Az utóbbi hónapokban megannyi radikális hang követelte a rendőrség eltörlését az Egyesült Államokban, elsősorban a brutalitásba torkolló intézkedésekre hivatkozva. A jogalkotóknak viszont ennél konstruktívabb megoldással kell előállniuk, mellyel a túlkapásokat megelőzve képesek fenntartani a közbiztonságot – írja Devon Kurtz a City Journal magazinban.

A Los Angeles-i Városi Tanács döntése értelmében a metropolisz rendőrjárőri állománya 350 fővel fog csökkenni, ami elsősorban két tényezőnek köszönhető: a koronavírus-járvány súlyos pénzügyi nehézségeket okozott, amit csak tovább tetézett a nyáron kibontakozó, rendőrségi finanszírozások megszüntetését követelő tüntetéssorozat.

Az év folyamán bejelentették, hogy a város rendvédelmi szervétől 150 millió dollárt terveznek elvonni, melynek következtében a rendőrség komoly strukturális kihívások előtt találta magát. De nemcsak az angyalok városában adódtak ilyen jellegű problémák; országos viszonylatban is megfigyelhetők folyamatos leépítések és felmondások. Seattle rendőrfőnöke rögtön leköszönt, amikor állományát 100 fővel csökkentette a városi tanács, Chicagóban pedig megduplázódott a felmondások száma a korábbi évekhez képest.

Mint arra a szerző rávilágít, a járőrök számának csökkenése immár több évtizedes tendenciának számít: az egy lakosra jutó rendőrök száma tíz százalékkal esett vissza a ’90-es évek óta. A helyzetet roppant nehéz kezelni annak tükrében, hogy az utóbbi tíz évben a jelentkezések száma jóformán megfeleződött. „Márpedig egy megfelelő személyzettel felvértezett rendőrség kulcsfontosságú a közbiztonság fenntartása szempontjából” – állítja Kurtz. Felmérések szerint a legtöbb amerikai, a feketék mintegy 81 százaléka hatékony és erős rendőri jelenlétet akar látni közösségeikben. Az utóbbi idők tragédiái azonban igencsak megingatták az egyenruhások iránti bizalmat, s a reformlépésekre egyre növekvő igény mutatkozik.

A szerző szerint csiszolni kell a felelősségre vonhatósággal kapcsolatos eljárásokon, valamint a rendőri tevékenység adatait jobban hozzáférhetőbbé kell tenni, mindezt természetesen a bűnüldözési feladatok megbénítása nélkül. Egy egységes adatrendszer átfogó képet adhatna a vitatott intézkedésekről. Ennek hiányában a közvélemény kénytelen a közösségi média felületein megosztott, sok esetben az eseménysorozat csupán egy részét feldolgozó, fontos elemeket nélkülöző beszámolók alapján ítélkezni. Észszerű volna tehát, ha a kapitányságok szabványos formai keretek között adatot gyűjtenének az erőszak alkalmazásával járó esetekről, majd azt továbbítanák egy központi adattárba. „A helyi és központi szinten feldolgozott információ rámutathat a rendőrség strukturális és eseti hibáira, vagy éppenséggel rácáfolhat a munkájukat jól teljesítő egységek elleni vádakra” – hangsúlyozza a szerző.

A tisztességtelen járőrök beszennyezik a szakma hírnevét. Sokuk gyakran azért maradhat a rendőrség kötelékében, mert a fegyelmi eljárásokat számos szerződéses megkötés akadályozza. A cikkíró tájékoztatása szerint az ország legnagyobb városaiban a rendőri szakszervezet legalább egy, szerződésben meghatározott korlátozással védi a fegyelmi eljárás alá vont rendfenntartót. Megjegyzi, minden rendőr megérdemli a tisztességes eljárást, azonban a merev szerződéses megkötéseken mindenképp szükséges lazítani. A fegyelmi vétséggel vádolt járőr észszerűtlen védelmével fel kell hagyni, a rendőrfőnököket pedig közvetlen hatáskörrel kell felruházni az ilyen eljárásokban.

A rendőri szerződések egyik alapkikötése lehetővé teszi az érintettek számára, hogy munkaügyi választottbíróság elé vigyék a felettesük által hozott fegyelmi döntést. A végső döntés így tulajdonképpen munkaügyi jogászokat illet meg. Egy tanulmány megállapította, hogy a 2011 és 2015 között elbocsátott rendőrök csaknem felét iktatták be újra a választottbíróság döntése értelmében. A szerző tudomása szerint néhány városnak sikerült kompromisszumot kötnie a rendőri szakszervezetekkel a fellebbezésekkel kapcsolatban. A Maine állambeli Portlandben a súlyosabb fegyelmi szankciókat egy pártatlan polgári bizottság vizsgálja felül, melynek tagjai nem lehetnek városi tisztviselők, hozzátartozók, és olyan büntetlen előéletű személyeknek kell lenniük, akik legalább tíz éve nem tettek hivatalos panaszt a rendőrség ellen.

Az ilyen reformok az egyenruhásokat és a civileket egyaránt megvédik az alkalmatlan rendőrök káros cselekedeteitől – jelenti ki bizakodva a szerző. Mint leszögezi, az amerikaiak többsége ellenzi a rendőrségi források további csökkentését és a szakma presztízsének földbetiprását. Ennek okán a jogalkotóknak sokkal építőbb jellegű megoldásokkal kell előrukkolniuk, hogy a közbiztonság szavatolása mellett fejlesszék a rendfenntartás minőségét – összegzi Kurtz.

Szemlézte: Irlanda Balázs