2021. március 11. 07:00 - Danube Institute

Weber a baloldalnak kínálja fel az Európai Néppártot

A VoteWatch nevű európai politikával foglalkozó szakportál is elemezte a Fidesz Néppártból való távozásának következményeit a pártcsaládra nézve. A publikáció egyértelműen jelzi, hogy a magyar kormánypárt elüldözése komoly veszteség az EPP-nek, és akár a régi-új törésvonalakat is felszínre hozhatja.

epp_nyito.jpg

A szakításra a belső szabályok módosítása miatt került sor, amit elsősorban Manfed Weber szorgalmazott. Ebből úgy tűnik, hogy a frakcióvezető még mindig nem tette túl magát azon, hogy a nemzetállamok követték az Uniós szerződéseket és nem őt ültették az Európai Bizottság élére. A bajor politikus a Fidesz távozása után még további kritikákkal is illette a magyar kormánypártot, amely szerinte egy újfajta „populista” politikát folytatva az európai baloldalt erősíti.


Ezzel szemben az igazság az, hogy a Fidesz a Néppárt régi kereszténydemokrata értékeit képviseli és jelenlétével megakadályozta, hogy a pártcsalád balra tolódjon.


Most, hogy a magyar pártot kvázi kiiktatták az EPP belső vérkeringéséből, valóban megindulhat egy olyan folyamat, amelynek következtében közelebb kerülnek az európai szocialistákhoz a bent maradó néppárti tagok.

A 12 fideszes képviselő távozása következtében megnő az arányos súlya az S&D-nek (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége – többek között a DK és az MSZP pártcsaládja) és a Renew Europe-nak (e liberális társaság tagja a Momentum is). A VoteWatch szerint az EPP-n belüli piacorientált csoportok is veszítenek a befolyásukból. Megállapításuk szerint a Néppárt skandináv és inkább baloldali képviselőinek ereje fog nőni, amelynek következtében a már fentebb említett eltolódási folyamat felgyorsulhat.


Míg Weber azzal vádolja a Fideszt, hogy ez európai baloldalt erősíti a retorikájával, addig ő maga vezeti oda az Európai Néppártot.


A nagyobbik magyar kormánypárt távozásával tovább erősödhet a földrajzi szakadék is. Míg a közép-kelet-európai irány súlya gyengül, addig a Benelux és skandináv területeké növekszik. A Fidesz kiebrudalása akár a nagy tagállamok piacvesztéséhez is vezethet a szakportál szerint. Ez főleg Franciaországot, Németországot, Hollandiát és Ausztriát érinheti. A portál megállapításai szerint az EPP-ből való távozással gyengül a felsorolt országok gazdasági súlya és befolyása Magyarországon, ami utat nyithat az előtt, hogy további, nem Európai Uniós befektetők érkezzenek hazánkba. Ez természetesen hátrányosan érinti az előbb említett országokat, hiszen így a „saját” piacukon jelenhetnek meg újabb versenytársak.


E sok hátrány láttán sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy akkor miért is kellett a Fideszt távozásra kényszeríteni? Az egyik indok Weber személyes ambíciója. A bajor politikus ugyanis minden bizonnyal az EP elnöki székére pályázik, amihez szüksége van a liberálisok és a szocialisták szavazataira is. A Fidesz elüldözésével jó pontokat – és ami még ennél is fontosabb, voksokat – próbál szerezni az említett pártoktól.


Megállapítható tehát, hogy Weber a saját politikai előrelépése érdekében áldozta fel a Fideszt.

epp_belso.jpg

A második indok az ősszel esedékes német szövetségi választás. Úgy tűnik ugyanis, hogy a CDU-ban egy Zöldekkel kötendő koalícióra készülnek. Utóbbiak viszont addig hallani sem akarnak erről, míg a Laschet vezette párt nem szakít a mumusnak beállított Fidesszel. A frissen megválasztott pártelnök ezzel elkerülné, hogy lehetséges koalíciós partnere folyamatosan nyomást gyakoroljon rá (ahogy azt most az SPD is teszi). Laschet azonban tudja, hogy a német gazdaságnak kulcsfontosságú Magyarország, így zárt ajtók mögött nem várható komoly változás. Magyarán mondva, a Zöldeknek szánt gesztus külsőség csupán, ami nem igen fogja befolyásolni az amúgy kiváló magyar-német politikai és gazdasági kapcsolatokat.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása