A volt amerikai elnök egy BBC-nek adott interjúban a Joe Biden és Hillary Clinton körüli vitatott feltételezésekkel indokolta hajmeresztő tervét – erre reflektál Kyle Smith, a National Review szerzője.
„Emberek milliói ültek fel olyan teóriáknak, melyek szerint Joe Biden szocialista, Hillary Clinton pedig pedofil körökben mozgott. Úgy gondolom, hogy csak bizonyos szabályozások és normák kombinációjával térhetünk vissza arra a pontra, ahol legalább általános tények egy halmazát sérthetetlenként elismerjük. Csak ezután kezdhetünk el arról vitatkozni, hogy mit kezdjünk ezekkel a tényekkel” – nyilatkozta Trump elődje. Obama tehát gyakorlatilag – a Facebookra és egyéb információforrásokra utalva – felállítana egy olyan szövetségi szabályozótestületet, melynek felhatalmazása lenne olyan személyek elhallgattatására, akiknek közzétett véleményével nem ért egyet, vagy akik bizonyíték nélkül állítanak valamit.
Smith rögtön leszögezi, hogy teljesen őrültnek és beláthatatlannak tartja a felvetést. Mint írja, eszméletlen amiképp Obama azt hiszi, hogy a felek közt kiegyensúlyozottan megosztott szabad sajtó kedvezőtlenebb a saját pártjának, mint a republikánusoknak. Az nemkülönben, hogy egykori alkotmányjog oktatóként úgy gondolkodik, mintha egy eddig észrevétlen „igazságklauzula” lenne a szabadságjogokat biztosító első alkotmánymódosításban. „Látszólag az sem tűnik fel neki, hogy már így is léteznek olyan szabályozások, melyek korlátozzák a demokraták számára kedvezőtlen információk terjedését” – nehezményezi. Tudniillik a két legnagyobb technológiai vállalat, a Facebook és a Twitter többször igyekezett törlésekkel eltusolni bizonyos ügyeket: ilyen volt például a Hunter Biden laptopjából kiszivárgott információ terjedésének akadályozása, de a New York Times szerkesztője is beismerte, hogy az egyik – Joe Biden elleni szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos – publikációjából törölnie kellett pontos közléseket, mert a demokrata kampánycsapat panaszkodott.
Ráadásul az Obama által említett példák harmatgyenge érvelési alapot teremtenek. Ahogy magyarázza a szerző, a Donald Trump elleni vádak – miszerint 1987 óta orosz ügynök – semmivel nem bizonyíthatók jobban, mint a Clinton elleniek. Ami pedig Joe Biden szocialista megbélyegzését illeti, nyilván soha nem hallottuk tőle, hogy az volna. De ehhez hasonlóan Trump sem mondta soha, hogy fasiszta lenne, mégis annak címkézte őt éveken keresztül a főáramú média, sőt, maga Obama is.
Ezzel szemben aligha tapasztaltuk, hogy Bident leszocialistázták volna mainstream hírplatformokon, pedig még csak nem is lett volna teljesen alaptalan – írja Smith. Indoklása szerint ugyanis Biden gazdasági tervének középpontjában az a „Zöld New Deal” áll, mely elsősorban a klímaváltozás okozta kihívásokra reagálna, mégis számos szélsőbaloldali politikus már egy átfogó, gazdasági szisztémát megreformáló tervként tekint rá. Ha pedig egy előterjesztést a szocialista demokraták teljes mértékben magukénak éreznek, akkor talán nem alaptalan vitatkozni az előterjesztő esetleges szocialista hajlamáról.
Végső soron az exelnök javaslata, miszerint a szövetségi kormánynak kell döntenie az „általános tények elfogadásáról”, egy kifejezetten gyerekes elképzelés. Egyáltalán ki képes biztosan megmondani, hogy mi is az igazság? – merülhet fel sokakban a kérdés.
A szabad sajtónak épp az a rendeltetése, hogy egy sokszínű skáláról ütköztessen véleményeket, s az emberek a számukra meggyőző érvelés alapján eldönthessék, szerintük mi igaz és mi nem. A kritikus emlékeztet arra is, hogy jelenleg még Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. Vajon ha a maradék hivatali idejében kijelölné egy szövetségi ügynökség – melynek feladata a valótlannak tartott információt hirdetők azonosítása és megbüntetése lenne – vezetőjét, akkor azt támogatná Obama? S minden ezentúl hivatalba lépő republikánus elnöknek megadná ezt a jogot?
„Dönteni afelől, hogy a lakosság mit hallhat és mit nem, aligha tekinthető szívélyes atyáskodásnak, sokkal inkább leplezetlen tekintélyelvűségnek tudható be. Igazán komolytalan a volt elnök felvetése, afféle kétségbeesett kísérletnek tudható be, melyet azok szorgalmaznak, akik félnek a kudarctól egy vitában, s ezért inkább legszívesebben betömnék ellenfelük száját” – fogalmaz élesen Smith. Afelől is meg van győződve, hogy Obama különös javaslata teljesen öncélú, mondván „közhelyes beszédeiben sem sikerült soha meggyőznie az amerikai népet másról, minthogy rá kell szavazni”.
Szemlézte: Irlanda Balázs
