Mihez kezdjünk hosszabb életeinkkel?

2019. december 10. - Danube Institute

hosszu_elet.jpg

Újra kell terveznünk életszakaszainkat – írja a The Washington Post hasábjain Laura L. Carstensen, a Stanford Centre on Longevity pszichológia professzora.

A 20. század átlagos élettartamához képest ma 30 évvel többet élünk, ez azonban nem jelenti azt, hogy életünket produktívabban is töltjük. A hosszabb élettartam reménye pedig nem csak örömöt, hanem jó pár nyomasztó gondolatot is magában hordoz, mint a „remélem, lesz elég pénzem”,vagy a „remélem, nem leszek demens” típusú aggályok.

„Az öregedést körülvevő feszültség nagyrészt annak köszönhető, hogy az élettartam megnövekedett. A hosszú élettartam növekedésével viszont a kultúra nem tartott lépést” – írja Carstensen. „Nem a hosszú élet a probléma, hanem az, hogy olyan kultúrában élünk, amit fele annyi időre terveztek, mint a mi életünk.”

Tavaly a Stanford Centre on Longevity elindította az „Új élettérkép” elnevezésű kezdeményezést. Először szakértői csoportot hívott össze, melyben voltak mérnököktől kezdve pénzügyi szakértőkön át egészségügyi dolgozók. A feladatuk az volt, hogy képzeljék el, hogyan lehetne pezsgő egy igazán hosszú élet, majd elkezdtek gondolkodni a lépéseken. Felmerült, vajon hogyan kell megváltoztatni az oktatás, a munka, az életmód, a társadalmi kapcsolatok, a pénzügyi tervezés, az egészségügy, és a generációk közötti hagyományos modelleket a hosszú élet támogatása érdekében?

„Gyorsan megállapodtunk abban, hogy tévedés lenne a régi merev életmodell – először az oktatás, majd a család és a munka, és végül a nyugdíj – felváltása egy ugyanolyan merev új modellel. Ehelyett többféle utat kell kínálnunk, ami összekapcsolja a szabadidőt, a munkát, az oktatást és a családot egy életen át. Az öregség önmagában nem tartana tovább; inkább a fiatal- és középkorúság bővülne ki” – mondta el Carstensen.

„Megállapodtunk abban, hogy a hosszú élettartam megköveteli az élet minden szakaszának átgondolását, nem csak az öregségét. A gyors tudástranszfer korszakához a gyermekeknek nemcsak az olvasásra, a matematikára és a számítógépes ismeretekre van szükségük, hanem meg kell tanulniuk a kreatív gondolkodást is. Meg kell találniuk az örömöt az élethosszig tartó tanulásban. A tizenévesek szünetet tarthatnának a középiskola közben, és szakmai gyakorlatot teljesíthetnének egy olyan helyen, ami érdekli őket. Az oktatás nem ér véget az ifjúsággal, hanem folyamatosan jelen lenne és sokféle formát ölthet az osztálytermeken kívül.”

„A munkának is meg kell változnia. Fontos a munkaminőség javítása, a rövidebb munkahetek bevezetése, a rugalmasabb időbeosztás” – teszi hozzá a professzor. „A hosszú élet finanszírozása komoly átgondolást igényel. Már a születéstől kezdve nyithatunk megtakarítási számlát, de lehetővé tehetjük a fiatal felnőtteknek azt is, hogy korábban dolgozzanak.”

A szakember kiemeli a következőket is: „A fizikai erőnlét fenntartása az élet kezdetétől a végéig kiemelkedő jelentőségű. A sportra való ösztönzés, az egy helyben ülés csökkentése, valamint a több séta és mozgás következtében jelentősen javul az egyéni élet.”

„Posztdoktori programot is indítottunk, melynek célja konkrét ajánlások kidolgozása a kormányoknak, a munkáltatóknak, a vállalkozásoknak, a szülőknek és a politikai döntéshozóknak, hogy lerakhassuk az alapjait azoknak a kultúráknak, amelyek a százéves kort, vagy afeletti életet támogatnák. A kihívások rendkívüli társadalmi, tudományos és oktatási beruházásokat igényelnek. A lehetőségek azonban még rendkívülibbek” – zárta sorait a professzor.

Szemlézte: Benkő Lilla