2020. február 25. 10:52 - Danube Institute

A demokraták fenegyereke

sanders_bloomberg.jpg

„Nem fogok Bernie Sandersre szavazni, bármilyen csábító is a gondolat” – jegyzi meg elöljáróban Matt Purple az American Conservative oldalán.

Bármilyen szimpatikus Sanders külpolitikai álláspontja, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni korábbi kértértelmű nyilatkozatait. Az ugyanis, amit képvisel, jobban körvonalazható a kommunista diktatúrákról szóló megnyilvánulásaival, Venezuela gazdasági programjával és az abortuszról alkotott extrém nézeteivel.

Ennek ellenére mégis erős a kísértés most, hogy az ember Bernie Sandersre adja le a voksát.

A Demokrata Párt és szövetségeseik foggal-körömmel próbálják Sanderst megállítani. A New York Times egy vezércikke Sanders programját túl merevnek és megosztónak titulálta, míg James Carville szektának nevezte Sanders támogatóit, Sanderst egyenesen kommunistának. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója állítja, hogy Sanderst az oroszok pénzelik, és az MSNBC is látványosan negatívan nyilatkozik a vermonti szenátorról. Emlékezzünk még arra is vissza, hogyan próbálták a 2016-os előválasztásokat elcsalni, vagy ahogyan Donna Brazile kiszivárogtatta a vitatémákat a Clinton kampánynak.

Ennek tudatában máris megjön az ember kedve, hogy borsot törjön a demokraták orra alá. Gondoljanak bele, milyen kielégítő lenne végig nézni, ahogy a CNN-kommentátorok fogcsikorgatva próbálnak reagálni Sanders győzelmére.

Donald Trump is hasonló körülmények között jutott el a döntőig 2016-ban, amikor folyamatos mantraként lehetett hallani, hogy Trumpnak semmi esélye sincs továbbjutni. A lázadást, ami a republikánus szavazatokat mégis Trump felé tolta, pont a politikai elit önteltsége és túlzott magabiztossága váltotta ki.

Sanders egy olyan gépezettel fordul el a Lloyd Blankfein által képviselt iránytól, ami imponál az ezredfordulós generációnak, annak ellenére, hogy ez a gépezet sem szolgál kivitelezhető tervekkel. És bár ebből is látszik, hogy egy felszínes politikai lázadás csak, ez a politikai dac komoly problémákat okozhat a demokratáknak, ha a Sanders elleni támadásnak nem vetnek véget.

Szemlézte: Buzási Ramóna

komment
süti beállítások módosítása