2021. február 10. 16:00 - Danube Institute

Éleződik a CDU-n belüli konfliktus

Braun kancelláriaminiszter megkérdőjelezte az adósságféket – Armin Laschet új pártelnökkel kell szembenéznie.

nemt.png

Az uniópártok köreiben nagy tiszteletnek örvend az adósságfék mechanizmus, amelyet most Helge Braun, a kancellária vezetője (CDU) kérdőjelezett meg a Handelsblatt hírportálon megjelent cikkében. Braun szerint az adósságfék rendszerét még egy egyébként szigorúan visszafogott költségvetés mellett sem lehet majd betartani a későbbiekben.


A téma azután került elő, hogy a rendkívüli helyzet a német kormánytól is rendkívüli intézkedéseket igényelt, így idén és jövőre még biztosan nem térnek vissza a nullszaldós költségvetéshez. A kabinet számos növekedésösztönző és stabilizáló programot indított a COVID-19 járvány hatásainak enyhítésére.


A fiskális ösztönzők minél hatékonyabb bevezetése érdekében pedig a parlament ideiglenesen felfüggesztette az adósságféket. Egyelőre azt prognosztizálják, hogy 2022-ben újra elkezdhetnek finoman a fékre lépni, majd 2023-ban elkezdik törleszteni a felhalmozott adósságot.


A 2020-as, csaknem 218 milliárdos eladósodás után a mostani évre 180 milliárd eurónyi hitel felvételét irányozták elő, majd 2022-ben a fék fokozatos lenyomásával ezt 10 milliárd euróra csökkentenék. Olaf Scholz pénzügyminiszter szerint ennél súlyosabb problémát okozna, ha nem segítenék a vállalatokat, amivel számos szakember egyet is ért, azonban vannak olyanok, akik páros lábbal taposnának a fékre, és olyanok is akadnak, akik magát a fékrendszert reformálnák meg.


Az utóbbi csoportba tartozik Helge Braun, a kancellária vezetője is. Cikkében azt taglalta, hogy a „2020-ra és 2021-re vonatkozó mentességet nem szabadna folytatni, mert ezáltal teret engednének az adósságszabályzás állandó és folytonos lazításának. Ehelyett inkább a gazdaság helyreállítására kellene összpontosítani, a német alaptörvény módosításával párhuzamosan. Ez ugyanis egyszerre segítené elő egy megbízható finanszírozási rendszer kidolgozását, az új hitelek felvételét, valamint határidőt is előírna az adósságfék visszahozatalára.


Armin Laschet, a CDU új elnöke azonban elutasította Braun elképzeléseit az adósságfék megváltoztatásáról. A Spiegel magazin értesülései szerint az Unió parlamenti képviselőcsoportjának a Bundestag-ban tartott ülésén Laschet élesen bírálta párttársa elképzelését.


„Amennyiben a kormány tagjai valóban szükségesnek tartják az alkotmány módosítását, akkor a későbbiekben ezt a törekvést meg kell szavaztatni a párttal és a parlamenti csoporttal. Nem állhat neki csak úgy az ember…” – mondta a jelenlévőknek Laschet. Véleménye szerint „a Kereszténydemokrata Unió mindig is a szilárd alapokon nyugvó államháztartást szorgalmazta, és emiatt el kell utasítani az adóemelést, valamint meg kell tartani az adósságféket a mostani formájában. Valójában maga az adósságfék tette lehetővé a mostani válsághelyzetben, hogy cselekedni tudjon Németország.”


Nem csak Laschet ellenezte a kancellária vezetőjének álláspontját. Az Európai Uniós parlamenti csoport vezetője, Ralph Brinkhaus az alábbi nyilatkozatot tette: „Alexander Dobrindt és én azon a véleményen vagyunk, hogy


nem akarunk alkotmánymódosításokat végrehajtani az eddig is sikeresen alkalmazott adósságfék-rendszer tekintetében. Remélem, mielőbb lezárul ez a vita, hiszen most más, sürgetőbb feladataink vannak.


Bár maga Angela Merkel egyelőre még nem reagált egyértelműen Braun felvetésére, a többi német párttól érkezett reakció az ötletre. Olaf Scholz szociáldemokrata szövetségi pénzügyminiszter szkeptikusan áll a Braun vendégcikkében megfogalmazottokhoz. Szerinte a javaslat számos pozitívuma mellett olyan jelentős jogalkotási beavatkozást igényel, amely széleskörű pártközi konszenzust igényel”.


A Zöldek viszont támogatnák Braunt. Elnökük, Robert Habeck a Süddeutsche Zeitung-nak elmondta, hogy szerinte „fantasztikus, hogy a kancellária és Helge Braun bátran kimondják az igazat. Ahelyett pedig, hogy csak engedélyeznék a hitelfelvételt, inkább a nettó befektetésre kellene korlátozni azt, amivel növelhető lenne a jólét és a közvagyon”.


Katja Kipping, a Baloldali Párt társelnöke kijelentette a Welt folyóiratnak, hogy „az adósságfék csak kontraproduktívvá teszi a gazdaságot, emiatt meg kell azt semmisíteni. Amit Braun javasol, az pedig még mindig jobb, mint ami az Unió eddigi adósságfék-fetisizmusa, de nem elegendő”.


Helge Braun mindenesetre úgy érzi, félreértette őt saját politikai közössége és visszakozott. Twitteren írta meg, hogy a pandémia utánra javasolja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás és „ne lehessen megkérdőjelezni az adósságfékre vonatkozó jogszabályokat”. Egy piros szív motívummal erősítette meg üzenetében, hogy ő is az adósság fékezésén munkálkodik.

Szemlézte: Spiesz Bianka

süti beállítások módosítása