2020. október 27. 16:01 - Danube Institute

Újra beidézték a Facebook és a Twitter vezetőit

zuckerberg_2.jpg

A Facebook és a Twitter vezérigazgatóját november 17-ére idézték be tanúskodni az amerikai Szenátus elé.

A két óriáscég vezérigazgatója az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága előtt tesz vallomást november 17-én, jelentette be pénteken a testület. A beidézés alapja az a feltételezés, hogy mindkét közösségi médiaszolgáltató korlátozta a New York Post azon cikkének terjesztését, amely a Hunter Biden laptopjáról kikerülő e-mailek tartalmát tárgyalta.

„A meghallgatás a platformok cenzúrázási tevékenységére fog fókuszálni, kiemelt figyelmet szentelve a New York Post cikkének »elnyomására«. Továbbá tökéletes lehetőséget biztosít a két vállalat 2020-as választások alatt nyújtott magatartásának felülvizsgálatára” – nyilatkozta a bizottság elnöke, Lindsey Graham.

Az igazságügyi bizottság 12-0 arányban szavazta meg a Facebook részéről Mark Zuckerberg, valamint a Twitter-től Jack Dorsey beidézését. Bár a demokraták megpróbálták bojkottálni a szavazást Coney Barrett bíró Legfelsőbb Bíróságba történő jelölése ellen tüntetve, azonban mindkét vezérigazgató önkéntes alapon elvállata a tanúvallomás tételét.

A New York Post a minap hozta nyilvánosságra azon e-mailekre vonatkozó jelentését, amelyek alapján feltételezhető, hogy 2015-ben Hunter Biden és apja, Joe Biden akkori alenök a Burisma Holdings ukrán tanácsadójával olyan tanácskozást folyatott, valamint olyan üzleteket kötött, amik bár számára pénzügyileg előnyösnek bizonyultak, merőben eltértek az ország érdekeitől. A cikk szerint a dokumentumokat egy laptopról szerezték meg, amely 2019 áprilisában lett leadva egy delaware-i szervízbe, azonban tulajdonosához már nem került vissza.

A Facebook szóvivője bejelentette, hogy annak érdekében „csökkentették a tartalom terjesztését”, hogy leellenőrizhessék a benne szereplő tényeket. A Twitter pedig arra hivatkozott, hogy azért akadályozta a linkre kattintás lehetőségét, mert nem tartják etikusnak a benne szereplő adatok megszerzésének módját. Dorsey később beismerte, hogy a Twitter rosszul kezelte a helyzetet, és „elfogadhatatlannak” minősítette, hogy anélkül blokkoltak, hogy annak okát nyilvánosságra hozták volna.

Zuckerberg, Dorsey, és az Alphabet részéről Sundar Pichai szerdán fognak tanúvallomást tenni a szenátus kereskedelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága előtt a tartalom moderálásával, adatvédelemmel és a médiakonszolidációval kapcsolatban.

Szemlézte: Spiesz Bianka

komment
süti beállítások módosítása