Danube Institute Blog

Szorosabb védelmi együttműködést javasol Macron Európában

2020. december 03. - Danube Institute

parizs11.jpg

Az amerikai atlantisták vélhetően nem veszik jó néven a francia szavait, pedig a köztársasági elnök helyesen gondolja úgy, hogy Európa nem élhet többé függőségben – Ted Galen Carpenter reakciója a The American Conservative hasábjain.

Emmanuel Macron ismét felkavarta a nemzetközi közéletet legújabb megnyilvánulásával, miszerint Európának „szuverén” védelempolitikát kell folytatnia, függetlenül attól, hogy éppen ki foglalja el a Fehér Házat a jövőben.

Noha a francia elnöknek igaza van, a múlt nem őt igazolja: európai vezetők több évtizedes szándéka ez a gondolat, a gyakorlati kivitelezés azonban sosem járt sikerrel. A szerző szerint épp ezért kérdéses, hogy ezúttal sikerül-e tényleges változásokat elérni, ami Európából hiteles biztonsági tényezőt faraghat.

Az állítás viszont kétségkívül fontos felismerése a transzatlanti kapcsolatok feszültségének, mely nagyrészt az európaiak Donald Trump külpolitikája miatti elégedetlenségéből fakad. Persze a transzatlanti partnerek viszonya már 2017 előtt is több sebből vérzett, elsősorban stratégiai, gazdasági és politikai érdekellentétek következtében – mutat rá Carpenter. Hozzáteszi, az is fontos kérdés lesz, hogy a kapcsolatok hogyan alakulnak Trump leköszönését követően. Ha Trump elszigetelődő, bizalmatlan hozzáállását felváltja egy nyitott, szívélyes amerikai külpolitika, akkor könnyen lehet, hogy a francia politikus grandiózus terve ismét közönybe fullad.

Mint köztudott, Macron már korábban is többször hangot adott elégedetlenségének a jelenlegi, Amerika által dominált biztonsági rendszert illetően. Egy éve egészen pontosan agyhalottnak nevezte a NATO-t – emlékeztet a cikkíró. Emellett megválasztása óta folyamatosan összeurópai biztonsági kezdeményezésekért kampányol, végső soron pedig egy független Európai Uniós hadsereg felállítását szorgalmazná. Érvelése szerint „Európa túl sokáig bízta védelmét az Egyesült Államokra, ezért célként kell kitűzni a kontinens stratégiai autonómiáját és védelmi együttműködését”.

Álláspontja egyáltalán nem tekinthető egyedülállónak a francia hagyományokat tekintve. A keménykezű Charles de Gaulle folyamatos ellenzője volt a korlátlan transzatlanti biztonsági együttműködésnek. Jól tudta, hogy az elnevezés mögött az Egyesült Államok nagyhatalmi törekvései húzódtak. Úgy vélte, hogy a kollektív védelmi szervezet leginkább amerikai érdekeket szolgált, s ezért kilépett annak integrált katonai parancsnokságából, valamint önálló nukleáris fejlesztésbe fogott. Párizs onnantól fogva végig vezető szerepet játszott az önálló kollektív védelem felé tett lépésekben, ám a sikerek igencsak mérsékeltek voltak. A legkomolyabb kezdeményezésnek a kilencvenes években indított közös biztonság- és védelempolitikai együttműködés számított, mely egy hatvanezer fős gyorsreagálású erő felállítását is kilátásba helyezte. A korai kétezres évek eseményei, az Egyesült Államok ellenszenve, valamint a belső kohézió hiánya végül ellehetetlenítette mindezek sikeres megvalósítását.

A szerző hangsúlyozza, az EU szándéka és az USA szkepticizmusa a mai napig töretlen. Álláspontja szerint az európai vezetőknek komolyabb elkötelezettségről kell tanúbizonyságot tenniük, míg amerikai kollégáiknak be kell végre látniuk, hogy ugyan léteznek a mai napig közös biztonsági érdekek, a két kontinens már közel sem fonódik annyi szálon egymáshoz. Állítását Carpenter egy példán keresztül támasztja alá: „A Balkán eseményei viszonylag fontosak az EU-tagok számára, Amerikára viszont kevés hatásuk van. A szerepeket megfordítva pedig ugyanez a képlet Mexikó és a többi közép-amerikai állam tekintetében.”

Következtetésül tehát egy erős európai biztonsági szervezet mindkét félnek kamatozó lenne, ezért az Egyesült Államok vezetőinek ösztönözniük kell az európai ambíciókat. A létrejövő új intézmény elsődleges hatáskörébe tartozna a kontinens biztonságának garantálása, és a külső határok megvédése a véleményformáló szemléletében. A NATO-nak pedig csupán az lenne a funkciója, hogy a kontinensen átívelő fenyegetéseket kezelje. Macron elődeihez hasonlóan jó úton halad, s remélhetőleg sikerre tudja juttatni a közös védelempolitika ügyét – zárja sorait a szerző.

Szemlézte: Irlanda Balázs

süti beállítások módosítása