„Nincs még egy olyan ország, mint az Egyesült Államok” – írja Dave Seminara a The National Review hasábjain. Most, a függetlenség napjának alkalmából sok amerikai számára még erősebb értelmet nyer ez a gondolat, azonban számos forrás és felmérés alapján nem úgy tűnik, hogy ez a társadalomban a többségi vélemény.

Kérdés, hogy tényleg leáldozóban van-e az amerikai hazafiság és kérdés az is, hogy mit tehet és mit kell tennie egy patriótának, hogy életben tartsa legalább a gondolat „hagyományát”.

Az illinois-i Don Parrish szerint egyértelműen „nincs még egy olyan ország, mint az Amerikai Egyesült Államok”; és mint a világ egyik legtöbbet utazott embere, felmerül annak lehetősége, hogy joggal higgyünk Donnak. Azt azonban sohasem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen kijelentés mögött – egyrészt a szubjektivitás mellett – milyen mértékű patriotizmus is rejlik. Don természetesen egy patrióta, aki szereti Amerikát és azt vallja, hogy minél többet utazik az ember, annál inkább értékelni fogja saját otthonát. Az elmúlt hetek–hónapok történéseinek és a Gallup nemrég megjelentetett felméréseinek kapcsán azonban előjön a kérdés, hogy vajon a mai átlag amerikai tényleg ugyanígy szereti-e még Amerikát. A számokból pedig az látszik, hogy sajnos nem.

Mikor a Gallup a 9/11-es támadások előtt kicsivel közvélemény-kutatást tartott az amerikai lakosság körében arról, mennyire büszkék is a hazájukra, még 87% nyilatkozta azt, hogy rendkívül vagy nagyon büszke az Egyesült Államokra, és csak 2% vélekedett úgy, hogy csak nagyon minimálisan vagy egyáltalán nem büszke Amerikára. És mi történt most? A Gallup nemrégiben nyilvánosságra hozta legutóbbi felmérését, és a számok még csak nem is hasonlítanak a 2001-es állapotokhoz: csupán 63% különösen vagy nagyon, 21% pedig minimálisan vagy pedig egyáltalán nem büszke országára – és ezen utóbbi szám különösen kiemelkedő abban a tekintetben, hogy az „anti–büszkeség” az elmúlt évhez képest 9%-kal növekedett.

A nagy médiaportálok – mint a CNN vagy a Washington Post – persze rögtön ráharaptak az eredményekre, és tették ezt mindazt abból a célból, hogy Trumpot rossz színben tüntethessék fel, a helyzet azonban az, hogy a patriotizmus amerikai eszméje nem Trump alatt kezdett el hanyatlani, ez ugyanis már egy több éve folyamatosan fennálló tendencia.

Mark Twain egyszer úgy fogalmazott, „a hazafiság az, amikor az országodat mindig, a kormányodat pedig, ha megérdemli, támogatod”. Ez a Twain-féle gondolat abban is megjelenik, hogy az amerikaiak történelmük során egy-egy krízishelyzet alkalmával többnyire mindig képesek voltak az összefogásra, most azonban ez már nem látszik. „Még mindig vannak ugyanis olyanok, akik nem tudják elfogadni, hogy 62 millió amerikai állampolgár Trump mellett tette le a voksát négy éve, és az ilyen emberek innentől kezdve országukat egy menthetetlenül romlott helynek tekintik.”

Ami most hiányzik az amerikaiakból az talán az, amit ez a július negyedike és a történelem július negyedikéi közti különbségek megmutatnak nekünk: James Blaine volt 19. századi külügyminiszter azt mondta, ,,július negyedikén nincsenek demokraták és nincsenek republikánusok, július negyedikén mindenki csak amerikai, mert mindenki érzi azt, hogy az országa nagyobb, mint a párt”. Ma már a patriotizmus is kezd egyre inkább átpolitizált jelleget ölteni magára. A hazánk iránt érzett szeretet, nem kellene, hogy elsősorban politikai kérdés legyen, a Gallup felméréseiből még is az látszik, hogy bizonyos mértékben az: a republikánusok 88%-a, míg a demokraták csekély 42%-a büszke arra, hogy ő amerikai. A 20-as éveikben járó fiatalok körében pedig egy még inkább drasztikusnak mondható esés is megfigyelhető: 2017-ben 43%-uk, ma pedig már csak 20%-uk büszke arra, hogy amerikai.

A patriotizmus „újjáélesztése” persze nem nélkülözi azon gondolatot, hogy az Egyesült Államoknak is megvannak a maga problémái. Továbbra is él a diszkrimináció, és az amerikai szólásszabadság intézménye jelenleg egy olyan támadás alatt áll, mint korábban még soha, „de ezek mind nem olyan problémák, amelyek annyira különösek lennének nekünk” – fogalmaz Seminara.

„Soha nem értékeltem országunkat jobban, mint amikor külföldön diplomataként szolgáltam. amikor az ember ellátogat más országokba, azok bizonyos szempontból újszerűek és vonzóak; azonban minél több időt töltünk ott, – különösen a működésképtelen globális hot spotokban, melyekből ráadásul nem is olyan kevés van – annál inkább ráébredünk, hogy a mi problémáink ezekhez viszonyítva egészen kezelhetők.”

Seminara ezen megjegyzése tovább vihető az amerikai gondolkodásba, azonban ahhoz a jelenlegi hazafiaknak – főleg most, hogy az ország 244. születésnapját ünnepelte – kétszeres erőfeszítésre lesz szükségük ahhoz, hogy kollégáikat, barátaikat, ismerőseiket és családjaikat meggyőzzék, a „haza szeretetének fontosságáról”. „Mivel a végén egy nemzet sem képes úgy a boldogulásra, ha állampolgárainak nagy része nem szereti azt.”

Szemlézte: Markó Alíz Izabella