2020. április 02. 15:21 - Danube Institute

Vérpadra állíthatja a koronavírus-járvány az Európai Uniót?

eu_danube.jpg

A 2020-as év legnagyobb csapásának tűnik a COVID-19 járvány globális elterjedése, mely egyesek szerint a következő gazdasági világválságot hozhatja magával, míg mások az Európai Unió jövőjét látják romba dőlni a vírus terjedésével − írja a City Journal.

Az EU a világháborúk romjaiból és a hidegháború feszültségei közepette született mint a béke és a kooperáció dajkája a kontinens legnagyobb gazdaságai között. Habár az Unió politikai egységgé forrásáról a vita az elmúlt években egyre jobban fellángolt, a társulás gazdasági előnyeit kevesek kérdőjelezik meg. Brüsszel politikai hatalma a tagországok szuverenitásának csorbulását okozza, mely ellen számos államfő és kormányzat szólalt fel mostanában. Az alapvető morális kérdésekben ritkán akad ellentét, ám a politikai unió eléréséhez szükséges államok feletti gazdasági újraelosztás feltételeit szinte semelyik ország nem fogadná el a jelenlegi állás alapján. A vita mély sebeket szakított fel az európai testvérállamok között, kialakítva két, egymást keresztező észak–déli és kelet–nyugati ellenállási tengelyt .

A koronavírus-járvány előhívta az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) életbe léptetésének szükségességét. Az Unió ezen funkciója lehetővé teszi válság idején a tagországok gazdasági megsegítését. Mivel a járvány eddig még nem tapasztalt mértékben minden államot érint, a közös források arányos elosztása életre hívta a régi vitát a nettó befizető (pl. Németország) és a befogadó-befizető országok (pl. Magyarország, Szlovákia) között. A probléma az ESM alapelvében gyökerezik: az észak-európai országok egyelőre folytonos vétóval akadályozzák a támogatások megnyitását más országoknak.

Mivel a járvány elterjedése nem csak gazdasági, de jelentős pszichológiai terhet is ró a politikai-gazdasági döntéshozókra, a konfliktusok megoldását beárnyékolhatja és akadályozhatja a koronavírus-járvány további lokális és időbeli terjedése. Ha a járvány nemzeti kormányok bukásához és az uniós együttműködések szétzilálódásához fog vezetni, az akár az Európai Unió halálát is jelentheti.

Szemlézte: Sajti Konor

komment
süti beállítások módosítása