A „Pusztítsuk el az amerikai közoktatást” című cikkében az amerikai állami iskolák siralmas állapotáról fest ijesztő képet David Harsanyi. A magyar származású konzervatív publicista azzal az állítással indít, hogy az amerikai közoktatás „lényegében egy baloldali propagandagépezet, amely demokrata párti politikusokat pénzel és bebetonozza a faji szegregációt”.
David Harsanyi magyar származású, konzervatív amerikai újságíró, a The Federalist vezető szerkesztője és a National Review publicistája. Írásaiban gyakran állítja pellengérre a demokrata párti, balliberális értelmiség és média elfogultságát és ideológiai kérlelhetetlenségét, és a demokrata kormányzatok és politikusok káros és gyakran Amerika-ellenes tevékenységét
Harsanyi szerint az amerikai állami iskolarendszer katasztrofális hatást gyakorolt az amerikai társadalomra az elmúlt évtizedekben. Egyrészt gyakorlatilag analfabéta fiatalok tömegeit állította elő, másfelől tovább fokozta és elmélyítette a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket, amiket elméletben éppen megszüntetnie kellene.
A szerző azoknak, akik mindenütt „rendszerszintű rasszizmus után szimatolnak”, azt javasolja, hogy tanulmányozzák amerikai, főként demokraták által irányított nagyvárosok közoktatási rendszereit. Szerinte egyetlen intézmény sem harcolt olyan keményen a szegregált közösségek fenntartásáért, mint egy átlagos pedagógus szakszervezet.
Harsanyi kifejti a cikkben, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok elemi érdeke az, amit magyarul körzetesített oktatásnak nevezünk. Leírja, hogy míg a jómódú szülőknek van választási lehetőségük, mert egyfelől meg tudják fizetni a drágább, de jó minőségű oktatást kínáló magániskolákat, másfelől oda tudnak költözni, ahol jó minőségű az állami iskola. Ezzel szemben a szegényebb, iskolázatlanabb szülők, tipikusan feketék és latin-amerikai származásúak, kénytelenek a legközelebbi, kijelölt körzeti iskolába járatni a gyermeküket. Így hamar kialakulnak a fajilag szegregált, rossz családi háttérből érkező gyerekekkel teli állami iskolák, amelyek megbízhatóan állítanak elő egyre kevesebb tudással rendelkező állampolgárokat.
Mivel a szakszervezetekbe tömörült pedagógusok abban érdekeltek, hogy a rossz eredményeket felmutató iskolákat se zárják be, és ne veszítsék el a munkájukat, a szakszervezetek óriási összegekkel támogatják a demokrata párti jelölteket minden választáson, akik azután fenntartják a körzetesített, mérhetetlen eredményeket produkáló állami iskolákat, és bőkezűen finanszírozzák a pedagógus szakszervezeteket, amelyek azután a pénz egy jelentős részét visszacsorgatják kampányadományként.
Harsanyi megemlíti az ún. charter schoolokat, magyarul alapítványi iskolának fordítható intézményeket is, mint az alacsonyabb, általában kisebbségi státusú szülők egyetlen reményét arra, hogy gyermekük jobb minőségű oktatást kapjon. (Az alapítványi iskolákat is támadják a demokraták, és minden eszközzel gáncsolják egyébként, mivel azok szabadon választhatják meg tanterveiket, és nem a liberális-demokrata kánon szerint oktatnak. Az óriási túljelentkezés miatt a charter schoolok nyilvános sorsolással veszik fel a tanulóikat. A szerk.) Harsanyi elmeséli, hogyan volt tanúja évekkel ezelőtt annak, amikor egy hispán-amerikai édesanya egy denveri sportcsarnokban szó szerint imádkozott, hogy kihúzzák gyermeke számát a charter school sorsolásán, és zokogott, amikor nem lett szerencséje. A szerző szerint a helyzet Colorado államban azóta még romlott is, mivel az állam „bekékült”, azaz demokrata irányítású lett, és még a minimális szabad iskolaválasztási esélyeket is sikerült lerombolniuk. Azóta Denverben a „fehér és kisebbségi gyermekek iskolai teljesítménye közötti szakadék az egyik legmélyebb az egész országban” − írja Harsanyi.
Harsanyi felidézi, hogy a demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden nemrégiben kijelentette, hogy ha ő lesz az elnök, „tanárközpontú” közoktatást fog létrehozni. Ez gyakorlatilag azt jelenti Harsanyi szerint, hogy immár kőbe lesz vésve, hogy az állami iskolákat „baloldali ideológusok” vezetik majd, akik eldöntik, mit tanuljanak az amerikai gyerekek. Az amerikai történelmet már most úgy tanítják Harsanyi szerint, hogy abban „minden bűnt felnagyítanak, és minden érdemet kisebbítenek,” és olyan „ügyeket” és „jogokat” karolnak fel és indoktrinálják azokkal a gyerekeket, mint az LMBTQI jogok. Harsanyi keserűen jegyzi meg: „Azok a szülők, akik nem szeretnék ilyesmire költeni az adódollárjaikat, de nem tehetik meg, hogy gyermekük magántanuló legyen vagy drága iskolába küldjék, azok vesztésre állnak… Anya és Apa gyakorlatilag bármit meg tud venni a világ bármely szegletéből a dollárjaiért, egyetlen dolgot nem: olyan oktatást a kis Timmynek, amely egyezik az értékválasztásukkal.”
Harsányi döbbenetes példával is illusztrálja az amerikai közoktatás diszfunkcióit. Idéz egy a közelmúltban végzett felmérést, mely szerint az amerikaiak 60%-a megbukna az állampolgársági vizsgán. Jellemző, hogy a 65 év felettiek teljesítettek a legjobban, akiknek 74%-a válaszolt helyesen a tíz kérdésből legalább hatra. A 45 évesnél fiatalabbak közül ellenben csak 19% menne át a vizsgán, és minél fiatalabb az illető, annál nagyobb valószínűséggel bukna meg. A válaszadók 60%-a nem tudta megmondani, nagyapáik mely országok ellen harcoltak a II. világháborúban. Mindössze 24% tudott válaszolni arra a kérdésre, miért harcoltak az amerikai telepesek a britek ellen.
A szerző szerint, ha Amerika nem rakja rendbe a közoktatását, semmi esély sincs arra, hogy a létező egyenlőtlenségeket felszámolja, vagy legalább csökkentse. Ha pedig nem állítja meg az „állampolgári ismeretek oktatásának rohadását, kicsi az esélye, hogy az amerikai liberalizmus fennmaradjon”, zárja cikkét David Harsanyi.
Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia