Danube Institute Blog

Biden radikális intézkedésekkel változtathatja meg a Legfelsőbb Bíróság független működését

2021. április 16. - Danube Institute

Az Egyesült Államok elnöke a hetekben létrehozott egy 36 fős bizottságot a Legfelsőbb Bíróság megreformálására. Ennek egyik eszköze az úgynevezett „court-packing” lehet, amely a Legfelsőbb Bíróság létszámának növelését jelenti egy „egyenlőbb igazságszolgáltatás érdekében”. Az elnök a court-packingel egy olyan lépést tehet, mely ellentmond kampányígéreteinek.

biden_nyito_2.jpg

Megválasztása előtt legalább 10-szer megkérdezték Bidentől, hogy támogatná-e a Legfelsőbb Bíróság létszámának növelését, azonban a kérdésre egyszer sem válaszolt igennel és többször ellenezte a módszert. Az elnök válaszairól a Washington Post egy videót is összeállított.

Biden a válaszadás elől rendszeresen Trump lépésének bírálásával tért ki,

azt állítva, hogy antidemokratikus lépés Trumptól elnöksége utolsó hónapjaiban a konzervatív Amy Coney Barrettet kinevezni. Ilyenkor azt is hozzátette, hogy a döntés radikális hiszen „soha senki idáig nem nevezett ki elnöksége utolsó napjaiban, kampánya során legfelsőbb bírát”. Arról, hogy a demokraták vádaskodása miért nem állta meg a helyét, egy korábbi cikkünkben már olvashattak.

A Reuters azonban beszámol róla, hogy a Legfelsőbb Bíróság létszámának növelésével

Biden maga is olyan lépést tehet, amelyre 1869 óta nem volt példa az amerikai történelemben.

Az ilyen és ehhez hasonló döntések az amerikai alkotmány módosításával járnak. Utoljára az 1930-as években Franklin Roosevelt próbálkozott eredménytelenül a Legfelsőbb Bíróság létszámának kibővítésével.

A demokrata képviselők a szenátusban és a képviselőházban egyaránt benyújtottak egy törvényjavaslatot,amelyben azt javasolják, hogy a Legfelsőbb Bíróság létszámát a jelenlegi 9-ről 13 főre emeljék. A képviselőház elnöke, Nancy Pelosi jelenleg nem bocsátja ezt szavazásra, de a későbbiekben elképzelhetőnek tartja, hogy meghozzanak egy ilyen törvényt, miután szerinte is válságos helyzetben van a Bíróság a republikánus bírók többsége miatt.

Biden Legfelsőbb Bíróság megreformálására létrehozott bizottsága az Egyesült Államok republikánus szenátora, Mitch McConnell szerint beleillik a liberálisok évek óta tartó kampányába, melynek célja, hogy átpolitizálják az igazságszolgáltatást, megfélemlítsék a bírókat és befolyásolják függetlenségüket.

A court-packing eljárás olyannyira ellenszenves sok amerikai számára, hogy még a szocialista volt elnökjelölt Bernie Sanders és az egykori legfelsőbb bíró Ruth Bader Ginsburg is rendszeresen bírálta azt,

mondván: ha egyszer a vezető hatalom meglépi a Bíróság létszámának növelését, akkor rendszeressé fog válni a court-packing eljárás és a hatalomváltásokkor mindig az adott kormány politikai nézetei alapján lesznek többségben vagy demokrata, vagy republikánus bírók.

biden_belso.png

A Wahington Post újságírója, Tyler Pager cikkében megemlíti, hogy

Biden Legfelsőbb Bíráság reformjára létrehozott bizottságát a baloldali liberálisok is bírálják,

azonban a republikánusokkal ellenben ők azért, mert az túl hosszú folyamatot vesz igénybe és a Bíróság reformjára a konzervatív bírák 6-3 arányos többsége miatt azonnal szükség lenne. A Demand Justice (Igazságot követeljük) baloldali liberális csoport hisztérikusan követeli a 82 éves Stephen Breyer szövetségi bíró azonnali lemondását, hogy helyére végre az elnök ígérete szerint kinevezhesse az első színes bőrű női szövetségi bírót. A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki azonban sajtótájékoztatóján azt állította, hogy Biden Breyer bíróra hagyja a döntést, hogy mikor akar nyugdíjba vonulni.

Biden kevesebb mint három hónap alatt számos olyan intézkedést hozott, mellyel a radikális baloldal követeléseinek megfelelően gyökeresen megváltoztatja az Egyesült Államok működését.

A Legfelsőbb Bíróság létszámának növelése veszélyeztetné az igazságszolgáltatás politikától való függetlenségét és egy következő olyan lépés lenne, melyre évszázadokon keresztül nem volt példa. Valójában az Egyesült Államok jelenlegi elnöke három hónap alatt sokkal több radikális intézkedést hozott, mint Trump, azonban míg Trumpot folyamatosan el akarták mozdítani az elnöki székből, addig Bident - akármennyire radikális intézkedéseket hoz - aligha fogják.

Szemlézte: Morvay Sáron

süti beállítások módosítása