„Meglehetősen kiábrándító, hogy Suga miniszterelnök politikai programjának ismertetésekor elmulasztott foglalkozni az ország öregedő társadalmának kérdésével” – írja Milton Ezrati a National Interest oldalán.
Yoshihide Suga, a világ harmadik legnagyobb gazdaságú nemzetének új miniszterelnöke ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy népszerű elődje, Shinzo Abe politikáját fogja folytatni, miközben helyreállítja a koronavírus-sújtotta japán gazdaságot is.
Suga elődje gazdaságpolitikáját, az úgy nevezett „Abenomics” irányvonalat viszi tovább Abe kabinetével közösen. Valamivel kevesebb mint 10 éve saját maga is ott volt a program elindításakor, Abe kabinetfőnökeként. „Három nyílvesszővel” hozták lendületbe a projektet: az első egy expanzív költségvetési politika, a második egy hasonlóan expanzív monetáris politika, a harmadik nyíl célpontja pedig a Japánban megfigyelhető kétarcú gazdaság megszüntetése. Ez a kétarcúság abban nyilvánul meg, hogy Japánnak vannak rendkívül versenyképes, exportorientált cégei, a gazdaság felét viszont a nem túl jövedelmező kisvállalkozói és szolgáltató szektor teszi ki.
Az első két „nyilat” már túlterhelte a világjárvány okozta gazdasági válság. A közelmúltban egy 2,2 trillió dolláros, a GDP 40%-át kitevő költségvetési ösztönzőt vezettek be. Suga folyatni fogja a gazdaság támogatását hozzányúlva a 10 trillió jen (közel 100 milliárd dollár) értékű készenléti alaphoz. 2021-re még több gazdaságélénkítő programot predesztinálnak, akár az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők is kaphatnak felmentés a jövedelemadó fizetése alól.
Az író szerint Suga még Abenál is nagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy a Bank of Japan hosszabb ideig alacsonyan tartsa a kamatlábakat, és folytassa a monetáris politika alapjául szolgáló közvetlen értékpapír-vásárlási programját. A bankok rendszerének korszerűsítését szorgalmazza, és ösztönzi őket, hogy növeljék a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hiteleket, hogy a gazdaság ezen arca is helyre álljon. Annak érdekében, hogy megnyerje a lakosság támogatását, az „öntámogatás, kölcsönös támogatás, majd közpénzből nyújtott támogatás” szlogennel próbálta hirdetni a cselekvési tervét. Sikert azonban az hozott, hogy a retorikában az új császári korszakhoz kötötte a projektet, amit Reiwa Császárságának neveznek. A közvélemény így az új miniszterre gyakran, mint „Reiwa nagybácsi” hivatkozik.
Suga a gazdaság mellett a kereskedelempolitika és a külügyek területén is elődje kiegyensúlyozott magatartásával viseltet. Japán legnagyobb kereskedelmi partnerével, Kínával továbbra is fenntartja a jó gazdasági kapcsolatot. A két ország közötti éves áruforgalom értéke meghaladja a 300 milliárd dollárt, így Tokió érdekelt Pekinggel barátságos viszonyt folytatni. Ezt jól mutatja, hogy Japán például nem írta alá az ENSZ által kiadott, Kínát a kisebbségekkel szembeni bánásmódja miatt elítélő nyilatkozatot. Ettől függetlenül Suga természetesen mind Kínát, mind Észak-Koreát, mint fenyegetést jelentő szomszédos ország tartja számon, így hangsúlyozza az USA-val való együttműködés jelentőségét, valamint elkezdte újjáépíteni a japán hadsereget is.
Pár hónap múlva azonban mindez tárgytalanná válhat, hiszen 2021 októberéig ki kell írniuk a választások dátumát, amik akár a politikai irányvonal változását is hozhatják. Milton bemutatja, hogy Suga Liberális Demokrata Pártja (LDP) nem valószínű, hogy elveszíti a többséget, azonban a miniszterelnök nem tagja egyetlen pártfrakciónak sem, akik a miniszterelnököket adják már a második világháború vége óta. Így bár nyilvánosan egy politikus sem hangoztatja, mégis várható, hogy a jövő évi választásokon Suga a frakció jelöltjét segítve lemond tisztségéről.
Visszatérve az öregedő társadalom kérdésére, Milton az írja, hogy nem Japán az egyedüli nemzet, akinek ezzel a problémával kell szembesülnie, mindazonáltal mégis itt figyelhető meg a legdrasztikusabban. A lakosság harmada 65 évnél idősebb, és ezen szépkorúakra két-két munkaképes személy jut, akiknek egy-egy nyugdíjas fele egészségügyi és létfenntartási szükségleteit fedeznie kell, mindamellett, hogy gyermeküket és saját magukat is ellátják. A cikk írója szerint megoldást jelentene, ha megemelnék a nyugdíjkorhatárt és a nők munkaerőpiaci részvételi arányát, továbbá nagyobb teret engednének a munkaerő bevándorlásának. Milton azonban beismeri, hogy mindez ellentétes lenne a japán kulturális hagyományokkal, emiatt nem boldogulnak ezen intézkedések bevezetésével.
A korábbi miniszterelnök már hivatalba lépésekor, közel egy évtizeddel ezelőtt beszélt erről az elmúlt negyed évszázadban megfigyelhető hanyatló gazdasági teljesítményért felelős kihívásról, és javasolta a nők munkaerőpiaci részvételi arányának növelését, valamint rendelkezéseket hozott annak érdekében, hogy országa több bevándorlót fogadjon be. Csakhogy nagy eredmény nem ért el, kulturális falakba ütköztek a „nyilak”.
Milton csalódottságát fejezi ki, amiért Suga a gondosan megtervezett kül- és belpolitika mellett alig foglalkozik ezzel az égető problémával. Ha sem ő maga, sem a következő miniszterelnök nem kezd el munkálkodni a demográfia okozta kihívások terültén, Japán gazdasága olyan mértékben hanyatlani fog mind az ázsiai, mind a világ más nemzetihez képest, hogy az már visszafordíthatatlan mértéket fog ölteni.
Szemlézte: Spiesz Bianka
