2021. február 11. 07:00 - Danube Institute

Pártszakadás is jöhet a Republikánusoknál?

Az több mint természetes, hogy az egyes politikai formációk egy elszenvedett választási vereség után magukba néznek és azt vizsgálják hol rontották el és hogy hogyan teljesíthetnének jobban a jövőben. Biden győzelme után azonban teljesen másként reagált a GOP (Grand Old Party).

trump-2704264_1920.jpg

 

Rich Lowry, a National Review szerkesztője a Politico hasábjain megjelent véleménycikkében értekezik a Republikánus párt jövőjéről. A szerző úgy látja, Trump és hívei maguk alá akarták gyűrni a pártot azzal az indokkal, hogy a demokrata ellenfeleik elcsalták a választásokat és az új elnök nem legitim, nem rendelkezik kellő választói felhatalmazással. A trumpisták Lowry szerint megragadnak minden lehetőséget arra, hogy kifejezzék lojalitásukat az ex-elnök felé, akár a GOP kárára is. Mindeközben egy olyan tagot is beválasztottak a párt színeiben a kongresszusba aki különböző, érthetetlen összeesküvés elméletekben hisz. Mindezen indokok miatt sokan úgy vélik, hogy a Republikánus Pártnak befellegzett.

Akik a fenti véleményt osztják, úgy látják, hogy kettő lehetséges út áll Abraham Lincoln politikai formációja előtt: egyesek, mint Washington állam volt republikánus vezetője szerint a Trump elleneseknek ki kell lépniük a jelenlegi pártból


és egy új Republikánus Pártot kellene alapítaniuk, amely szakítana minden Trump-hoz fűződő eszmével és személlyel.


E felvetést többen is támogatják, köztük a képviselő Mickey Edwards. A honatya azzal az indokkal lépett ki a GOP-ből január elején, hogy a párt már nem ugyanolyan, mint amilyen volt. Egy másfajta elképzelést képviselnek az olyanok, mint például Jonathan Last, aki a New Republicban megjelent cikkében arról értekezik, hogy a Republikánus Párt ma már nem több mint Trump és híveinek egyfajta szektája. Emiatt pedig ma már nem érdemes foglalkozni a GOP-vel, mondván nem egy releváns tényező.


Lowry szerint mindkét vélemény és látásmód hibás. Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy egyszerűen ignorálni egy olyan pártot, amely az Egyesült Államok lakosságának több mint felét képviseli, valamint egyenlő számú szavazata van a Kongresszus felsőházában. Arról nem is beszélve, hogy 27 állam kormányzója is republikánus. Mindezt figyelembe véve nem nevezhetjük a GOP-t egyszerű Trump szektának, hiszen sok prominens politikus mandátuma és karrierje bőven az ex-elnök hatalomra kerülése előtt kezdődött.


Lowry szerint az természetes, hogy az idők folyamán az egyes pártok formálódnak és megváltoznak. Remek példa erre a Demokrata Párt, amely a rabszolgatartó dél pártja volt, ma pedig az amerikai szélsőbaloldal fojtogató szorításában szenved.


Ugyanakkor hiába alakulnak át e politikai formációk, mindig is szerves részei lesznek az amerikai demokráciának és intézményrendszernek. A szerző és egyes kollégái rámutatnak arra, hogy a Republikánus Párt mindig is egy nagy gyűjtő párt volt, amelyben egyszerre van jelen egy liberálisabb és egy konzervatívabb szárny. Olyan értékeket és eszméket képviselnek, mint a keresztény moralizmus vagy a törvény és rend (law and order) elsődlegessége.


Donald Trump elnöksége csupán a sokáig háttérbe szorított konzervatívabb szárny felemelkedését hozta magával. Ám az ex-elnök sokban különbözik az elődjeitől. Lowry szerint a populizmus ugyanúgy része volt Reagan, Bush vagy épp McCain kampányainak és politikáinak, de nem voltak annyira hangsúlyosak mint Donald Trumpnál.


A szerző szerint a Republikánus Pártnak tovább kell lépnie a trumpista felfogásokon és eszméken.


Lowry szerint az természetes, hogy ma még úgy érzik, ez a szakítás szinte soha nem fog megtörténni. Emlékeztet azonban, hogy az amerikai politikai élet nagyon gyorsan és nagyon hirtelen megváltozhat. Példaként Nixont hozza, aki 1972-ben magabiztosan nyerte meg az elnökválasztást, de 1974-ben már lemondásra kényszerült a Watergate ügy miatt. A botrány komolyan érintette a Republikánus Pártot, 1980-ban Ronald Reagan mégis földcsuszamlás szerű győzelmet aratott.


Épp emiatt nem szabad lemondani a GOP-ről. Rengeteg fiatal és tehetséges politikus emelkedett fel az utóbbi években, akik új lendületet hozhatnak a párt életébe. Szerinte a szakítás mindkét szárnynak csábító gondolat, de zsákutca is egyben.


Az viszont tény, hogy csak a Republikánus Párt lehet az a jobbközép politikai erő, amelyért érdemes harcolni a mai Amerikában.


Lowry szerint az elkövetkező politikai csatározások mérgezőek is lehetnek, de az biztos, hogy a GOP ezt is túl fogja élni.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása