jár, másrészt a nő egészsége számára is jelentős veszélyt jelenhet.

Ha María illegálisan elvégzett abortusz miatt halt volna meg, az abortuszpárti aktivisták és feministák világszerte hirdetnék az esetet és sajnálkoznának a halálán. Azonban mivel már törvényes abortusz következtében vesztette életét, a pro-choice feministák hallgatnak, hiszen számos embert elriasztanának az abortusz támogatásától, ha felhívnák a figyelmet egy tragikus esetre

– világított rá a pro-choice feministák kettős mércéjére az életpárti aktivista, Belén Lombardi.

María és gyermeke halálából azonban a világ nem tanult. Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden ahelyett, hogy felfigyelt volna a tragikus esetre, szokásához híven ismét felfüggesztett egy korábban Trump által meghozott törvényt, ugyanis a hetekben az abortusztabletták otthoni, orvos felügyelete nélküli használatát engedélyezte.

A Biden-kormány a koronavírus helyzet miatt írta felül a korábbi törvényt, hogy azok a terhes nők, akik haladéktalanul abortálni szeretnék magzataikat, már otthonaikban is elvégezhessék a gyilkosságot.

A döntés következtében ugyanis az abortusztablettákat már postán igényelhetik. Az amerikai kormány ezzel a lépésével az élet védelme helyett számos magzatot halálra ítélt és a felelőtlen terhes nők egészségét kockáztatta.

Az argentin abortuszpárti aktivisták nagy ünnepléssel fogadták, hogy a súlyos járványhelyzet alatt kivívták az abortusz legalizálását. Az argentin pro-choice „győzelem” a lengyelországi abortusz legalizálásáért küzdő aktivistákat is motiválta. Míg Lengyelországban a harc kudarcot vallott és a kormány a legkiszolgáltatottabbak életének megvédését tartotta fontosnak, addig Argentínában – a sok abortált magzat mellett – María Del Valle, a nő, aki sokat harcolt az ügyért, négy hónap múlva a döntés első áldozata lett.

Szemlézte: Morvay Sáron

komment
süti beállítások módosítása