Kína újraszervezi a világot, míg Amerika csak a babérjain ül?

2020. január 06. - Danube Institute

uj_selyemut.jpg

Az „egy övezet, egy út” program elérte Törökországot is, ami hatalmas mérföldkő; azonban a nyugati hatalmak túlságosan elfoglaltak a saját ügyeikkel ahhoz, hogy felfogják ennek a jelentőségét – kezdi véleménycikkét Geoffrey Aronson az American Conservative hasábjain.

Az író azzal kezdi a cikkét, hogy rávilágít, Trump közjogi felelősségre vonása és Szíria jelenlegi vajúdásai semmit sem fognak jelenti száz év távlatából. Ezt követően pedig egy igen érdekes párhuzamra hívja fel a figyelmünket, nevezetesen a kínai „egy övezet, egy út” program és a Szuezi-csatorna megépítése közöttire. Véleménye szerint, ahogy Egyiptom akkori uralkodójára, Ismail pasára sem emlékszik nagyjából senki, úgy fognak ennek a kornak a neves alakjai is feledésbe merülni − de nem a kor eredményei és változásai.

És korunk egyik legmeghatározóbb törekvése pedig az, hogy Kína forradalmasítani akarja a Nyugat és Kelet közötti kereskedelmi kapcsolatokat, ami ugyanolyan potenciálisan jelentős esemény, mint a Szuezi-csatorna átadása.

A közelmúltból két jelentős esemény mutatja meg számunkra, hogy milyen változásokat hozhat magával a világ kínai újrafelosztása. Különösen láthatóak ezek a változások a Közel-Kelet és Közép-Ázsia példáiban.

Amíg az amerikai Kongresszus borzalmasan elfoglalt volt a közjogi felelősségre vonási eljárással, addig megérkezett Törökországba az első Kínából indított óriás-áruszállító, ami a Közel-Keleten keresztül érte el úti célját, a frissen épített úthálózat első sikereként. Ez a szerelvény ráadásul tovább fogja folytatni útját Európa szívébe.

Akárcsak a Szuezi-csatorna a maga idejében, a „selyem-vasút” is segít időt megtakarítani az áruszállításban, de ami a legfőbb, megkerüli a jelenleg nyugati ellenőrzés alatt lévő tengeri kereskedelmi útvonalakat. Ezen kívül az új út egy hónapról 12 napra redukálta a Kína és Törökország közötti szakasz megtételéhez szükséges időt, de Prágát sem telik majd több időbe elérni, mint 18 nap. Ez az idő fele a tengeri szállítás idejének, és még csak nem is drágább.

A Selyemút 21. századi inkarnációja minden valószínűség szerint újra fogja alakítani a közép-ázsiai országok eddigi képét és berendezkedését e kereskedelmi útvonal irányelvei szerint. Ezeket az országokat anno a nyugat felé orientált kereskedelem szinte teljesen kizárta magából, most azonban Kína, mint a rendszer kihívója, talán az egész helyzetet fenekestül felfordítja majd.

Úgy néz ki, Törökország sikeresen válik majd ennek a Pekinget Közép-Európával (végső soron pedig Londonnal) összekötő folyosónak a közepévé. Azonban míg Törökország és Kína megünnepelték munkájuk első hatalmas gyümölcsét, addig más országok javarészt figyelmen kívül hagyták az esemény jelentőségét, különösen az Egyesült Államok, ami a saját belső problémáit tartja kiemelt jelentőségűnek – írja Geoffrey.

Korántsem mondhatnánk viszont, hogy ilyen közöny fogadta volna annak idején a Szuezi-csatorna átadását. 1869. november 17-én még III. Napóleon felesége is ellátogatott Egyiptomba a csatorna átadóünnepségére. Az új vízi összekötő csaknem 7 ezer kilométerrel rövidítette le az Európa és India közötti kereskedelmi útvonalak hosszát, ezáltal forradalmasítva a kor kereskedelmi kapcsolatait, és anyagi jólétet és bőséget garantálva a nyugati hatalmaknak (kiemelten Angliának) a következő évszázadra – olvashatjuk a cikkben.

A csatorna megnyitásakor még Kína volt a világ legnagyobb gazdasága. 1890-re Amerika lett az első, India, mint brit kolónia a második, az anyaország pedig a harmadik helyen állt. Ez azért figyelemreméltó, mert Anglia azelőtt soha nem foglalt el ennyire kiemelten magas helyet a világranglistán. Ez nem kis részben Szueznek volt köszönhető. Valójában a brit tengeri és kereskedelmi hatalom oly mértékben támaszkodott a csatornára, hogy Anglia először 1875-ben az irányító vállalatot, majd az egész területet bekebelezte, hogy azt fixen az uralma alatt tarthassa. A csatornát a britek csak 1956-ban adták fel, amikor a kimerült London már végleg nem tudott ellenállni a közös amerikai és szovjet politikai nyomásnak.

A törökországi siker után egy héttel pedig Kína elnökét, Hszi Csinpinget Görögországban látták, Pireusz kikötőjénél, ami jelenleg kínai kezekben van. Ezt a kikötőt kívánják a kínai befektetők helyi kikötőből Európa legnagyobb és legforgalmasabb tengeri csomópontjává, ezzel egyben pedig a tengeri selyemút európai végpontjává alakítani.

Kína görögökkel való együttműködése egyben modellül is szolgálhat további regionális együttműködések számára, többek között azok között az országok között, amelyekre csak „Közép- és Kelet-Európai Országok (CEECs)” csoportként hivatkozik. A kínai elnök a következőként nyilatkozott: „Kína most és a jövőben sem akar majd hegemóniára törni, valamint nem fog te-nyersz-én-vesztek nullszaldós játékokat játszani.”

Már két éve, hogy Görögország először blokkolta a kínai emberi jogok megsértése elleni közös EU-nyilatkozat kiadását az ENSZ-ben. Geng Shuang kínai nemzetközi ügyekkel kapcsolatos szóvivő így reagált a helyzetre: „Értékeljük, hogy az ide tartozó EU-s ország a helyes következtetéseket vonta le. Ezen felül ellenezzük az emberi jogok kérdésének átpolitizálását, valamint annak kifogásként való használatát, hogy beleszóljanak más országok belügyeibe.”

Természetesen sokan a világon nem értenek egyet Kína finoman szólva is kétes módszereivel, mint a furmányos kölcsönzési taktikák vagy a korrumpáló külpolitika. A Nyugat figyelmeztetése a kínai mézesmadzagról talán nagyon is igaz – hangoztatja a cikk írója. Természetes, hogy mindig óvatosnak kell lenni, ha ismeretlenek ajándékokkal kínálgatnak, függetlenül attól, hogy keleti vagy nyugati az illető.

Ugyanakkor akármennyi igazságtartalma is van ezeknek a kritikáknak, lehet, hogy egyrészt csak savanyú a szőlő, másrészt pedig inkább az lehet a feszültség elsődleges forrása, hogy Peking meg akarja kérdőjelezni a jelenlegi hatalmasok uralmát.

Végső soron pedig egy fő tanulsága van mindennek: amíg Kína mérhetetlen mennyiségű pénzt szán a világgazdaság forradalmasítására, addig Amerika és Európa túlságosan elfoglalt azzal, hogy kriminalizálja az új kereskedelmi praktikákat. Annak idején Amerika figyelmét a Szuezi-csatorna sem kerülte el. Ez különösen ellentmondásos, hiszen a Szuezi-csatornán keresztüli békés áthaladást a konstantinápolyi egyezmény megkötése óta mindenki betartotta. És még egy ország sem emelkedett nagyhatalmi státuszra vagy tartotta meg azt úgy, hogy pont azt a nemzetközi rendszert támadja, amelyre hatalmát alapozta. Ha ez válik Washington örökségévé, akkor joggal fogják a selyem-vasút 100 éves évfordulóját megünnepelni a jövőben.

Szemlézte: Faragó Bence